Különböző oktatási környezetek lehetséges előnyei és kockázatai
A mai magyar közoktatási rendszerben az autizmussal élő gyermekek többféle intézménytípusban részesülhetnek nevelésben-oktatásban. Járhatnak többségi intézménybe, vagy speciális óvodába, iskolába is. Az, hogy végül melyik oktatási forma mellett dönt a család, nagyon sok szempont mérlegelését és folyamatos értékelését kívánja meg. A döntések természetesen sohasem véglegesek, a gyermek fejlődésével újra és újra át kell gondolnunk a helyzetet. Ebben a folyamatban sokat segíthetnek a gyermeket és az intézményrendszert jól ismerő szakemberek, de a döntés végül is a családé. Nagyon nehéz a választás, többek között azért, mert a szakszerű autizmusspecifikus szolgáltatások hazai kínálata ma még meglehetősen szűkös. Mindazonáltal remélem, hogy ezzel a cikkel is hozzájárulhatok a mérlegelendő szempontok összegyűjtéséhez, végiggondolásához.
A fejlődési zavar spektrum jellege miatt, az érintett gyermekek nagyon sokféle, egyenetlen és egyedi képességstruktúrája miatt, az intézményválasztás kapcsán is elmondható, hogy nincs egyetlen jó recept. Vannak azonban olyan közös alapok, amelyekre bármely oktatási forma esetén érdemes odafigyelni a szülőknek. Az alábbi szempontok a nyelvi és értelmi képességektől függetlenül, az autizmus teljes spektrumán érvényesek.
Közös szempontok az autizmus teljes spektrumán
Az autizmussal élő gyermekeknek olyan óvodára, iskolára van szükségük, mely felkészült arra, hogy mindazt a tudást, tartalmat átadja, amit általában más, ott tanuló gyermeknek is nyújt. E mellett a szakembereknek képesnek kell lenniük az autizmusban sérült területek célzott, egyénre szabott fejlesztésére is. Ennek megfelelően a fejlesztés, oktatás során kiemelten fontos területnek kell lennie a következőknek:
– a kommunikáció egészének fejlesztése, ezen belül a beszéd (értés és használat) és a beszédet kiegészítő, támogató, pótló alternatív és augmentatív kommunikáció tanítása;
– a szociális készségek és szociális megértés fejlesztése;
– szabadidős készségek tanítása;
– a mindennapi életben jól alkalmazható tudás átadása;
– az önállóság és rugalmasság fejlesztése.
Szintén alapvető követelmény az egyéni megközelítés, amely egyéni felmérést, tervezést és legalább az idő egy részében egyéni fejlesztést jelent. Elengedhetetlen a családdal való folyamatos, szoros együttműködés. Fontos, hogy a környezet biztonságos, átlátható, jól szervezett legyen. A jól szervezett környezetben az autizmussal élő gyermekek számára világos, előre látható, hogy mikor mi fog történni velük, milyen tevékenységeket végezhetnek, hol, kivel, mikor, hogyan. Előre jelzik számukra azt is, ha változások lesznek környezetükben. Lényeges, hogy ezeket az információkat nemcsak elmondják, hanem meg is mutassák úgy, hogy a gyermekek biztosan értsék. Ennek legjobb eszköze a különböző vizuális segítségek alkalmazása, például tárgyas, képes, írott napirendeké, folyamatleírásoké, vagy más látható információforrásoké. Arra is szükség van, hogy a szakemberek felismerjék, értsék és kezeljék az autizmussal élő gyermek szenzoros (érzékszervi) érzékenységét vagy ingerkereső viselkedését.
A felkészült intézményekben a viselkedésproblémákat nem elnyomni, vagy megbüntetni próbálják, hanem megérteni és kezelni a háttérben rejlő okokat. Mindezek az alapfeltételek akkor teljesíthetők, ha rendelkezésre állnak az autizmus területén képzett szakemberek. Azok az intézmények, melyek a fenti szempontok szerint működnek, megfelelőek lehetnek, függetlenül attól, hogy speciális csoportban, vagy integráltan látják el a gyermekeket.
Integráció vagy speciális oktatás?
Ezt a fontos kérdést minden esetben egyénileg kell mérlegelnünk a lehetőségek, az előnyök és a hátrányok elemzésével. Néhány gondolat a mérlegeléshez:
Theo Peeters, a neves belgiumi szakember magyarul is megjelent könyvében beszámol egy olaszországi élményéről, ahol az „integráltan nevelt” autizmussal élő fiú az iskolai nap nagy részében a segítőjével sétált, annak érdekében, hogy ne zavarja az oktatást, és jó legyen a közérzete (T. Peeters 2005). Nyilvánvaló, hogy a példában bemutatott diák semmilyen értelemben nem vett részt az oktatásban, vagy a közösség életében. Világos tehát, hogy nem elégedhetünk meg azzal, ha a gyermek fizikailag jelen van a többségi intézményben, a sikeres integrációnak számos, nélkülözhetetlen feltétele van (ezekről a feltételekről bővebben is olvashatunk a 2/2005 OM rendeletben).
Ugyanakkor a valódi, tervezett integrációnak sok, fontos előnye van: a kortársak jelenléte pozitív hatással lehet a szociális-kommunikációs fejlődésre akkor, ha az autizmussal élő gyermek ehhez megfelelő támogatást kap. A tanulási lehetőségek és követelmények azonosak a többi gyermekével.
Az előnyök mellett szeretném felhívni a figyelmet néhány lehetséges veszélyre, hátrányra is. A leggyakoribb probléma, hogy a többségi intézményben nincs egyéni fejlesztési terv és képzett szakember. Ilyenkor a gyermek nem kap semmiféle segítséget az autizmusból fakadó nehézségek leküzdéséhez. Ez sokszor ahhoz vezet, hogy elsajátítja ugyan a tananyagot, vagy annak egy részét, de nem tudja önállóan alkalmazni a tanultakat, a társas kapcsolatok és kommunikáció terén pedig nem, vagy csak nagyon lassan lép előre. Szakszerű segítség nélkül a gyermek magányos lehet, vagy akár zaklatás, bántalmazás áldozatává válhat az iskolában. Előfordulhat, hogy a tananyag egy részével nem tud megbirkózni, ezért túlterhelt és elkeseredett.
A speciális oktatás szintén járhat előnyökkel és hátrányokkal. A legfontosabb előnyök: a szakemberek tapasztalata, képzettsége, a kisebb csoportlétszámok, az egyéni fejlesztés elérhetősége, a tananyag, a környezet és az eszközrendszer megfelelő volta. A hátrányok közé sorolhatjuk a kortársakkal való kapcsolatok hiányát és azt, hogy a speciális csoportok összetétele életkor és képességek szempontjából gyakran túl heterogén. Előfordulhat az is, hogy túlságosan alacsonyak az elvárások és a követelmények.
Úgy tűnik, hogy sok gyermek számára jó megoldás lenne, ha ötvöznénk a speciális és integrált oktatás előnyeit. Ennek egyik lehetősége a többségi iskolán belül működő speciális csoport, ahonnan a gyermekek teherbírásuknak és érdeklődésüknek megfelelően fokozatosan bekapcsolódhatnak a tanórákba vagy más programokba. Néhány ilyen csoport már működik Magyarországon, de kialakításuk és fenntartásuk feltételeit egyelőre nagyon nehéz megteremteni.
Bármelyik oktatási formát is választjuk, vagy adódik lehetőségként gyermekünk számára, biztosan egyetérthetünk az alábbi szülői véleménnyel:
„Olyan iskolát akartam, ahol önmaga lehet, ahol nem ugratják, vagy bántják azért, mert ő más, és ahol a többiek megértik őt. De mindenekelőtt olyan iskolát akartam, ahol türelmesen dolgoznának azon, hogy kapcsolatot teremtsenek vele. Ha erre képesek volnának, biztos lehetnék benne, hogy sokat fejlődne, és végül függetlenebbé válhatna tőlünk.” (Baron-Cohen, Bolton 2000, 99. o.).
Őszi Tamásné, gyógypedagógus
Autizmus Alapítvány
Kapcsolódó irodalom:
Peeters T. (2005) Autizmus – az elmélettől a gyakorlatig 76–92. o – Kapocs, Budapest
Howlin, P. (2001) Autizmus – Felkészülés a felnőttkorra – Kapocs, Budapest
Clercq, H. (2007) Mama, ez itt ember, vagy állat? 72–110. o. – Kapocs, Budapest
Baron-Cohen S., Bolton P. (2000) Autizmus 8. fejezet – Osiris, Budapest
A témához kapcsolódó fontosabb jogszabályok:
1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról, 30.§
14/1994 MKM rendelet a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról
2/2005 OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról