Nem először foglalkozik az Esőember az Autista Segítő Központtal, amelynek születésénél az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete is bábáskodott. Ezért úgy gondoltuk, hogy nem kezdjük a “kályhánál”, hanem mindjárt a dolgok közepébe vágunk. Akiket viszont érdekelnek az előzmények, lapozzák föl az Esőember III. és IV. évfolyamának 2. illetve 3. számát.
Ébner Gyula, az ASK (Autista Segítő Központ) megbízott igazgatója, még ingázik Budapest és Gyöngyös között. De már eladták a hidegkúti házukat, már Gyöngyösön is találtak új otthont, de a sok ügyintézés, bevásárlás egy része még a fővároshoz köti a családot. Tavaly, amikor a szakmai munkacsoport meghívást kapott a gyöngyösi ferences rendházban kialakítandó segítőközpontba, nehéz volt elhinni, hogy lesz ebből valami. Lett. Igaz, az épület most is olyan “hűvösen” fogad minket, mint akkor – elkel a pulóver, amit magammal hoztam -, de már majdnem teljes a szobák berendezése, már megvannak a vizesblokkok, orvosi szoba, foglalkoztató szobák, a konyha és a tanári, ami inkább közös beszélgető, játszó hely lesz (terveik szerint) együtt a gyerekekkel. Ébner Gyula nem kis büszkeséggel mutatja azt a telefont, ami minden szobában megtalálható, és olyan magasságban van, hogy akár a nagyobbacska gyerekek is használni tudják majd. Mindenütt friss faillat fogad. A barokk épület hangulatához illő bútorokat igyekeztek összeválogatni, ezért a kétágyas gyerekszobákban minden fenyőből van. Ha az ASK teljesen készen lesz, akkor összesen 3400 négyzetméter területet mondhat magáénak. Most ennek körülbelül egyharmadát, durván 1000 négyzetmétert vesznek birtokba a legkisebbek. A legfiatalabb gondozottjuk négyéves, noha eredetileg kétéves kortól akartak indulni. A gyerekek az ország különböző pontjairól érkeznek, bár kezdetben csak a gyöngyösi térségben gondolkoztak. Június elején kezdenek tíz bentlakó és két bejáró autistával. (Ott jártamkor folyt éppen az engedélyeztetési eljárás, amikor a tűzoltó szakvéleménytől az intézmény munkatervéig mindent elbírálnak az illetékes hatóság szakemberei.)
Jövő szeptemberben kész lesz a kollégium, utána a tornaterem és a nagy ebédlő. Ekkor szeretnék az első lakóotthont is megnyitni.
Egy lakóotthonban felnőttek élnek, így életükhöz a munka is hozzátartozik: Ébner Gyula tervei szerint a rend gyöngyöstarjáni, másfél hektáros földjén gazdálkodnának. A külföldi tapasztalatok szerint az autisták statikus világával nagyon harmonizál az állattenyésztés és a mezőgazdasági munka. Távlati terveikben célgazdaságot szeretnének, de a fennálló rendelkezések szerint ehhez túl kevés földet mondhatnak magukénak. Errefelé pedig túl drága a föld ahhoz, hogy venni tudnának.
Az otthon alapítója, a ferences rend mellett az átépítést a német püspöki kar Renovabisszervezete és a Szociális és Családügyi Minisztérium finanszírozta. “Arról álmodunk – mondta Ébner Gyula -, hogy egy olyan fogyatékos otthont tudunk létrehozni az egyház kezelésében, amilyennek Nyugaton már több száz éves hagyománya van.” Hogy mindez eddig mennyi pénzben van? Nehéz megmondani, hisz az 1000 négyzetméteren kívül készen van az egész ház fűtésének korszerűsítése, a közműhálózat és a tetőtér egy része. A dolgozók még nincsenek itt. Az otthon vezetője Kis Zoltánné szociális munkás, szakmai vezetője Kiss Mária pszichológus. Aki már itt van, és épp gyalul valamit talpig munkásruhában, az Nádudvari István, a vezető gondozó. Összesen 13 ember foglalkozik majd az autistákkal, rajtuk kívül még a gazdasági ellátó rendszert működtetők fizetése is az ASK-t terheli. Ez a gondozói létszám – a fennálló rendelkezések szerint – 40 fő ellátására elegendő. (Persze, akik a törvényeket hozzák, azok nem ismerik az autistákat, de az tény, hogy amikor jövőre meglesz a 16 fő, tehát “betelt” a gyerekotthon, akkor már segítő személyzetet alig kell fölvenni. Egyébként az államtól juttatott fejkvóta a fenntartási költségek 60%-át fedezi, a többit – reményeik szerint – szponzori adományok adják.
Hogy az Autista Segítő Központ hogyan fog dolgozni, mi az a plusz, amit adni tud, az még nem tudható. Ébner Gyula nagy szavak helyett ezt mondja: “Azt tudomásul kell venni, hogy az autisták körülbelül két százalékának van esélye eljutni az önálló életig. És ez még akkor is igaz, ha szeretetteljes légkört tudunk nekik biztosítani. És ebbe a szeretetteljes légkörbe bele kell férjen a munka, az ő értelmes foglalkoztatásuk, amire számtalan példa van már, és úgy gondolom, hogy ide nekünk is el kell jutnunk.”
Ferenczy Ágnes