Szombathelyre utazunk, hogy ott legyünk azon az ünnepségen, melyet a szombathelyi Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért szervezett. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt kétfordulós lakóotthoni pályázaton a Nádorné Vörös Ibolya vezette alapítvány, konzorciumban a szombathelyi önkormányzattal, 77,5 millió forintot kapott. Az önkormányzat adta telken már tető alatt vannak a falak, és májusfaállításra, meg utólagos alapkő-letételre gyűltünk össze, no meg közös örvendezésre, hogy jól halad az építkezés. Az alapkőbe a dokumentumokat a város alpolgármestere, Németh Kálmán és az AOSZ képviselője, Paksi Zoltán helyezte el. Meghallgattuk az ünnepi beszédeket, amelyekből egy nagyon fontosat jegyeztünk meg: az önkormányzat ellátási szerződést köt az alapítvánnyal, tehát könnyebb lesz az életük. Amúgy úttörő jellegű vállalkozás ez: hiszen a megyében most épül először lakóotthon az autistáknak.
A feladat nagy, s kevés hozzá az ember. Az alapítvány vezetőjének napi hatórás munkahelye van, autista gyermeket nevel, és mindemellett társadalmi munkában az építkezést is felügyeli. Kellene egy főállású ember erre, csakhogy ez nincs benne a pályázati költségekben. Az alapítvány egyetlen fizetett munkatársa most éppen beteg, tehát az ünnepség minden szervezése is Ibolya nyakába szakadt. Mégis minden jól sikerült, és a szemerkélő eső meg a hűvös idő ellenére ott voltak a szimpatizánsok, az önkéntes segítők, a leendő lakók jó néhánya, és persze a kisiskolások, akik nagyon szépen énekeltek, szavaltak.
Ünnepség Szombathelyen
-czy-
Hasonló cikkek:
- Esőember 2008/2: A godalmingi Autista Lakóotthon és Nappali Központ
- Esőember 2008/2: A Holnap Háza Szombathelyen
- Esőember 2008/2: A lakóotthonról
- Esőember 2008/2: A majorsági hálózat láncszemei
- Esőember 2008/2: A majorságok zöldítése elkezdődött
- Esőember 2008/2: A működtetéshez van pénz Csókakőn
- Esőember 2008/2: Amit Mindszentpusztán megtehettek
- Esőember 2008/2: Autista farm épül a Hortobágyon
- Esőember 2008/2: Autista lakóotthon Angliában
- Esőember 2008/2: Autisták a ferences rendházban
- Esőember 2008/2: Autisták ellátása az Egyesült Királyságban II.
- Esőember 2008/2: Az ASK a REHÁN
- Esőember 2008/2: Az elfogadó hely
- Esőember 2008/2: Camphill otthon alapkőletétele
- Esőember 2008/2: Csókakői tervek három lépésben
- Esőember 2008/2: Egy boldogabb élet reménye
- Esőember 2008/2: Élettér, azaz autista lakóotthon
- Esőember 2008/2: Farm az autistáknak - írországi beszámoló
- Esőember 2008/2: FÉLÚT Farm Hortobágyon
- Esőember 2008/2: Félúton, a farmra várva
- Esőember 2008/2: Gondolatok az Autista Segítő Központról
- Esőember 2008/2: Gyógyító nevelés - ahol a motiváció számít
- Esőember 2008/2: Gyöngyös - Karácsond - Gyöngyöspata
- Esőember 2008/2: Gyöngyös: a gyerekhez igazított módszer
- Esőember 2008/2: Ha felépül végül a házunk...
- Esőember 2008/2: Hírek és nyílt levél Debrecenből
- Esőember 2008/2: Karácsond várja az autista fiatalokat
- Esőember 2008/2: Karácsondi mérföldkő
- Esőember 2008/2: Kühlewind Ház Baráthegyen
- Esőember 2008/2: Lakóotthon Lisszabonban
- Esőember 2008/2: Lakóotthon magánerőből
- Esőember 2008/2: Lakóotthon: társak kerestetnek
- Esőember 2008/2: Látható és láthatatlan eredmények
- Esőember 2008/2: Levélváltás a majorságok jövőjéről
- Esőember 2008/2: Majorsághálózat autistáknak
- Esőember 2008/2: Majorságnézőben az Ormánságban
- Esőember 2008/2: Megnyílik az Autista Segítő Központ
- Esőember 2008/2: Profizmus és elkötelezettség
- Esőember 2008/2: S. O. S. - a bizalom elvesztése
- Esőember 2008/2: Szempontrendszer a majorságokhoz
- Esőember 2008/2: Szempontrendszer a majorságokhoz
- Esőember 2008/2: Szoros napirendben élnek az autista emberek
- Esőember 2008/2: Szülőtréning félidőben
- Esőember 2008/2: Találkozó Kulcson és Csókakőn
- Esőember 2008/2: Támogatott közösségek élete