Az elmúlt hónapokban sok kérdést kaptunk a Stratégiával kapcsolatban, szülők és szakemberek is érdeklődtek nálunk. A Stratégia kormány általi elfogadása mindannyiunk számára fontos lenne, hiszen ez biztosíthatná, hogy a következő öt évben a minisztériumoknak elő legyenek írva bizonyos feladatok, és hogy azok számon kérhetőek legyenek: az iskolai oktatás autizmusspecifikus minőségi követelményeinek kidolgozása és bevezetése, magasabb normatíva alkalmazása, a szakemberképzés erősítése, foglalkoztatási programok indítása, felnőttképzési modellprogram indítása stb.
Mi történt 2008 júliusa, azaz a Stratégiának a minisztérium (SZMM) számára történt eljuttatása óta? Sajnos kevesebb, mint reméltük. Az elmúlt fél évben az SZMM három alkalommal küldte vissza apróbb javításokra a Stratégia szövegét, a javítások azonban egy esetben sem érintették annak lényegi, tartalmi részét. Legutóbb 2008. november közepén érkezett megkeresés, amelynek eleget téve az AOSZ néhány napon belül megtette a szükséges módosításokat, és visszajuttatta az anyagot az SZMM-hez. Történt továbbá egy egyeztetés a szociális minisztérium, az oktatási és az egészségügyi tárca szakemberei részvételével, amelyen megvitattuk a Stratégiával kapcsolatos álláspontokat. A tárcák képviselői mindannyian szakmailag támogathatónak ítélték az anyagot, a megbeszélés óta előrelépés mégsem történt.
Külön probléma volt, hogy az AOSZ többszöri próbálkozás után sem tudott bejutni Hiller István oktatási miniszterhez. Azért is szerettünk volna vele személyesen egyeztetni, mert az oktatás területén rengeteg a tennivaló, a Stratégia több része is foglalkozik a tanköteles korú autista gyerekeket segítő programokkal. Először október elején kértünk időpontjavaslatot tőle személyes megbeszélésre, hiszen a Stratégia elkészítését előíró kormányhatározat részben őt jelöli meg mint a Stratégia elkészítéséért felelős vezetőt. Kérésünkre több héten keresztül is csak halogató válaszok érkeztek, pedig három alkalommal is írásban fordultunk Hiller úrhoz közvetlenül, illetve munkatársaihoz. Végül hét heti próbálkozás után is csak arra kaptunk ígéretet – annak ellenére, hogy kifejezetten kértük a rövid személyes találkozót -, hogy egy munkatársa majd fogad bennünket. Szomorú, hogy nem sikerült bejutni az oktatásért felelős kormánytaghoz, hogy nem hajlandó személyesen egyeztetni az egyik önálló fogyatékossági ág országos szervezetével.
Az AOSZ tehát eddig türelmesen, mondhatni, együttműködésre készen állt hozzá a Stratégia “minisztériumokon belüli” életéhez, azonban mára világossá vált, ha nem gyakorlunk nyomást az SZMM-re és a kormányra, nem biztosított az előrehaladás.Kemény Péter, az SZMM főosztályvezető-helyettese az Európai Autizmus Napon azt ígérte több mint 250 ember előtt, hogy a Stratégiáról a kormány fog dönteni és kormányhatározatban szándékoznak elfogadtatni azt. Ennek több mint két hónapja. A Stratégiát az illetékes minisztériumoknak 2008. július végéig kellett volna elkészíteniük és elfogadniuk, ez máig sem történt meg.
Úgy érezzük, hogy a szaktárcák nem dolgoznak kellő erőbedobással az anyag előre vitelén, ezért 2009. januárjától erőteljesebben fogjuk kommunikálni a sajtó útján, hivatalos levelekben, illetve egyéb “lobbimódszereken” keresztül elégedetlenségünket és azt, hogy a Stratégia elfogadását nem hátráltathatja sem a “gazdasági válság”, sem a közigazgatás sanyarú állapota.
Petri Gábor
ügyvezető titkár, AOSZ
*Lásd: Hamarosan elkészül az Országos Autizmus Stratégia
illetve a végleleges Stratégia dokumentumai: Országos Autizmus Stratégia
illetve: OAS – Időrendi táblázat
illetve: OAS – Fejezetek