Annak rendje-módja szerint levezényelte a felújítást. A főépítészt és hozzá a sok, főleg a német tartomány területéről érkező adományt a rend adta, de benne volt a magyar állam pénze is különféle pályázatok útján. Aztán levezényelte a majorság építését is.
Ébner Gyula (és felesége) tíz évvel ezelőtt közösségépítésre szánta el magát. Szeretetközösséget akartak autistáknak és családjuknak, s ezért fenntartót vagy helyet kerestek. Erről az időről Ébner Gyula így beszélt az Esőember 1999. júniusi számában:“Eredetileg csak egy, néhány helyiségből álló plébániát kértünk ferences barátainktól, hogy ott a hallásterápiát, és a közösségépítést megkezdhessük. Óriási volt a boldogságunk, amikor az egyesület nevében megismételve kérésünket, egy kis plébánia helyett a ferencesek legnagyobb rendházát kaptuk.”
A kérés időben érkezett, hiszen a rendházból épp akkor költözött ki a városi könyvtár, tehát a ferences atyák is funkciót kerestek az épületnek, amelyben csak néhány szerzetes élt. A kezdeti kis közösség álmából nagyszabású projekt lett: a megszépült, felújított rendház egyik szárnyában működik az Autista Segítő Központ (ASK), benne az iskola, a nappali foglalkoztató, a gyermekotthon és az átmeneti otthon, valamint az ASK-hoz kapcsolódva, mintegy “kimenetként” a karácsondi majorság megépült része is (lakóotthon, zöldségfeldolgozó, halastó stb.).
Annak rendje-módja szerint levezényelte a rendház egyik szárnyának felújítását, ahol az ASK kapott helyet. A főépítészt és hozzá a sok, főleg a német tartomány területéről érkező adományt a rend adta, de benne volt a magyar állam pénze is különféle pályázatok útján. Aztán levezényelte a majorság építését is. A pályázatokat, a pályázatok áttervezését a kevesebb pénz miatt; az építkezés ezernyi gondját-baját; közben szponzorok, befektetők után járt. Az önkéntes munka, Domi lakóotthoni élete, és az, hogy felesége, Magdi a zöldségfeldolgozóban hasznosíthatja élelmiszeripari vegyészmérnöki diplomáját már a múlt. Mert a “hogyan tovább” már nem Ébner Gyulára tartozik, holott azt tervezte, mire beindul a lakóotthon, nyugdíjba megy, és önkéntesként (fizetés nélkül) segíti tovább a majorság és a lakóotthon életét.
Minderről nem Gyöngyösön vagy Karácsondon beszélgetünk, hanem, a család szerencsére megmaradt, budapesti házában.
– Örültem az új igazgatónak – mondja Ébner Gyula – mert azt mondta, a módszertan, a foglalkoztatás az ő szakterülete. Azért örültem, mert nem megoldott a felnőtt autisták foglalkoztatása, és ennek módszertana sincs kidolgozva. Aztán kiderült, hogy ő egészen más szerepet szán nekem: adománygyűjtő lettem volna.
– Ebben neked már sok tapasztalatod van, hiszen tíz év alatt nagyon sok pénzt kalapoztál össze az ASK-nak meg a majorságnak..
– Ez igaz, most írjuk a segítőinkkel együtt a majorság építését támogató Napsugár �87 Alapítvány köszönő leveleit, meg a beszámolót, hogy mire fordítottuk a kapott összegeket. –
Gyula fölemel egy paksaméta kimutatást, rajta nevek, címek, adományok. A végösszeg: 35 millió forint, és közel ugyanennyi értékű tárgyi adomány, önkéntes munka. A legtöbb pénz a HírTv borárverésén folyt be: 30 millió, de egészen megható, hogy milyen sokan érezték úgy, hogy kevéske pénzükből 500 vagy 1000 forinttal támogassanak egy jó ügyet, a karácsondi majorság felépítését. Az adományok gyűjtése, az ezzel járó adminisztráció is jórészt az Ébner házaspár dolga, hiszen a Napsugár �87 alapítvány vezetője Gyula felesége. És hogy miért nem fogadta el a megbízatást?
– Ha valahol előadást tartottam volna, akkor előző nap be kellett volna mutatni az igazgatónak az előadásom szövegét, utána beszámolni, hogy mit végeztem és bemutatni az esetleges szponzori szerződéseket..
– Miért kellett volna bemutatni, hogy miről akarsz beszélni? Még ha kezdő volnál az autizmus területén. Ez eléggé sértő, legalábbis nekem az lett volna.
– Én is annak tartottam, hiszen az ember tíz év alatt már szerez annyi rutint, hogy amikor belép egy terembe, felméri a hallgatóságát, látja, hogy kik ülnek ott, és ha kell, akkor eldobja a megírt beszédét, rövid vázlatot ír helyette egy sajtpapírra, és azt adja elő. Bár ez nem önkéntes munka lett volna, rendes fizetést ajánlottak nekem, nem fogadtam el. Egyedül pedig Domi nem szokott volna be az otthonba. És most benne vagyunk abban a csapdahelyzetben, amiről Lévai Katalin meghallgatásán beszéltem: a felnőtt autistával szimbiózisban él a szülő, és nem történik meg a leválás. Domi egyre jobban érzi magát, és boldog, hogy csak vele vagyunk.
– De mi lesz a majorsággal és mi lesz az ASK-kal?
– Úgy tudom, a majorságnál is koncepcióváltás van, és az oktatás, a szakoktatás felé mozdulnak el, és az is lehet, hogy a rend kivonul az ASK-ból.
Nem állom meg, hogy ne idézzem Ébner Gyula szavait a ferences szellemiségről, amit legelső találkozásunkkor hallottam tőle: a ferences szellemiség közösséggé formálja az ott élőket, és fenntartja az autistákkal kapcsolatos intézményeket akkor is, amikor az állam esetleg kivonul erről a területről. Amikor ezeket a mondatokat felidézem, Gyula csak szelíden mosolyog, és azt mondja: “Tévedtem”. Sem Ébner Gyulának, sem feleségének nincs egy rossz szava sem a rendről. Megértik, hogy nincs pénz, és mint Magdi mondja, a fogyatékos emberekkel való foglalkozás nincs benne a rend hagyományában.
(Az viszont magában a rendszerben van benne, hogy esetleg más egyházak is bedobják a törülközőt. Mert az eredendő baj abból származik, hogy a rendszerváltás után az egyház – és most teljesen mindegy, hogy melyik történelmi egyházra gondolunk – visszakapta ugyan ingatlanvagyonát, megindíthatta újból az iskoláit, esetleg kórházát, szeretetotthonát, de nem kapta vissza hozzá az 1945 után elkobzott egyházi vagyont, amiből fenn lehetett volna tartani az intézményeket. Így aztán mindig ki volt /van és lesz/ szolgáltatva a mindenkori kormányok költségvetésének. S mivel most szűkös idők járnak, az inflációval, az emelkedő gáz- és áramdíjakkal párhuzamosan a normatív finanszírozás is csökkent.)
*
Hogy merre halad az ASK, azt már otthon, az internetes újságokból tudom meg. A Gyöngyösi Televízió honlapján megjelenő cikk arról ír: egy év haladékot kapott a rendtől az ASK, és jelentősen csökkenteni kell a működését; a www.heol.hu oldalon pedigJuhász Marianna cikke ezzel a címmel jelent meg: Autista központ: a semmibe vezet az új irányvonal? Alcíme: Miközben pénzhiánnyal küzd a gyöngyösi intézmény, sikerült elveszíteni egy jelentős támogatót.
A cikkben beszél Szabó József, az ASK-ot fenntartó Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány intézményekért felelős rendtagja, aki “a változtatást azzal indokolta, hogy a jövőben módszerváltásra lesz szükség az ASK-ban, csak egy új vezetővel küszöbölhetők ki az eddigi hibák. Hogy ezek mik voltak, arra nem kívánt válaszolni József atya.
– ..Ébner Gyula emberfeletti munkája nélkül valóban nem jöhetett volna létre az Autista Segítő Központ – mondta Szabó József. – Soha nem tagadtuk, hogy máskor is voltak pénzügyi nehézségek az intézményben, de ehhez Ébner Gyulának nincs köze. A romló gazdasági helyzet miatt eddig sem zártuk be az intézményt, a következő években sem szeretnénk. Februárban egy nagy átfogó vizsgálatra készülünk, amikor majd a fenntartás további lehetőségeit keressük. A célunk az, hogy a segítő központ jól el tudja látni a feladatait, ehhez azonban támogatókra lesz szükség. A vizsgálatok eredménye után valóban szóba kerülhet az ASK bezárása, vagy működtetésének átadása is. Kérdés, hogy ki az, aki a mai gazdasági helyzetben ezt átvállalná.”
Hogy a dolog még nehezebb legyen, tavaly a rendtartomány elfelejtett jelentkezni az állami normatív támogatásra, amivel igencsak nehéz helyzetbe hozták magukat. Minderről Lévai Katalin meghallgatásán értesültünk, ahol a rend gazdasági vezetője segítséget kért a tárca illetékeseitől.
*
Hogy az Ébner család sorsa hogyan fordul, merre tovább, arról ezt mondja Ébner Gyula:
– Most alakítjuk meg az AOSZ Heves megyei tagszervezetét. Azt a feladatot kaptam az AOSZ elnökségének tagjaként, hogy alakítsuk meg mindenütt a megyei szervezeteket, az ÉFOÉSZ megyei szervezeteinek mintájára. Az lenne a jó, ha egy-egy ilyen szervezet tartaná fenn a lakóotthonokat. A szülők most szembesülnek azzal, hogy ha ők nem lépnek, nem lesz, aki gondoskodik a gyerekükről. Még Gyöngyösön voltam, amikor az abasáriak megkerestek, hogy csináljunk együtt lakóotthont, de nem nyertek a pályázaton. Most a gyöngyöspataiak hívtak, és mi igent mondtunk. Épp tegnap beszélgettünk arról Magdival, hogy mi három évet akartunk szánni a karácsondi majorságra, arra hogy megerősödjön, s úgy gondoltuk, utána belevágunk egy másikba. Látod, milyen a sors, nyertünk három évet! Gyöngyöspatán az is jó, hogy nem kívülről jött az ötlet, nem a felsőbb vezetőség akarta, mint Karácsondon a polgármester úr. Itt egy patai baráti társaság háromszáz ember szeretne segíteni az autistáknak, és vesznek nekik egy házat. Arra is rájöttem, hogy mindjárt a kezdet kezdetén Patára kell költözni, és folyamatos párbeszédet kell folytatni a helybeliekkel, mert később már nehezebb. Karácsondon csak 12 ember ellenezte a 3200-ből a majorságot, de a közvetlen szomszéd el tudta érni, hogy ne oda épüljön a lakóotthon, ahová eredetileg terveztük. Májusban költözünk Gyögygyöspatára.
– Megint veszel egy parasztházat, aztán átalakítod, mint Karácsondon? Amiben aztán nem is ti laktatok.
– A karácsondi házban a majorság egyik alkalmazottja lakik, akiért felelősséget érzek, hiszen én hívtam oda. Igaz a munkaköre nem az, amit én szántam neki, de hát az egész koncepció megváltozott. A kérdésedre visszatérve: már meg is vettük a patai házat, szerencsére nem kell átalakítani. És milyen a sors: tavaly lejárt Magdi tízéves életbiztosítása, az enyém pedig idén. Úgy terveztük, kifizetjük a házunkon lévő jelzálogot belőle. Hát nem ez történt. Megvettük a házat Gyöngyöspatán. A jelzálogot meg tovább nyögjük.
*
Már pakolom el a magnót, már látom Domi arcán a boldogságot, hogy végre elmegyek, és az apja csak az övé lesz, és mindjárt be lehet vasalni a beígért autózást, ami az egyik legjobb dolog az életében, amikor valahogy szóvá teszem: mindazért, amit tett, inkább dicséret, kitüntetés illetné, nem pedig ilyen kurta-furcsa búcsú. És akkor mondja Magdi: kapott kitüntetést Gyula a Heves Megyei Önkormányzattól. Szép sötétkék tokban, merített papíron áll az írás: a Heves Megyei Önkormányzat Szegő Imre-díjat adományoz Ébner Gyulának a szociális területen kifejtett munkásságáért. Az évente egy alkalommal adható elismerést október 22-én vette át.
Aznap a gyöngyösi Autista Segítő Központban is bent járt. Utoljára.
Ferenczy Ágnes