A csípős szél ellenére szép idő volt november 19-én, amikor szép számmal összegyűltünk, hogy részt vegyünk a Baráthegyi Lakóotthon – Kühlewind Ház avatóján. A ház már áll, néhány szobában már bútorok is vannak, a lakók beköltözése majd januárban lesz.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere ígéretet tett, hogy mindenben támogatják továbbra is az alapítványt. Ott volt a Szimbiózis Alapítvány alapítója is, Lengyelné Kratkóczki Beáta. Neki nincs fogyatékos gyermeke, viszont ismerte Jakubinyi Lászlót, aki az egyik miskolci iskolában tanította a gyermekét. Hitt abban, hogy amit ő elképzel, az megvalósítható, és most örömmel látta: igaza volt. Ott volt a ház névadójának a lánya is, Székely Anna. Székely György ugyanis Georg Kühlewind * néven írta könyveit a fogyatékos emberekről, köztük az autistákról. Jakubinyi László 1992-ben találkozott vele először, és gondolkodásmódját, a fogyatékosokkal való kapcsolatát meghatározta a vele való ismeretség.
A 2006-ban meghalt Székely György többször is ellátogatott Miskolcra. Nemcsak a ház falán lévő felirat: Kühlewind Ház, hanem egy rusztikus kő is őrzi George Kühlewind emlékét, nevével és a két évszámmal: 1924-2006.
Az hogy most tábortűzzel, zenével, forralt borral, meleg teával, pogácsával ünnepelhetünk, ahhoz hosszú volt az út. A kormány 100 lépés programjában ismertetett lakóotthoni program keretében meghirdetett pályázaton nyert a Szimbiózis Alapítvány 77,5 millió forintot. Hogy mennyire nem könnyű lakóotthont építeni vagy létrehozni, arról Jakubinyi László tudna mit mondani. Kezdve ott, hogy hányféle hatóság előírásait kell betartaniuk, és előfordul az is, hogy amit az egyik jóvá hagy, azt a másik felülbírálja, és kötelezi az építtetőt a változtatásra. Ez természetesen az eredetileg tervezettnél több pénzbe kerül. A ház lejtős terepen áll, az alapítvány úgy gondolta, megspórolhatja a liftet, hiszen mindkét szintre be lehet jutni akadálymentesen. A kiíró ragaszkodott a lifthez, ez plusz tízmillió forintba került. (Remélem, lekerült már a jelzálog Jakubinyi László házáról, amit a pályázati fedezet miatt volt kénytelen vállalni.)
A Szimbiózis vezetője és munkatársai nyolc év alatt csodát csináltak: a baráthegyivel együtt két lakóotthonuk, öt támogatószolgálatuk van, a Szimbiózis alapította Szorgoskert Non-profit Kft. a lakóotthon(ok)hoz kapcsolódó majorságot működteti, és a több mint száz alkalmazottjukkal ők a város (és talán a régió) egyik legnagyobb civil foglalkoztatói. Hogy ebben hány, éjszakánként megírt pályázat van, arról csak ők tudnának beszélni. Egy beszélgetésünk alkalmával azt mondta Jakubinyi László: “Elég volt, ha a lakóotthon megépül, akkor kiszállok.” Azaz, magyarázta: a sok bürokrácia megöli a szakmaiságot, a hivatalok (tisztelet a kivételnek) a segítés helyett azt nézik, mit hogy ne lehessen engedni stb. A normatíva alacsony szintje nem csupán degradálja, hanem a szó legszorosabb értelmében értéktelenként kezeli a segítő szakmát. Így harcolva az ember személyisége egybeforr az üggyel, ami már stigma és nem érdekvédelem. “Ha tehetném, akkor legszívesebben csak a kimondott szakmai feladatokkal foglalkoznék.”
A Baráthegyi Lakóotthon vezetője már megvan: Tóth Aliz, aki a meglévő Habilitációs Központot (napközi, lakóotthon, intézményi foglalkoztatás) vezeti. Már elég régóta dolgozik a Szimbiózisnál ahhoz, hogy megtanulja mindazt, ami fontos a túléléshez. Jutalomból (!) kapta az új intézményt, vagy inkább a személyzetspórolás miatt? Ha jól tudom, ezért a többletmunkáért pluszpénz nem jár. Szóval a fogyatékos ellátás kamikazék gyűjtőhelye.
Az ünnepség alatt nem volt módomban beszélgetni Jakubinyi Lászlóval, ezért telefonon kérdeztem meg arról, nem gondoltak-e arra, hogy alternatív fűtés legyen a lakóotthonban. Gondoltak, persze hogy gondoltak, de az az önetetős, fűrészporral működő kazán, amit ő egy Camphill otthonban látott külföldön, az 27 millióba kerül. A másik lehetőség a földhő felhasználása lehetett volna, aminél nem a hárommillióba kerülő geológiai föltárás volt a legnagyobb akadály, hanem az, hogy az ilyen föltárás időigényes, tehát a pályázat megszabta felépítési határidőbe nem is fért bele.
– Arról persze nem mondtunk le, hogy valami alternatív fűtésmódunk legyen, de az épület tájolása délnyugati, hiszen délelőtt a lakók dolgoznak, és az a logikus, hogy a nap akkor süssön be, amikor otthon vannak. Tehát nálunk a napkollektor sem lenne a legjobban kihasználható. Amikor arról kérdezem, hogy nem lehetett volna a nagy fürdőszobaajtók helyett tolóajtót használni, azt mondja, hogy akkor még nagyobbra kellett volna a szobákat méretezni, ami végképp nem fért volna bele a költségvetésükbe.
– Az a baj – mondta -, hogy a mi lakóotthoni szabványunk nem lakóbarát. Legalább hét hatóságnak kell megfelelni, és az senkit nem érdekel, hogy a lakó mit szeretne. A különböző jogszabályok nincsenek összhangban, s a szakértők is több esetben nem értenek egyet. Például az, hogy autizmusspecifikus igény még nem tisztázott, ugyanis a gyakorlatban a szükségletük olykor ellene megy a fizikai akadálymentesítési előírásoknak stb. Így fordulhat elő, hogy megyénként, régiónként más-más hatósági elbírálás alá esik egy-egy intézmény kialakítása, működtetése.
Hallom a csalódást, az ingerültséget a hangjában. Ez mind idő (az ő ideje, hogy hivataltól hivatalig rohangáljon) és pénz, pénz, pénz, amiből egy ilyen alapítványnál mindig kevés van. Az új ház falán szép kovácsoltvas fa áll. Levelein azoknak a neve, akik sokat tettek azért, hogy megépüljön a lakóotthon. A fa ágain van még hely az új leveleknek, mert segítségre, adományokra a továbbiakban is szükség lesz.
Ferenczy Ágnes