Autisták a Ferencvárosban

Azt mondják, az a hír, ha a postás harapja meg a kutyát. Mostanában viszont annyira elszaporodtak a kutyaharapó postások, hogy az a föltűnő, ha mindez fordítva van. Félretéve a tréfát, annyi hiányosságról, bajról, panaszról olvas, ír az ember, hogy külön öröm, ha valami jó dologról tudósíthat. Ezért a jó dologért a főváros IX. kerületébe, a Thaly Kálmán és a Gát utca sarkán álló épületbe kellett menni. 

A Ferencvárosi Önkormányzat komplex intézményének igazgatója Tőkés Sándor és azAutista tagozat vezetője Vincze Csabáné Varga Györgyi fogad. Hogy mitől komplex és mitől egyedül álló ez az intézmény, azt Tőkés Sándortól tudom meg: 

– 1994-től volt egy programunk a 0-18 éves korúakra. Az volt a célunk, hogy minden speciális szolgáltatást egy helyen oldjunk meg. Tehát a korai fejlesztőtől indulva a fejlesztő óvodán át egészen az autisták ellátásáig minden itt történjen. És ez az egyes részlegek, csoportok munkatársainak szoros együttműködésén alapuljon, hogy gyereknek, szülőnek ne kelljen – akárcsak a kerületen belül is – egyik helyről a másikra vándorolnia, és mindent elölről kezdenie. Ennek az innovációs folyamatnak – hogy egy ma sokat használatos szót mondjak – volt utolsó állomása az autista tagozat létrehozása 1998-ban. Tudomásunk szerint rajtunk kívül nincs még egy olyan intézmény Magyarországon, ahol a korai fejlesztőtől kezdve egészen 18 éves korig ellátják a gyerekeket. 

– Amikor előadták a terveiket a fenntartónak, az önkormányzatnak, nem mondta azt az illetékes, hogy erre sajnos nincs pénz? 

– Nem. Azt kell mondjam, mindenben partnerek. A mi innovációs folyamatunk egyik legnagyobb erénye, hogy nem halt el, és ez az önkormányzatnak is köszönhető. Amikor mi először megkerestük őket, akkor már a középtávú, hatéves koncepciójukban szerepeltek a mi elképzeléseink. Az önkormányzat 1999-ben hozzáépített az iskolához a Gát utcai oldalon, így több gyereket tudtunk fogadni. De nemcsak a mi iskolánkra vagy a mi tanulóinkra gondolnak, a kerület többi pedagógiai intézményét is támogatják. Két óvodai és két iskolai uszoda is van a kerületben. A mi gyerekeink is az egyik feszített víztükrű óvodai uszodába járnak. 

Az iskola tanulóinak zömét a tanulásban akadályozottak adják, az autista tagozat ’98-ban egy óvodai és egy iskolai csoporttal indult. Az indulásnál szinte csak kerületi gyerekeket tudtak fölvenni. Most, hogy már nőnek az “ő gyerekeik”, és szerencsére nem oly gyors a helybéli utánpótlás, no meg híre ment az intézménynek, már más kerületekből, sőt vidékről is fogadnak gyerekeket. Erre a sőtre azért volt szükség, mert mint Varga Györgyi, az Autista tagozat vezetője mondja, sokan még a Budapestre költözést is vállalnák, ha a tagozat fel tudná venni a gyereküket. A közelebb lakók ingáznak. Várólistájukon hatvan gyerek szerepel. Most 37-en vannak, jövőre legfeljebb ha három gyerekkel többet tudnak fölvenni. Egyrészt az intézmény már nem bővíthető, másrészt a létszám növelése a minőségi munka rovására menne. 

– A Comenius II. minőségbiztosítási rendszer építése másfél éve folyik iskolánkban – mondja Tőkés Sándor, és nem kis büszkeséggel teszi hozzá: – 2001. februárjában pedig dicsérettel zárult az ötéves monitoringozás. – (Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy öt évig folyamatosan ellenőrizték az iskola mindenfajta munkáját, ami nem kis megterhelést jelenthetett az ott dolgozóknak.) 

Az autisták hatfős osztályokban tanulnak 2-2 pedagógus segítségével. Egy-egy osztályba az egyéni képességek alapján kerülnek a gyerekek. Arra a kérdésemre, hogy milyen módszer alapján foglalkoznak az autistákkal Varga Györgyi válasza határozott volt: 

– Nincs egyetlen módszer, mint ahogy két egyforma gyerek sincsen. Ha az egyik nem válik be, akkor megpróbáljuk a másikat. Nálunk tárgyas napirend van, szóképes napirend van, logopédusunk van, és nem mondunk le a beszédindító foglalkozásokról sem. Mi nagyon nyitottak vagyunk. Figyelünk arra, hogy mit csinálnak a kollégáink. Elmegyünk, meglátogatjuk őket. Most épp Kaposvárra készülünk, de külföldi partnerkapcsolataink is vannak. Ők is jönnek hozzánk, mi is megnézzük, hogyan dolgoznak ők. A tanárok speciális képzése a Delej utcában, Balázs Annáéknál történt, az ott tanultaknak körülbelül egyharmadát használjuk, a többi saját ötlet és másoktól átvett módszer. 

– Azt már most tudjuk, hogy jövőre két dologra fogunk nagyobb hangsúlyt helyezni: a kommunikációra és a hydrorehabilitációra¹. Két kolléganőnk most tanulja a jelelést, reménykedünk abban, hogy nemcsak a siket autista tanulónknál, hanem esetleg a többi, nem beszélőnél is hasznát látjuk. A hydrorehabilitáció négyhetes tanfolyamát Skibekné Óvári Andrea tanulta meg. Komolyan mondom, csodákat művel a viselkedési zavarokban szenvedő gyerekeknél, az autistáknál is. 

– Manapság elég sokat beszélnek az integrációról². Ezt hogyan oldják meg? 

– Törekszünk rá, de az a véleményünk, hogy csak akkor lehet és érdemes, ha gondosan elő van készítve mindkét oldalon, és a gyerek is megérett rá. Amúgy az udvaron együtt vannak, ha erdei iskolába megyünk, akkor is együtt vagyunk, most például a Balatonra megyünk együtt. Tehát minden alkalmat megragadunk a tanórán kívül is a közös együttlétekre. 

Tőkés Sándor az általános érvényű igazságot mondta, Varga Györgyi a napi praxist: 

– Az iskolán belül is van integráció. Két autista tanulónk átjár a tanulásban akadályozottakhoz, de iskolán kívül is van példa az integrációra. Ősszel megy át az egyik autista tanulónk a XIX. kerületi Kincsesházba. Két évig kerestük azt az iskolát, ahová jó szívvel elengedhetjük, és ahol őt is szívesen fogadják. Az integrációnál nagyon fontos a ráfordított idő és a ráfordított energia, hiszen ezt a lépést mindkét részről nagyon intenzív munkának kell megelőznie. Vigyázva adjuk át ezt a kisfiút, meghagyva azt a lehetőséget, hogy ha nem megy, akkor visszajöhet. 

– A szülőkkel milyen a kapcsolatuk? Hiszen a szülő, ha már iskolás a gyerek, eredményt akar. Tanulásban, magatartásban egyaránt.

Varga Györgyi válaszol, de szavait Tőkés Sándor is megerősíti:

– Nyugodtan mondhatom, hogy jó. Van családterápia is nálunk a korai fejlesztős csoport szüleinek. De amikor kívülről megkerestek bennünket pszichológusok, hogy szívesen közreműködnének egy ilyen terápia megtartásában az autista tagozatnál, akkor kiderült, nincs rá igény. Mert a mi kapcsolatunk nagyon intenzív a szülőkkel. Nemcsak a tanulásról beszélgetünk, hanem a család egész életéről. Évente kétszer együtt piknikelünk a szülőkkel, és ezek nagyon jól sikerült összejövetelek. Fő büszkeségünk, hogy nyitottak a szülök, mindent meg tudunk beszélni.

Azt hiszem, mi is sok mindet megbeszéltünk. Olyanokat is, amelyek terjedelmi okokból nem kerültek be ebbe a cikkbe, meg olyanokat is, amelyekről majd később írunk. Kaptam egy meghívást, hogy ha kedvem van, hospitálhatok az órákon, megnézhetem az iskolai szabadidős tevékenységeket, egyszóval mélységében is megismerhetem az iskola mindennapjait. Élni fogok a lehetőséggel.