A majorsági hálózat tagjai időről időre találkoznak, hogy megismerjék egymás munkáját, és a “jó gyakorlatokat” – ha lehet – átvegyék. Tavasszal Csorváson, Vésztőn és Békéscsabán jártak, majd Gyöngyösön és Miskolcon.
Csorvás
Csorvás bizony messze van, de a netről levett térkép alapján egészen jól elnavigáltunk. Időben meg is érkeztünk volna, ha nincs dugó Pesten, a Hungária körúton. Mire odaértünk Kalán néni lakóotthonába, a többiek már túl voltak a lakóotthon nézésen és épp szedelőzködtek, hogy kimenjenek Kalán Néni Pihenőkertjébe. Így hívják a lakóotthont fenntartó alapítványt is, ahol tízen, autisták és értelmi fogyatékos felnőttek, élnek. A lakók példás türelemmel vették tudomásul érkezésünket, és csöppet sem zavartatva magukat élték megszokott életüket. Az otthonban rehabilitációs foglalkoztatás van, mert munkának lennie kell: keretet ad az életnek, önbecsülést a fogyatékos embernek is. Paksi Pálné, mindenki Kalán nénije a saját földjét ajánlotta fel az alapítványnak, ahol nemcsak a mezőgazdasági munkákban jeleskedhetnek az otthon lakói, hanem vidám, közös bográcsolást, nyári piknikeket is tartanak. Kis ház is van a földön, még nem teljesen befejezve, de a kemence már áll, ahol időnként jóféle házi kenyeret (is) sütnek.
Kalán néni nem tagadta meg magát: szeret adni. A kemencés kis házban vendégül látott minket. Ott volt Major Pál, aki a biokertészet nagy mestere, és az alapítványnál irányítja a mezőgazdasági munkákat, de télen ő vágja az otthonnak a disznót, amit mindig ünnepséggel kötnek egybe. Major Pál a biokertészetről beszélt nekünk, a különféle ellenőrzésekről, termesztési módokról. Autodidakta módon tanulta a mezőgazdaság fortélyait, és jól megtanulta a leckét, van saját újítása is. Sajnáltuk, hogy ott kellett hagyni Csorvás tanyát, mert jó volt beszélgetni, sütkérezni a langy melegben, beállni abba körbe, amit bokrokkal vettek körbe a csorvásiak, és ahol állítólag különleges, erőt adó sugárzást ad a föld. (Sajnos annyi időnk nem volt, hogy jótékony hatását mi is érezhettük volna.) Búcsúzóul ajándékot kaptunk: az alapítvány lakói készítettek nekünk festett tojásokat. (Látogatásunk épp a húsvét előtti napokra esett.)
Útban Békéscsabára menet, beugrottunk Major Pálhoz, hogy megcsodáljuk az epresét. Az ő találmánya, hogy hogyan lehet kis helyen minél több epret termeszteni. Hát egymás fölött. Az általa kitalált emeletes epertermesztésről, mint mondja, komoly egyetemet végzett agrárszakembereknek is beszélt. De van fürtös dinnyéje is, azaz a magasba futtatja fel a sárgadinnyét, mint ahogyan a pergolára futtatjuk föl a virágokat. Ha az embernek nincs sok földje, találékonnyá teszi a szükség. 2300 négyzetmétere van Major Pálnak, a családi ház körüli kert. És van piros bélű diója is, amit még sosem láttunk. Szlovákiából hozta az “ősdiókat”, és legalább százat elültetett, míg egy megeredt. Ma már facsemetét is ad el belőle.
Békéscsaba
Békéscsabán az AUT-PONT Alapítvány vendégei voltunk. Szántó Tamás az alapítvány vezetője élvezetes előadásban mondta el, hogy a bérelt irodától (2000) hogyan jutottak el egy nagyszabású beruházásig (2007): a fogyatékosok nappali intézményének létrehozásáig autizmussal élők számára. A város határában álló telken már áll az épület, hatalmas ablakokkal, tornateremmel, teljesen akadálymentesen. A belső munkálatok vannak hátra. Érdekes, modern épület, amit hamarosan birtokba vehetnek az érintettek: augusztusban befejeződik az építkezés. Gujné Szabó Tünde pedig arról a sokfajta tevékenységről beszélt, amivel megkönnyítik nemcsak a csabai, hanem a környező településeken lakó szülők és a gyerekek életét. Egy nagyon rokonszenves autista fiatalember, Kulcsár Géza pedig arról számolt be, hogy ő mit dolgozik az alapítványnál. A Békéscsabán folyó munkáról az Esőember 2006. decemberi számában olvashatnak bővebben.
Végezetül Petri Gábor, az AÉE munkatársa itt ismertette a nemzeti fejlesztési terv 2007-2013 közötti fogyatékosokra vonatkozó részleteit (l. erről külön cikkünket).
Vésztő
Vésztőn a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület vendégei voltunk. Igazi meglepetés volt a barátságos Csillag lakóotthon, a kétszemélyes, a lakók ízlését tükröző szobák; a nagyon szép, parasztház, ahol a foglalkoztató van; aztán a kis majorság, amit bővíteni szeretnének. Nyugodt, derűs a légkör Vésztőn, és a lakóházak közé beékelt lakóotthon ékesen bizonyítja: az elfogadás, a társadalmi beilleszkedés egyik módja, ha megismerjük egymást. Ha kezdetben talán volt is ellenállás, ma már teljesen megszűnt, az értelmi fogyatékos lakók éppolyan elfogadott polgárai Vésztő városának, mint a helység többi lakosa. Az sem elhanyagolható szempont, hogy itt is, mint a térség legtöbb helyén, a lakóotthon, a foglalkoztatás, a gazdasági munkák a helybélieknek ad munkát. Mert a munkanélküliség itt is nagy.
Az pedig külön említésre méltó, hogy a 2000 novemberében megvásárolt félkész házhoz az akkori Szociális és Családügyi Minisztérium pályázati pénzén kívül a vésztői polgárok adójának 1 százalékai is hozzájárultak. A ház kilenc hónap múlva már készen állt a lakók fogadására. Itt persze nem álltak a meg a vésztőiek, hiszen nemcsak saját lakóikra gondoltak: létre hoztak egy nappali foglalkoztatót, ahová a közeli településekről is járnak be sérült emberek. (2006-tól saját támogató szolgálatuk szállíthatja őket.)
Közben megvásároltak egy régi házat három gazdasági udvarral együtt. Szép, rendezett parasztporta, ahol még a nyári konyha is megmaradt. A sérült emberek itt ismerkednek a növénytermesztéssel, az állattartással. Innen nem messze van az a régi, nagyon szép parasztház, ahol a szövés mesterségét tanulják a fiatalok. A falon oklevelek vannak, hogy az itt dolgozók, hol milyen versenyen nyertek első helyezést. Szépek a szőnyegek. Érdemes lenne a majorsághálózat tagjainak elgondolkodni egy központi bolt létrehozásán, ahol a hálózat tagjainak szép és valóban piacképes termékeit árulni lehetne.
Gyöngyös
Május közepén Gyöngyös és Miskolc volt a hálózat tagjainak úti célja. Gyöngyösön, az Autista Segítő Központban Ébner Gyula adott tájékoztatást a majorság és a lakóotthon jelenlegi helyzetéről. Ami rossz hír: a ferences rend kivonul a lakóotthon és a majorság fenntartásából. Természetesen a rendház falai között lévő gyermekotthon, iskola, krízis otthon stb. fenntartásához továbbra is hozzájárul, ám a különböző állami megszorító intézkedések miatt nem meri vállalni a továbbiak támogatását. Az egyház helyére a Napsugár ‘ 67 Alapítvány lépett. Az alapítvány feladata előteremteni az építkezéshez és a majdani fenntartáshoz szükséges forrásokat. És ez nem csak pénz lehet. Ezt Karácsondra kiérkezve magunk is tapasztaltuk. És azt is, hogy az emberek, a cégek hajlandók adni, önzetlenül támogatni egy ügyet, ha pontosan tudják, mi az, amiért a szabad idejüket, vagy a pénzüket áldozzák.
Karácsondon kellemes meglepetés fogadott bennünket: megkezdődött az építkezés. Állnak már a leendő lakóotthon falai, a műhelyépületben a belső munkálatok folynak. Nagyszabású fásítási munka is volt meg bozótirtás sok-sok önkéntes segítővel. Váratlan öröm, hogy az erdélyi közösségépítő: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és a dévai gyerekek júliusban-augusztusban önkéntes munkára jönnek.
Ha felépül a lakóotthon, a zöldségfeldolgozó üzem és a majorság termőre fordul, a 12 lakóotthonos mellett 12 megváltozott munkaképességűnek és 16 ép embernek adnak majd munkát. De lesz itt képzési központ a Károly Róbert Főiskola hallgatóinak. Ők segítenek majd kidolgozni azt a biogazdálkodási módszertant, ami segíthet az autisták rehabilitálásában.
Miskolc
A Miskolcon folyó munkáról az előző Esőemberben olvashattak, ezért azt a sokfajta tevékenységet, amit a Szimbiózis Alapítvány és kapcsolt részeinek munkatársai végeznek, most nem ismertetem. Ottlétem óta fontos változás történt: megindult a kecskesajt gyártása. Nem nagyüzemileg, hiszen sem annyi kecske, sem annyi ember nincsen. De már vannak törzsvásárlóik, és jelenthetem: a sajt igencsak finom. Jobb, mint a bolti.
Malecz Péter, a Szorgoskert Kht. ügyvezetője tartott nekünk bemutatót, hogyan is kell beoltani a tejet, és hogyan is kapja meg végső formáját a kecskesajt. Míg az oltóanyag dolgozott a Szimbiózis munkatársai ismertették a maguk területén folyó munkát. Igazi meglepetés volt, hogy a Jakibunyi-Malecz csapat átadta egy-egy (sikeres) pályázat teljes dokumentációját CD-n és papíralapon az AÉE-nek. Nagyvonalú és szokatlan gesztus, köszönet érte. A CD-ket dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika, az AÉE alelnöke azon nyomban kiosztotta a majorsághálózat tagjainak.
Megérte Miskolcra is elmenni, mert itt nem azt mondják: “Ha nem megy, ne erőltessük”. Itt azt mondják: “Így nem megy? Megpróbáljuk másképp.” Megpróbálják és megcsinálják. Jó lenne ezt tőlük eltanulni.
Ferenczy Ágnes