Emlékeztetőnek: előző számunkban ott hagytuk abba Csongor történetét – amelyet édesanyja jegyzett le -, hogy elérkezett a nyári szünet, mindenki föllélegzett, erőt gyűjtött, Csongor pedig eljárt a tanító néni által tartott kéthetenkénti korrepetálásra. Tavaly is szívesen ment, most is ott volt mindegyiken. Amit még tudni kell: Csongor nem a fővárosban, vagy valamelyik nagyvárosunkban lakik, így hát abba az iskolába jár, ahol befogadják.
Negyedik osztály: Elérkezett a tanévkezdés. A negyedik osztályosok új épületbe kerültek, ahol negyediktől nyolcadikig járnak a gyerekek. Az új hely tőlünk öt percre van.
Aztán elkezdődtek a gondok, még több mint eddig:
- a tanító néni ebben az épületben még soha nem tanított, még soha nem volt negyedik osztálya, csak harmadikig tanított mindig
- utca felőli tantermet kaptak, ami egy kereszteződésre néz, nagyon zajos
- a nagyok bántják a kicsiket
- a kicsik a rossz környezetben és mert már kamaszodnak, nem olyan kezesbárányok, mint három éven keresztűl
- a tanító néni nagyon csalódott, nem így képzelte el.
Csongor másságát a nagyok azonnal észrevették, és el kezdték cukkolni. Ennek az lett az eredménye, hogy a hisztizések száma megnőtt, a kézharapás, fejütögetés egyre gyakoribb lett. És az addig önmagát megvédeni nem tudó gyerek (harmadikban egy elsős meg tudta verni) el kezdett mindenkit püfölni aki az útjába kerűlt, amikor felbosszantották. Mivel az egész osztály nagyon fegyelmezetlen lett, azzal fenyegetőzött a tanító néni, hogy aki rossz lesz, nem mehet el a Mikulás ünnepségre. Ezt be is tartotta. a 22 gyerek közül 16 nem mehetett el. Ebből a 16-ból az ünnepség után azért 11 csomagot kapott, de 5 gyerek annyira rossz volt, hogy nekik javítóintézetben a helyük, és nem kaptak semmit. Köztük volt Csongor is. Szívszaggató sírás közepette mesélte Csongor, hogy nem kapott mikuláscsomagot. Azt mondta: eddig szerette a tanitó nénit, pedig nagyon szigorú volt, de most már utálja, és soha többé nem fogja szeretni.
Amikor a tanító nénitől, én és a többi szülő, akiknek a gyereke nem kapott csomagot megkérdeztük, hogy ez mire volt jó, a következő választ kaptuk:
– Csak annak hozzon a Mikulás, aki megérdemli. Nevelési célzattal csináltam, ami be is vált, mert azóta angyalok a gyerekek. Ha emiatt nem szeretnek, nem baj. Nem kell, hogy szeressenek, én nem azért vagyok, hanem azért, hogy megtanítsam az anyagot és a rendet.
Aztán a szülőket általánosan is nevelte:
– Felháborító, hogy ezek a gyerekek nem ismerik a tiszta vizet, már kólát hoznak iskolába. Pedig a víz az élet forrása, annál jobb ital nincs. Nagyon el vannak kényeztetve. Érthetetlen a számomra, hogy egy negyedikes gyerek karácsonyra miért kap számítógépet, hifi tornyot, videót. Egy ekkora gyereknek egyáltalán nincs rá szüksége. A szülőknek nagyon sok a pénzük, és mindent megvesznek a gyereküknek. Ezek a gyerekek a hippi, csöves nemzedék gyermekei. A mostani szülőkkel sem lehetett akkor bírni, akkor most a gyerekükkel hogyan lehetne.
Csongorra vonatkozó dolgok:
- maga mindig megvédi Csongort, akkor is amikor nem kéne
- mindig igazat ad a gyereknek
- azzal tenne jót, ha elmenne dolgozni és Csongort kész tények elé állítaná.. Önállósítani kell a gyereket, hiszen maga nem lesz mindig erre fel kell készíteni, le kell választani.
- kiszámíthatatlan reakciói vannak
- a másik gyerek szemébe mondja, hogy utálja. Miért kell kimondania azt, amit gondol?
- gyakran hazavágyik. Miért csak otthon érzi jól magát?
Nap mint nap rosszabb lett a helyzet. Nagyon aggódtam a gyerek állapota miatt, és úgy gondoltam, hogy januártól sok idő van még év végéig, muszáj a tanító néni segítségét kérnem. Ekkor a következő levelet írtam neki:
Kedves Tanító néni!
Előre kell bocsátanom, hogy nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy egy ilyen gyereket elvállalt, és a különböző dühkitörései, makacskodása ellenére, megtartotta az osztályában és megvédte őt az osztálytársak esetleges kikezdésétől. Minden elismerésem, hiszen ezt nem minden tanítónő tette volna meg. (Amikor én elsőben tanítónőt kerestem, azért választottam Önt, mert a szülők, akiknek a gyereke Önhöz járt, dicsérték, és azt mondták, hogy megértő, gyerekszerető, igaz kicsit szigorú).
Most a megértését és segítségét szeretném kérni Csongorral kapcsolatos problémában. Eddig én magam próbáltam megoldani ezeket, ideig-óráig több-kevesebb sikerrel. De most már annyira súlyosbodtak ezek a problémák, hogy az Ön segítségére is szükség van. Csongor nagyon érzékeny gyerek. Minden negatívum, ami történik vele, őrá még nagyobb nyomást gyakorol, mint egy másik gyerekre.
Az első két osztályban eléggé jól megbirkózott a negatív hatásokkal, de a harmadik osztálytól fokozatosan erősödnek elkeseredései. A negyedikben pedig szinte állandósultak a panaszai.
Sajnos az autizmus kísérőjelensége a depresszióra való hajlam. Ebben az életkorban szinte törvényszerű, hogy a magasan funkcionáló autistáknál megjelenik. Ha ekkor megértést, segítséget kapnak, akkor aránylag jól átvészelik ezt az időszakot, azonban ha nem megfelelően kezeli a környezet (szidja, bűnteti), akkor ez a depresszió állandósul és később szinte lehetetlen javítani az állapoton.
A problémák:
- szinte minden nap sírva, magába roskadva jön haza, és azt mondja: nem megyek többé iskolába.
- esténként nem tud elaludni, 12-1 óráig forgolódik, jobb esetben elmondja, hogy rossz történt vele az iskolában)
- nagyon sokszor elhangzik: “szeretnék meghalni, mert már nem bírom tovább”
Arra a kérdésre, hogy miért akar meghalni, a válasz: “az iskola miatt”
Saját magáról csak negatívumokat szajkóz:
- “én már csak ilyen buta vagyok”
- “a fiúk már csak ilyen buták”
- “űgyetlen vagyok”
- “málé vagyok”
- “rossz gyerek vagyok”
- “nem az a rossz gyerek, aki verekszik, hanem az, aki hisztizik, és én nagyon rossz vagyok, mert sokszor hisztizek.”
Nem tudom, hogy mi alapján alkot magáról ennyire negatív véleményt.
Sok minden közrejátszott ebben:
- az új iskolában a nagyoktól elszenvedett piszkálódások
- a többiek felnőttek mellette a koruknak megfelelő szintre, de Csongor érzelmileg még mindig kisebb életkorúnak számít (sokkal naivabb, rosszat még mindig senkiről sem tud elképzelni)
- valamilyen szinten már ő is látja, hogy különbözik a többiektől, de ő nem tud olyanná válni
- stb. stb. sok-sok összetevője van ennek.
Itt most nem is az a lényeg, hogy mitől, miért, hanem hogy a meglévő problémát orvosoljuk, ahogy tudjuk.
Én eddig úgy neveltem, aminek köszönhető a hatalmas fejlődés, hogy a pozitívumokat jutalmaztam, a negatívumokat pedig nem hangsúlyoztam.
Ez más gyereknél is jó módszer, de egy autistánál kötelező. Mert a kihangsúlyozott negatívumon bevésődnek és eluralkodnak, egy életen át nem lehet kitörölni. A negatívumoknak ezerszeres a romboló erejük a pozitívumok építő erejével szemben (ha a negatívumoknak adtam volna hangsúlyt, akkor semmit sem fejlődött volna, ülne a sarokban és nézne maga elé).
Tudjuk, hogy egy ilyen gyereknek speciális iskolában lenne a helye. Mert ő nem való az igazi autisták közé, és nem való a normál gyerekek közé. De mivel Magyarországon ez egyáltalán nincs megoldva, ezért a normál iskolába való integrálás a legjobb megoldás a húzóerő miatt. Ekkor viszont olyan problémák jelentkeznek, amiket valahogy meg kell oldani. Szerepcsére megvalósult (amit én is kértem), hogy negyedikben is Ön legyen a gyerekekkel. Mert tudvalevő, hogy ebben az életkorban a gyerekeknek az a legjobb ha egy tanár minél hosszabb ideig van velük. Mert ebben az életkorban személyes kapcsolat által, a személyes kapcsolat kedvéért tanulnak. És ennek a személyes kapcsolatnak annál nagyobb a fejlesztő- és hatóereje, és annál jobban érvényesül, minél hosszabb idő óta van együtt a tanár a gyerekekkel.
Kedves Tanító néni! Kérem, segítsen Csongornak abban, hogy ezt a krízishelyzetet átvészelje, ami nem tart örökké, el fog múlni, csak át kell rajta segíteni (hasonló krízisállapot lenne, ha egy családi probléma adódna, akkor is segíteni kellene a gyereknek).
Csongorban rengeteg érték van, ami az autizmusa miatt nem úgy tör felszínre, mint azt normál esetben elvárná az ember. Viszont, ha egy gyerek lelkileg rendben van, akkor mindenre nyitott. De ha problémái vannak, akkor a gondolatai a körül járnak és bezár az információk előtt.
Az autizmust sajnos nem lehet belőle kiradírozni, az sajnos mindig megmarad. És az autizmus elsőszámú jellemzője: az öntörvényűség miatt mindig fog meglepetéseket okozni. Ennek az állapotnak a kezelése, normalizálása hosszú-hosszú folyamat, egy élet nehéz munkája lesz. De megéri, mert kincs vár a végén. Nem tudom, hogy Ön látta-e az első osztályban az áthelyező bizottság véleményét és az orvosi véleményt. Most én ezt itt mellékelem, kérem, olvassa el, mert fontos információk vannak benne arról az állapotról, amikor Csongor elsős lett.
Ebből sok minden javult, változott, de a magva még mindig jelen van. Ezen vélemények ismerete sokat segíthet.
Köszönöm megértését.
A levél után személyes megbeszélésre is sor került. Kiderült, hogy a tanító néni nem látta a bizottság véleményét. Beiratkozáskor leadtam, gondolva azt, hogy eljut az illetékeshez. Tehát aki kap az osztályába egy ilyen gyereket, az automatikusan megkapja hozzá a “használati utasítást” is, hiszen nem mindennapos dolog egy ilyen gyerek normál osztályba kerülése. A mi iskolánkban ilyen még nem is fordult elő.
Örült a tanító néni annak, hogy elolvashatta ezt a véleményt. De annak még jobban örült, hogy nem első osztályban látta, mert akkor nem tudott volna mit kezdeni a gyerekkel. Annak is nagyon örült, hogy a jóslatok ellenére nem lett a gyerek diszgráfiás. Azt mondta: miért nem szóltam hamarabb, már harmadikban, ha ekkora gondok voltak (mert én szinte két hetente arról panaszkodtam, hogy a gyereknek gondjai vannak. Ekkor azonban mindig oda jutott a beszélgetésünk, hogy én mit csinálok rosszul). Nem értette Csongor negatívizmusát, hiszen ő nem szidja, nem bünteti. Viszont az igazságosságra vigyáznia kell a többiek miatt. Nagyon meg van elégedve azzal, ahová a gyerek eljutott.
Megígérte, hogy sem szünetben, sem pedig ötödik óra után nem tartja bent Csongort a hibák javítása miatt. Másnap Csongor elpanaszolta: A tanító néni azt mondta ma nekem, hogy lusta vagyok. Ez azért van, mert te elrontottál engem azzal, hogy mindent megcsinálsz helyettem. Szünetben bent kellett maradnom, mert környezetből nem színeztem ki a domboldalt, hegyeket.
Közben megnéztük leendő új iskoláját, farsangra mentünk oda. Nagyon tetszett Csongornak, és mondta, alig várja, hogy ide járhasson.
Február 11-én Csongor szinte röpülve jött haza az iskolából. Nagyon meglepő volt, hiszen mindig sírva, rossznedvűen szokott jönni. Kiderült, hogy nem a tanító néni volt velük, mert meghalt az apja. A 22 gyereket szétosztották három másik negyedik osztályba. Csongor áradozott, hogy nagyon aranyos a másik tanító néni, nem szigorú. Ő már el is intézte, hogy átmehessen a másik osztályba.
Másnap újra jött a tanító néni. Csongor eléállt és őszintén elmondta, hogy ő a másik osztályba szeretne járni. (Utólag kiderült, hogy a többi gyerek is abba az osztályba akart menni, ahová ideiglenesen kerűlt, ám ők nem mondták ezt meg a tanító néninek, csak otthon mesélték el). A tanító néni ezen megdöbbent, és azt mondta, hogy azért akar átmenni, mert ott lehet lustálkodni. Szerdán a temetés miatt megint odakerültek, ahol előzőleg voltak. Csongor ismét vidáman jött haza, és reménykedett, hogy átmehet abba az osztályba.
Ezután személyesen is átbeszéltűk a dolgot a tanító nénivel. Ő elismerte, hogy kitűzött egy mércét, amiből nem enged sem Csongor, sem más gyerek kedvéért. Ő csak akkor adja lejjebb, ha befejezi a pályáját. Csongor átmenetelét nem javasolja, mert teljesen más módszerrel tanulnak, és Csongor képtelen a plusztanulásra, mert lusta. (A két nap alatt már kikezdték az új osztálytársai, mert nekik nagyon furcsa volt a viselkedése. A saját osztálya már megszokta.) A tanító néni felajánlotta teljes körű segítségét. Csongorral is szívesen vállalta a megbeszélést. Persze Csongor akkor nem tudott konkrétumokat mondani (lehet, hogy félt tőle). Csak annyit tudott mondani, hogy miért kell iskolába járni, miért kell olyan sokáig ott lenni, miért van annyi házi feladat. Azt mondta a tanító néni, hogy szóljon neki bátran, ha valamit sérelmesnek talál, mert ő készakarva senkit sem akar megbántani, de lehet, hogy valami olyat tesz, ami sérelmes egy ilyen érzékeny gyereknek. Felajánlotta, hogy “írja ki magából” egy fűzetbe, aznap mi a jó és mi a rossz. Átmenetileg ez nagyon jól működött, de hosszú távon elveszítette varázsát.
Az év vége felé pedig valami olyat írt bele Csongor, ami a tanító néninek nem tetszett, és széttépte a füzetet (Csongor megsiratta a füzetét). Én sem tudtam meg, hogy mi volt beírva.
A beszélgetéskor kiderült, nagy bajok vannak, mert az egyik szünetben Csongort verik, a másikban pedig Csongor püföl mindenkit, akit ér.
Megállapodtunk, hogy védelemképpen maradjon bent a szünetekben.
Egy-két napig, egy-két szünetben működött, aztán kiküldte a tanító néni, mert kell a friss levegő.
Áprilisban bent jártam az igazgatónál, egy levelet vittem neki. Ekkor megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok az ötödik osztályról, mert ő úgy látja, hogy a gyereknek speciális intézményben van a helye. A felső tagozat nem tudja tolerálni a másságát. Az alsós tanító nénik elpátyolgatják az ilyen gyereket, de felsőben erre nincs mód.
A tanító nénit megbízta félévkor azzal, hogy tudja meg tőlem, mit gondolok erről. Mivel eddig még nem kapott választ, és én itt vagyok személyesen, ezért kérdez most engem. Közöltem ekkor vele, hogy én már gondolkodtam ezen, és ötödiktől elviszem a gyereket másik iskolába. Ekkor derült ki az is, hogy a bizottság véleményét az igazgató sem látta, de még az emeltszintű normatívát sem vették igénybe. (Állítólag nekem beiratkozáskor nemcsak az igazgató-helyettesnek, hanem az igazgatónak is át kellett volna adnom egy példányt ebből a véleményből. Ezt azonban nekem senki sem mondta).
Az új iskolába is elmentünk bemutató tanításra. Csongornak nagyon tetszett, örült, hogy ide fog járni.
Ahogy közeledett az év vége, egyre feltünőbb lett nekem, hogy Csongor nem mindig érti a feladatokat. Szövegértés dolgozatai éppen csak kettesek, de gyakori az egyes. Nem azt válaszolja a kérdésekre, amit kellene.
Újra a tanító nénihez fordultam, hogyan lehetne fejleszteni a szövegértést, hogy ötödikben ne legyen ez gond. Azt a “segítséget” kaptam, hogy a gyerek lusta tanulni és figyelmetlen. Ha akarná, tudná, de nem akarja.
Én ezzel nem elégedtem meg, tovább keresgéltem. Találtam egy helyet, ahol többféleképpen gátolt emberek kommunikációs problémájával foglalkoznak. Itt megnézték a Csongort, és azt mondták, hogy szövegértési problémája autizmusából adódik, és abból, hogy sokkal gyermekdedebb a világképe, mint egy másik 12 éves gyereknek. Azt ajánlották, hogy ötödiktől vigyem speciális iskolába, ahol a tananyag könnyebb. Legyen a gyereknek sikerélménye, ne pedig gyötrelmet jelentsen neki az iskola, a tanulás.
Az utolsó tanítási héten behívattak az új iskolába. “Sajnálattal közöljük, de kisfiukat autizmusa miatt nem áll módunkban felvenni. Erre a speciális problémára mi nem vagyunk felkészülve.”
Ekkor azt hittem, hogy összedőlt a világ. Két iskola közül egyikbe sem. Mit csinálunk most?
Hirtelen összeállt a kép, még időben:
- eddigi iskolája nem vállalja
- a másik iskola nem veszi fel
- speciális képzést javasoltak
- nem megfelelő a magatartása és a szövegértése
- nagyon sokat romlottak a jegyei.
Rá kellett jönnöm, hogy nagy a baj, amit senki sem közölt eddig, csak én sejtettem. Az utolsó tanítási napon bementem a tanító nénihez, és feltettem neki a kérdést:
– Ön szerint Csongor, a jelenlegi képességei alapján, alkalmas-e normál ötödik osztályban tanulni?
| 2. o. | 3. o. | 4. o. | |
| magatartás | 4 | 4 | 2 |
| szorgalom | 3 | 4 | 2 |
| nyelvtan | 4 | 4 | 4 |
| irodalom | 3 | 3 | 2 |
| német | – | – | 4 |
| környezet | 2 | 2 | 2 |
| matematika | 3 | 3 | 2 |
| technika | 3 | 3 | 2 |
| rajz | 2 | 3 | 2 |
| ének | 4 | 4 | 4 |
| testnevelés | 4 | 3 | 3 |