Pályát választani nehéz. A szülő nem tudja, hogy mikor tesz jót: ha rákényszerít valamit a gyerekre, vagy ha hagyja: menjen a maga feje után. Ha az ember gyereke autista, pontosabban jó képességű autista, akkor ez még nehezebb. Az alábbi történet egy jó képességű autista fiúról (is) szól, aki már majdnem célba ért.
M. jelentkezett az ELTE földrajz-környezettan szakára. Lehet, az apai minta hatására, hiszen neki is természettudományos végzettsége van, a tanári szakra meg talán a pedagógus édesanya miatt jelentkezett. Csordogáltak az egyetemi évek, amikor a negyedik évben váratlan akadály tornyosult M. előtt: a tanári szakhoz elengedhetetlenül kötelező pedagógiai-pszichológiai tárgyak. A tanulmányi osztály ekkor tudta meg, hogy M. autista. Hatáskörükkel élve fölmentették a pedagógia tárgyak és a pedagógiai gyakorlat alól. Erre a 29/2002. (V. 17.) oktatási minisztériumi rendelet ad lehetőséget. E nagyvonalú, a fogyatékosságokat figyelembe vevő és az esélyegyenlőséget megcélzó rendelet alkalmazása azzal járt, hogy hiába járt M. öt évig egyetemre, diplomát nem kaphatott. Megírta ugyan a szakdolgozatát, a tanszék még amolyan védés félét is szervezett neki, de az indexén kívül más nem bizonyítja, hogy öt évig koptatta az egyetem folyosóit.
A jogszabály előírásai
A szülők ekkor a kar Tanulmányi osztályához fordultak, ahonnan azt a választ kapták, hogy diplomát adni nem tudnak, ugyanis nekik jogszabály írja elő, hogy milyen követelményeknek kell megfelelni annak, aki az egyes szakokon diplomát kaphat. Arra viszont mód van, hogy M. kutatószakon folytathassa tanulmányait: jelen esetben geográfus vagy környezettan szakon. Felvételiznie nem kell. M. – és ez az ő döntése volt – a környezettant választotta. Lehet, hogy rosszul döntött, mert ennél az újonnan, először indult szaknál még csak a harmadévnél jártak, és M.-nek további két évet le kellett volna húznia ahhoz, hogy végre (hét év) után diplomásnak mondhassa magát. Szülei ezt megtudva konzultáltak az Autizmus Alapítvány munkatársával, Stefanik Krisztinával, s az ő tanácsára (is) úgy döntöttek, hogy a plusz két év, az új tantárgyak, az új évfolyam- és csoporttársak túlságosan megterhelőek lennének. M. tehát otthon maradt. (Jelenleg egy számítógépes tanfolyamra jár, a Munkaügyi központ támogatásával. Nagyon élvezi, első modul vizsgáját kitűnően tette le.)
Az ELTE Természettudományi Karának dékánhelyettesét, Tasnádi Pétert arra kérem, hogy bár a fogyatékos hallgatókkal kapcsolatos intézkedéseikről érdeklődöm, és kiindulópontunk M., mégis, maradjunk a konkrétumok mellett az általánosságok szintjén – ha ugyan lehet ilyen fából vaskarikát kérni. Lehet, hiszen a konkrétumok az egyes fogyatékos hallgatókat jelentik, az általános pedig azt az intézkedéscsomagot, amit az ELTE, a Hallgatói Önkormányzattal közösen, irányelvként kidolgozott.
Szabályzat autisták nélkül
Tasnádi Péter azt mondja, ők mindent megtesznek azért, hogy a fogyatékos hallgatóknak ugyanolyan esélyt biztosítsanak, mint a többieknek, de vannak olyan, kötelezően előírt rendeletek, amelyeket még a fogyatékos hallgatóknál is be kell tartaniuk. A karra járó négy-öt ezer diák közül körülbelül húsz a fogyatékos hallgató – legalább is ennyiről tud a Tanulmányi osztály (TO).
Ebből egyenesen következik, hogy ha valaki felvételt nyert, célszerű mindjárt közölni a TO-val, hogy milyen fogyatékossága van, mert akkor mindjárt felvilágosítást is tudnak adni arról, hogy milyen “előjogok”, azaz könnyítések járnak neki. Az egyetem ugyanis még a fent említett rendelet kiadásának évében, 2002-ben, kidolgozta saját szabályzatát a fogyatékos hallgatók esélyegyenlőségét biztosító feltételekről. Például egy siket vagy nagyothalló diák, akinek a hallássérülése súlyos, a kötelezően előírt nyelvvizsga alól is felmentést kaphat. A diszleksziás, diszgráfiás hallgatóknak nem kötelező írásban vizsgázniuk, és ez a nyelvvizsgánál is fennáll. Ennek a szabályzatnak egyetlen szépséghibája, hogy nincsenek benne az autisták. Igaz, amikor ez készült, 2002 végén, akkor még nem volt önálló fogyatékossági ág az autizmus. Emlékezetem szerint ez 2003-ban következett be az un. esélyegyenlőségi törvény módosításakor. Érdemes lenne a szakemberekkel konzultálni arról, hogy milyen könnyítések segíthetik a jó képességű autistákat, és ennek alapján módosítani a szabályzatot.
A HÖK diáksegítőt ad
Amúgy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) diáksegítőt is ad(hat) a fogyatékos tanuló mellé. Ez inkább a kerekes székes hallgatókat érintené, bár Tasnádi Péter szerint ők többnyire saját segítővel érkeznek, és erre a szolgáltatásra nem tartanak igényt, de lehet, hogy nincs is rá szükségük, mert a TTK új épületei a Lágymányosi híd budai hídfőjénél már teljesen akadálymentesek. A liftben braille-írás és hangjelzés is segíti a vak vagy gyengén látó hallgatókat. Azt persze nem bántam volna, ha egy piktogram jelzi, merre van a kerekes székkel is jól megközelíthető mellékhelyiség (rutinból minden közösségi helyen megnézem az ilyeneket). A hallgatóktól kaptam a tippet, hogy érdeklődjek a portásnál, neki tudnia kell, merre van a kerekes székkel is használható mosdó. Tudta, megmondta, megtaláltam. (Ebből a szempontból itt tényleg esélyegyenlőség van, mert a normál mellékhelyiségeket sem jelzik eligazító táblák. Egy helyet kivéve: a lifteknél szöveg és piktogram mutatja, merre találhatók a mosdók.) Ez persze mellékszál (bár nagyon fontos mellékszál), hiszen most nem a fizikai, hanem a szellemi akadálymentesítésről beszélgetünk.
Az általánosságok után visszatértünk M. ügyére. Tasnádi Péter azt mondja: érdemes lenne
M.-nek gondolkodni azon, hogy meglévő kreditpontjaival megcélozza a BSC-diplomát. A felsőoktatás átalakítása során csak “bolognai folyamatnak” nevezett felsőoktatási reform 3 + 2 évre bontja az egyetemi képzést. A három évnél már többje is van M.-nek. Ehhez persze az kell, hogy fölkeresse a Tanulmányi osztályon Körmendi Tibornét, aki nemcsak a TO vezetője, hanem a fogyatékos hallgatókkal kapcsolatos ügyek koordinátora is. A labda tehát M. térfelén van. Dönteni neki kell.