Az Oktatási Minisztérium adatai szerint az iskolások négy százaléka rendelkezik valamilyen fogyatékossággal. E gyerekek 80 százaléka enyhén, 10 százalékuk középsúlyosan értelmi fogyatékos, 3 százalékuk beszédfogyatékos, 2 százalékuk hallássérült, 1 százalékuk látássérült, 0,5 százalékuk mozgássérült, ugyanennyi az autisták aránya, nagyjából 3 százalékuk halmozottan fogyatékos (ezek többsége mozgássérült is és értelmi fogyatékos is).
Az 1300 fogyatékos óvodás és 45 ezer iskolás nevelésére a kormányzat 1,6 milliárd forintot fordít az idén (2001-ben! – a szerk.), ellátásukat 200 speciális intézmény biztosítja. De további 500 általános iskola tart fenn kimondottan a fogyatékosoknak osztályokat. Utánuk tanulónként 250 ezer forint összegű normatíva jár az államtól egy évre, ez kétszerese az egészséges gyermekek támogatásának. Mégsem jelent vonzerőt a fogyatékosok befogadására az emelt normatíva, mert a pénzt nem közvetlenül az iskola, hanem az önkormányzat kapja – állítja Maklári Cecília, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkatársa. Ezért szövetségük azt javasolta a tárcának: az önkormányzatoknak legyen kötelességük elszámolni azzal, mire költötték a fogyatékosok támogatását.
A szakemberek szorgalmazzák az egészséges és fogyatékos gyermekek integrált tanítását. Jelenleg mintegy 700 iskolában 6000 tanuló vesz részt ebben a képzési formában. Az épületek azonban alkalmatlanok erre, legalábbis a mozgássérültek esetében jelenti ki Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára. Pedig törvény van arra, hogy minden középületet akadály mentesíteni kell, ehhez az iskolák is tudnak pályázatokon pénzt szerezni, a kiírások a www.startlap.hu honlap fogyatékos aloldalán tekinthetők meg.
Az integrált oktatásban gondot jelent az is, hogy a pedagógusok nem kellően fölkészültek a speciális nevelési feladatokra. Ezen úgy segítenek, hogy tanáraikat, osztályfőnöküket úgynevezett utazó pedagógusok látogatják, s módszertani tanácsokkal segítik, egyszersmind részt vesznek a gyerekek nevelésében is.
(Forrás: Népszabadság 2001.08.06.)
Jegyzetek:
Lásd még előző cikkeinket: 2001. – V. évfolyam, 3. szám Egy autista kisfiú beiskolázása
illetve: 2001. – V. évfolyam, 3. szám Tanulmányok az integrált oktatásról