A Hajdú-Bihari Napló november 25-én, Autista farm épül a Hortobágyon címmel írt arról, hol tart az S. O. S. Élni Szeretnék Alapítvány lakóotthonának építése. A cikk alapján mondhatjuk, jól haladnak: a tervek készen vannak, a szerződéskötések is elkezdődtek, és 2004-ben megkezdődhet az építés is. A nemrégiben megrendezett nemzetközi konferenciának nemcsak az információátadás és tapasztalatszerzés volt a célja, hanem az is, hogy a helybéliek lássák, kik is költöznek falujukba, kikkel fognak ezután együtt élni. Harmat József cikkében már olvashattak a jól sikerült rendezvényről, mondhatnák erre: az autista szülő elfogult, ám a Napló cikke is erről tudósít: “Titi Éva polgármester szerint a rendezvény remekül sikerült. Ezt támasztotta alá néhány megkérdezett hortobágyi véleménye is, amiből kiderült: csak kevesen tudták, hogy mit jelent az autizmus, többségükben szellemileg teljesen leépült emberek betelepítésére gondoltak.”
Öt év alatt épülne fel az alapítvány megálmodta lakóegyüttes, mely a jelenlegi kalkuláció szerint 300 millió forintba kerülne.