Tisztelt Miniszter Úr!
Az Autisták Országos Szövetsége az autizmus területének egyetlen hazai ernyőszervezete, 54 szervezeti és mintegy 1300 magánszemély tagot tömörítve. Az alábbiakban olyan kérdésekkel fordulunk Önhöz, amelyek meglátásunk szerint az oktatási minisztérium felelősségi körébe tartoznak.
- Jelenleg a hazai felsőoktatásikínálatban a sajátos nevelési igényű(SNI) gyermekek oktatását/fejlesztését gyógypedagógusok látják el elsősorban. A gyógypedagógusok oktatásának központja az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kara, ahol azonban nincs autizmus szakos alapképzés. 2009-ben ugyan elindult egy autizmus „felsőfokú szakirányú továbbképzés” a már diplomás gyógypedagógusoknak, ám ez álláspontunk szerint nem helyettesíti az autizmus szakos gyógypedagógus alapképzést. (Ami egyébként az összes többi, az 1998. évi XXVI. tv.-ben nevesített fogyatékossági ág esetében – látássérülés, hallássérülés, mozgássérülés, értelmi fogyatékosság – már évek óta rendelkezésre áll.) Álláspontunk szerint az alkotmány alapján az autista emberek, a tanköteles korú autista gyermekek alapvetőjogait sérti, hogy az állam nem biztosítja az őket szakszerűen oktatni képes végzettségű pedagógusokat. Kérdéseink ezzel kapcsolatban:
- a) Hogyan tervezi megszüntetni a fent leírt helyzetet? Mikor indul az ELTE Bárczi Főiskolai
Karán autizmus szakos gyógypedagógus alapképzés? Tárgyal-e az OKM az ELTE-vel
vagy más felsőoktatási intézménnyel az autizmus szakos gyógypedagógus alapképzés
indításáról?
- b) Milyen intézkedéseket tervez az oktatási tárca 2009-ben az autizmussal élőgyermekeket
szakszerűen oktatni képes pedagógusok képzése érdekében?
- Az autista gyermekekoktatását jelenleg olyan oktatási intézmények látják el elsősorban, amelyek alapító okiratában szerepel, hogy autista gyermekek oktatását is ellátják. Ugyanakkor az iskolák gyakran arra hivatkozva nem vesznek fel hozzájuk jelentkezőautista gyermekeket, mert az alapító okiratukban nem szerepel az autizmus. Kérdéseink:
- a) Valóban csak azok az iskolák kötelesek felvenni az autizmus diagnózissal rendelkező
gyermekeket, amelyeknek alapító okiratában szerepel, hogy autista gyermekek oktatását
is ellátja? Más intézmények nem kötelezhetők erre?
- b) Jogszerű-e Ön szerint, ha az iskola az egyik évben még szerepelteti az autista gyermekek
oktatását mint célt az alapító okiratában, ám a következő évben – az alapító okirat
módosítását követően – már nem, ezért aztán nem is veszi föl a hozzá jelentkező
autista diákokat?
- A sajátos nevelési igénylőgyermekek, így az autista gyermekek tankötelezettségnek megfelelőoktatására, az oktatás helyére és módszereire is jelenleg a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok (TKVSZRB) tesznek javaslatot. Ugyanakkor ezek a bizottságok elsősorban az értelmi fogyatékosság, másodsorban társult zavarok különböző fokainak vizsgálatára vannak csupán felkészítve, az ott dolgozó szakemberek (gyógypedagógusok, pszichológusok) csak e területen kaptak szakmai képzést, az általuk használt diagnosztikai eszközök is ezen területekre alkalmasak.
A gyakorlat és saját kutatásaink is azt mutatják, hogy csak a bizottságok töredéke rendelkezik
az autizmus szakszerű diagnosztizálásához szükséges vizsgálati eszközökkel, illetve az ott
dolgozó szakemberek nem kaptak képzésük során az autizmussal kapcsolatos tudást a szükséges mértékben. Kérdéseink:
- a) Milyen módon segíti az OKM a szakértői bizottságok (TKVSZRB) tagjainak autizmusdiagnosztikai eszközök használata terén történőtovábbképzését?
- b) Nem sérti-e Ön szerint a gyermekek esélyegyenlőségét, hogy jelenleg a szakértői bizottságok tagjai végzettségük, az általuk használt eszközök pedig céljaikat tekintve
nem alkalmasak az autizmussal élők szakszerű diagnosztizálásához?
- c) Nem sérti-e Ön szerint az oktatáshoz való hozzáférés során biztosítandó esélyegyenlőséget
az a tény, hogy a szakértői bizottságok gyakran a fent leírt, hibás/megtévesztő
szakvélemények alapján tesznek javaslatot a tankötelezettség teljesítésére kijelölt intézményre?
- d) Milyen forrásokat tervez az OKM 2009-ben a TKVSZRB-k szakmai továbbképzésére?
Kérem az összes, e célra fordítandó forrást részletezze.
- A 1062/2007-es, az újOrszágos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról szóló kormányhatározat alapján el kell készíteni az autizmus területére vonatkozó intézményfejlesztési-koncepciót. A kormányhatározat szerint a feladat felelőse az oktatásért felelős miniszter is, a koncepciót pedig 2008. július 31-ig kellett volna elkészíteni. Habár nincs tudomásunk arról, hogy a kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban az OKM hivatalosan bármiféle feladatot ellátott volna, mégis feltesszük a kérdést:
Mit tett az OKM azért, hogy a 1062/2007-es kormányhatározatban a számára előírt
feladatot végrehajtsa?
Kérdéseinkre, felvetéseinkre érdeklődéssel várjuk válaszát.
Budapest, 2009. május 26.
Dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika