Arra, hogy február elején már másodszor volt sikertelen az egyesületi közgyűlés, talán nem is érdemes szót vesztegetni. A következő március 8-ára, a lap nyomdába adása után lesz/volt, és akkor már mindegy, hogy hányan jönnek el, mindenképpen érvényesek az ott hozott döntések. Amiről viszont érdemes szót ejteni: ugyanekkor számolt be Ébner Gyula írországi farmnéző útjukról.
A gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) vezetője először az ASK jelenlegi állapotáról számolt be, hiszen az mindenkit érdekelt, hogy van-e már iskola, működik-e a krízisközpont. Sajnos mindkettőre nemleges választ kaptunk, ilyen-olyam adminisztratív akadályok késleltetik mindkettőt. Aki egy kicsit is nyomon követte az ASK sorsát, az tudhatja, hogy a gyöngyösi ASK tervei nem rövid távúak. Ébner Gyula ezt így fogalmazta meg: Olyan intézményrendszert akarunk létrehozni, ami működik akkor is, ha majd mi nem leszünk. Aminek majd működnie kell más dolgok mellett, az a farm (Én persze jobban örülnék, ha nálunk majorságnak neveznék, de ez a lényegen mit sem változtat.) Ennek közelében lakóházakat, lakóotthonokat lehet építeni, a földeken pedig munkát, értelmes munkát adni autistáknak.
A szerencsés véletlen
Ezt már az ASK indulásakor is tudták, hiszen az írországi autista szülőszövetség farmjairól itthon is hallottunk. Az ASK, amikor megtehette, földet vásárolt – és még venni szeretne -, sőt nagylelkű adományként kapott is. Hogy Írországba eljutottak, az a szerencsés véletlennek köszönhető. A Duna Televízió forgatócsoportja évek óta nyomon követte egy autista kisfiú, Karcsi sorsát. Karcsi Gyöngyösre került, ahová a televíziósok is elmentek. Ott került szóba a farm terve az írországi példa nyomán. A tévéseknek megtetszett a gondolat, és kapcsolataiknak köszönhetően, minisztériumi támogatással (ESZCSM) jutott el Ébner Gyula és vele néhányan Hollandiába és Írországba. (Karcsiról és az írországi útról Maml blue címmel elkészült a film, amit most a filmszemlén mutattak be. Rendező: Szekeres Csaba, szerkesztő: Gáspár Judit. A Duna Televízió előbb-utóbb be fogja mutatni.)
Az első farmot a hetvenes években – majd a többit is – a szülők által létrehozott szülőszövetség alapította. Ez a terápiás munkaforma más országokban is sikeresen elterjedt. A farm egyszerre otthon és munkahely. A farmok száma hétre nőtt, és még kilencet szeretnének. Amúgy az autistáknak nem volt (és ma sincs) külön képzésük, oktatásuk, és az országban gyógypedagógiai tanár-képzés sincs. A farmon folyó életet, személyi és tárgyi feltételeket nem a törvények szabályozzák, hanem a tapasztalás, az élet: olyan, ahogy a szülők és az autisták az eltelt 30 év alatt kialakították. (A mondatot ajánlom az egyesületek alapítványok és a törvényalkotók figyelmébe -F Á.)
Ami például döntő az otthon kialakításánál, az az autista vágya: ha egyedül akar lakni, akkor egyedül lakik, ha másokkal, akkor másokkal. Épp ezért belülről minden farm különbözik egymástól. Ha egy autista bekerül a rendszerbe, azaz a farmok hálózatába, akkor fél évig csak ismerkedik a rendszerrel. Azután jön a neheze, a döntés: hogy melyikben akar majd lakni. Egy-egy farmon 6-7 autista él együtt, az írek ennyit tartanak ideálisnak, kivéve a központot, ahol a segítők képzése is folyik. Itt 35 autista él.
Amúgy a farmon “ránézetileg” nincs semmi érdekes, olyan, mint az ország más farmjai. Egy-egy autistára 1-1 hektár földet számítanak. Kerítés nincs, belesimul a tájba, mint ahogy az autisták is-ha éppen nincs rossz napjuk – a helybéli pubban (kocsmában), boltban, amikor söröznek, vagy vásárolnak. Az már egyáltalán nem biztos, hogy helyben dolgoznak, aki a szomszéd faluba jár, azt mikrobusszal átviszik. A helybéliek munkát találnak a farmon, de ahhoz, hogy ott dolgozzanak, meg kell ismerkedniük az autizmussal.
A munka lelki küldetés
Ezért mindféle tanfolyamot szerveztek/szerveznek nekik. Minden autistának van egy kommunikátora, de ez nem előírás, mindent az határoz meg, mire van szüksége az autistának, a közösségnek: ha valakinek kettő kell, akkor kettő van, ha a hat embernek elég egy, akkor csak egy van. A kommunikátorok összetartó csapatot alkotnak, képesek egymás helyettesítésére, azaz nagyfokú hely- és emberismerettel rendelkeznek. A központi farmon kapták a kiképzést, magukat nerce-nek nevezik. Munkájukat nagyban megkönnyíti, hogy az írek vallásosak, és nem csak papíron azok, a nerce-k munkájukat belső lelki küldetésnek tartják. A környező falvakban élnek, reggel megérkeznek, délelőtt hazamennek, és délután, amikor a munkából megérkeznek az autisták, megint ott vannak.
Amikor kampánymunka van, pl. gyümölcsszedéskor, akkor a munkában is segítenek. Ha már vége a kampánynak nagy ünnepséget csapnak közösen. (Amúgy egyik farmnak sincs saját pszichiátere vagy orvosa. Most akarnak egy olyan farmot létrehozni, ahová a legsúlyosabbak kerülnének, és ott már lenne pszichiáter is.)
A farm terápiás munkahelyei: állatok körüli munka, üvegház, kosárfonó műhely, agyagozó műhely. Tehát sokszínű és változatos munkaformákat találnak az itt élők, és amit az egyik helyen nem találnak meg, azt a másikban biztos meglelik. Mert e létforma ereje a hálózatban van, és talán abban, hogy minden munkatársnak – legyen az pénzügyi szakember vagy takarítónő – tudnia kell: mi az az autizmus. A dolgozó autista hetente 80 euró zsebpénzt kap, a szülőszövetségnek 55 ezer euró jár évente egy-egy autista felnőtt után – (Állami támogatást, csak azóta kapnak, amióta Írország az Európai Unió tagja lett.) Az írek szerint nem jó az, ha az autisták mellett más fogyatékos személyek is laknak a farmon. Azt mondják: kipróbálták, és nem vált be. Maradtak a tiszta profilnál. A farmon belül megvannak a szabadidő eltöltésének terei, van például presszó, ahol a felszolgálók autisták. A szülők a hétvégeken látogatják meg gyermekeiket.
Mivel csak néhány napig tartott az út (miközben Hollandiát is meglátogatták, és az ott látottakról kevés és nem épp dicsérő szót mondott Ébner Gyula) teljes mélységében nem tudtak megismerkedni az ott folyó munkával, élettel, és természetesen számos megválaszolatlan kérdésük maradt. Ezért az írek odaadták e munka teljes dokumentációját, és nem kértek pénzt érte. (Az Egészségűgyi, Szociális és Családügyi Minisztérium – munkatársuk, Kovács Zsuzsa is ott volt az írországi tanulmányúton – vállalta hogy lefordítja, és 5 millió forint támogatást adott az ASK-nak építkezésre.
Prekop Csilla gyógypedagógus szintén velük volt, nagyszerűnek találta az írországi farmhálózatot, és szeretné segíteni az ASK ez irányú munkáját.)
Ébner Gyulát meglepte az írek gesztusa: a teljesség és az ingyenesség, hiszen eddig azt tapasztalta, hogy hasonló kéréstől a hazai intézmények vagy elzárkóztak, vagy azt mondták: ezt és ezt lemásolhatod, de ki innen nem viheted. Úgy látszik, több mindent érdemes megtanulnunk az írektől.
Ferenczy Ágnes
Lapzárta után jött a jó hír Ébner Gyulától: “Az ASK bővítésére megkaptuk a működési engedélyt, április 3-án jönnek az új lakók. Az engedélyezett létszám: Autista gyermekotthon: 20 fő. Fogyatékosok nappali intézménye 20 fő. Átmeneti otthon 10 fő.