A parlament elfogadta a közoktatási törvény módosítását. Ma még nem tudjuk pontosan felmérni (nemcsak a laikusok, hanem az oktatásban aktívan résztvevő pedagógusok sem), hogy ez mit is jelent. Mert a jövőről van szó. A “selejt”, azaz a törvény hibái, csak 10-12 év múlva derülnek ki igazán. Hogy mit hozott a fogyatékossággal élőknek, a gyógypedagógiai iskolákba járóknak és pedagógusaiknak, arról nem szólnak a híradások – mintha ebben az országban csupa egészséges gyerek élne.
Persze vannak a törvénynek olyan pontjai, amelyek a “sajátos nevelési igényű gyermekeket” is érintik. Ilyen például az, hogy buktatni csak a szülő beleegyezésével szabad, egyetlen esetet kivéve, ha a gyermek túl sokat hiányzott az iskolából. Ebben az időszakban a félévi és év végi bizonyítványokba csak szöveges értékelés kerül. (Ez utóbbit barátnőm Waldorf iskolába járó fiánál láttam, és tetszett, hogy a pedagógus milyen gonddal, szeretettel írt a gyermekről.) A buktatás eldöntésének joga csak a negyedik osztályban kerűl ismét a pedagógus hatáskörébe. A készségek és képességek fejlesztésének kora sem zárul le a negyedik osztállyal, hanem még két évvel tovább tart. (Érdekes dolog ez: egyfelol azt halljuk a szakemberektol, hogy mennyivel többet tudnak a mai gyerekek már óvodás korukban, mint szűleik; másfelol meg úgy tesznek ugyanazok a szakemberek, mintha a mai kisgyerekek butábbak lennének elodeiknél. Csak halkan, kívűlállóként kérdezem: Nem lehet, hogy a módszerekben van a hiba? Pl. az olvasás, a számolás tanítás módszerében?)
Miről dönt a pedagógus?
Az is érinti a speciális (hogy ilyen ódivatú jelzővel élek, bocsássák meg nekem) iskolákban tanulókat, hogy ezentúl az iskolaszék vagy a szülők közössége dönt olyan kérdésekben, amelyek a szülők pénztárcáját terhelik. Például arról, hogy milyen tankönyvekből tanuljon a gyerek – legalábbis ezt sulykolják az újságírók. Ám ha az embert furdalja a kíváncsiság, meg aztán szereti első kézből ismerni a dolgokat, felmegy a netre, és mit lát az Oktatási Minisztérium (OM) honlapján, ahol – szerencsére már nem pdf formátumban – közlik a közoktatási törvény módosítását? Ezt:
[A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy]
c) a helyi tanterv alapján, a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével megválassza az alkalmazott tankönyveket, tanulmányi segédleteket, taneszközöket, ruházati és más felszereléseket.
Na most akkor ki választja ki a tankönyveket? Persze az is előfordulhat, hogy én nem tudok egy szöveget érton, magyarul értelmezni, de az is lehet, hogy mások ezeket a passzusokat értették félre:
(3) Tanítási év közben a meglévő tankönyvek, tanulmányi segédletek, taneszközök, ruházati és más felszerelések beszerzésére vonatkozó döntés nem változtatható meg, ha abból a szülőre fizetési kötelezettség hárul.
(4) Az iskolaszék – annak hiányában az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat – ruházati és más felszerelések megvételével kapcsolatosan a szülőkre háruló kiadások tekintetében korlátozásokat állapíthat meg. A korlátozás nem járhat azzal a következménnyel, hogy kizárja a (2) bekezdésben meghatározott ruházati és más felszerelések megvételét.
Azaz érvényben marad a pedagógust a munkakörével megillető joga.
Szülőnek nem, gyerekjólétinek igen
A legnagyobb vihart az un. titoktartási kötelezettség okozta, mi szerint minden olyan dolgot, ami a diákra nézve terhelő és a pedagógus tudomására jut, azt nem mondhatja el senkinek, még a diák szüleinek sem, kivéve amiről az 1. pont ír:
.. A tanuló írásbeli hozzájárulásának hiányában sem minősül a titoktartási kötelezettség megszegésének a cselekvőképtelen kiskorú szülőjének tájékoztatása, ha az a konkrét tény, adat, információ átadása nélkül, és azt követően történik, hogy a pedagógus, illetve a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazott meggyőződött arról, hogy a tanulót ezzel nem hozza hátrányos helyzetbe.
(A kérdésben az Alkotmánybíróság dönt, a testülethez a törvény kapcsán a FIDESZ fordult.) Érdekes módon a törvény különbséget tesz titoktartás és titoktartás között: A Kt. 2. számú melléklete, az Adatkezelés a közoktatási intézményekben a következőket is tartalmazza:
3. A pedagógus, illetve a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazott az óvoda vezetője, iskola igazgatója útján – a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 17.§-ára is tekintettel – köteles az illetékes gyermekjóléti szolgálatot haladéktalanul értesíteni, ha megítélése szerint a gyermek, a kiskorú tanuló – más vagy saját magatartása miatt – súlyos veszélyhelyzetbe kerülhet vagy került. Ebben a helyzetben az adattovábbításhoz az érintett, illetve az adattal kapcsolatosan egyébként rendelkezésre jogosult beleegyezése nem szükséges.
Tehát a gyermekjólétit lehet értesíteni, a szülőt nem.
Lehet, hogy bennem a hiba, de nem értem. Még azután sem, hogy gondosan elolvastam a tárca államtitkára, Szűdi János egész oldalas írását az Élet és Irodalomban (július 25. A titok kulcsa). Nem lettem okosabb. A fenti ellentmondásról szó sem esik, csak bővebb szöveges magyarázatát adja a törvénynek. Fel nem foghatom, hogy a gyermekjóléti miért élvez elsőbbséget a szülővel szemben. Miért kell hivatalos útra terelni azt, ami esetleg elintézhető lenne “családon belül”? Az természetesen más eset, ha maguk a szülők nem alkalmasak arra, hogy veszélyhelyzetben segítséget adjanak gyermeküknek..
Az önkormányzat feladatai
Ha az ember a törvényt nézi, akkor már nálunk megvalósult az integrált oktatás, holott mint egy szakértotol hallottam, a gyógypedagógiai iskolák terén nem változik semmi. Sőt, a normál általános iskolákban sem. Hiszen a törvény nem kötelezi az iskolákat, hogy úgy változtassák meg alapító okiratukat, hogy abba a sajátos nevelési igényu gyerekek is beleférjenek. Azt persze jó tudni a szülőknek, hogy a közoktatási törvény 86.§-ának (2) bekezdése alapján minden önkormányzatnak kötelező feladata: a többiekkel együtt – azaz integráltan – nevelhető, oktatható gyermekek óvodai nevelésének, iskolai oktatásának biztosítása. Ennek érdekében akár megállapodhat más önkormányzattal is, amelynek területén van megfelelő iskola, és akkor az érintett gyermeket ott fogják tanítani. De attól még messze vagyunk, hogy akár minden iskolába be lehessen iratni egy jó képességu downost vagy asperger-szindrómás autistát. Úgy gondolom, ilyenkor van szerepük a civileknek, akik a maguk csendes és szívós módján máris sok mindent kikényszerítettek az elmúlt 13 év során. Mert ugye azt azért nem lehet az eredmények csúcsának nevezni, hogy ezentúl nem azt mondjuk “down-szindrómás”, hanem azt: “sajátos nevelési igényű gyermek”. Attól, hogy másképp nevezzük, a probléma még megvan.
Az után, hogy Nagy Gyöngyi Máriával az Oktatási Minisztérium, vezető főtanácsosával beszéltem, jobban átlátom az oktatási törvényt. Ám ez azzal is járt, hogy a hiányok is jobban szembeötlőek. Mint például ez az igazán demokratikus passzus, aminek a megvalósítása sehogy sem működik a gyakorlatban.
6) Ha a gyermek tankötelezettségét sajátos nevelési igénye miatt nem tudja teljesíteni, attól az évtől, amelyben az ötödik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától kezdődően a fejlődését biztosító fejlesztő felkészítésben vesz részt (a továbbiakban a fejlesztő felkészítésben való részvételi kötelezettség: képzési kötelezettség). A képzési kötelezettség a tankötelezettség fennállásának végéig tart.
Ha jól emlékszem, ez az 1993-as közoktatási törvényben is benne volt, tehát lett volna ido felkészűlni arra, hogy a kisebb településeken is megoldják az ott élő fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztését. Akkor talán nem kellene, mondjuk Nagykőrösről vagy Szegedről Pestre hordani a fejlesztésre szoruló gyermekeket.
Hiányzó nappali ellátás
Amit még érdemes tudni (az más kérdés, hogy ez a gyakorlatban ma még hogyan működik), a korai fejlesztés a fogyatékosság felismerésétől kezdődik, és addig az időpontig tart, amíg a gyermek nem léphet óvodába. Ha az óvodai nevelésre – a gyermek állapota (vagy az intézményrendszer elégtelensége) miatt nincs lehetőség, akkor a korai fejlesztésben való részvétel életkori határa legfeljebb ötéves korig tarthat. Ebben az életkorban kell megkezdődnie a mindenki számára kötelező óvodai nevelésnek, vagy a súlyos, halmozottan fogyatékos gyermek esetén – a képzési kötelezettség teljesítésének (fejlesztő felkészítésnek).
Azoknak viszont, akik nem kerűlhetnek be az iskolai oktatás egyik formájába sem, a nappali ellátást – pl. az úgynevezett fejleszto napközi otthonokban – a szociális ágazat kell(ene), hogy biztosítsa. (Tudjuk, ez a legbizonytalanabb láncszem, Budapesten két intézmény fogadja a 14 éven aluliakat, vidéken fogalmam sincs mi a helyzet. Hozzám csak a hiányt panaszló szavak jutnak el.) Egyébként szintén Nagy Gyöngyi Máriától tudtam meg, hogy az interneten rajta van minden olyan intézmény, amelyik fogadja a sajátos nevelési igényű gyermekeket. Ez a szülőnek jó, mert így körül tud nézni, hogy a környékén hol vannak megfelelő óvodák, iskolák, fejlesztő intézmények. Az oldalt www.kir.hu alatt kell keresni.
Ahhoz, hogy valós képet kapjunk az ellátottak és ellátatlanok köréről, jó lenne fölmérni, hányan és milyen fogyatékossággal élnek hazánkban. A szakértői bizottságoknak adatszolgáltatási kötelezettségük van, amit kötelesek megküldeni az Oktatási Minisztériumnak, így előbb-utóbb csak kiderül, hogy hol milyen szolgáltatások hiányoznak (már ha valaki összeveti az előbb említett internet oldal adatbázisával a szakértői adatokat.)
Amúgy pedig el kell oszlatnom egy szülői félreértést: gyermekét, ha sajátos nevelési igényű, nem írathatja oda, ahová akarja. A közoktatási törvény 30.§-a kimondja, hogy:
A sajátos nevelési igényű gyermek óvodai nevelése, tanuló iskolai nevelése és oktatása, továbbá kollégiumi nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, óvodai tagozaton, iskolai tagozaton, osztályban, csoportban vagy a többi gyermekkel, tanulóval egyűtt, azonos óvodai csoportban, óvodai tagozaton, illetve iskolai osztályban (a továbbiakban: a sajátos nevelési igényu gyermekek, tanulók – kűlön vagy közös – nevelésében és oktatásában részt vevo óvoda és iskola, illetve kollégium egyűtt: gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevo nevelési-oktatási intézmény) történhet.
Javaslat és kijelölés
Hogy az adott gyermek, tanuló csak külön, az e célra létrehozott intézményben, vagy a többiekkel együtt – azaz integráltan – nevelhető, oktatható-e, a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok jogosultak javaslatot tenni. A törvény lehetővé teszi, hogy a szülőt kötelezzék a vizsgálaton történő részvételre, a gyermek beiratását a megfelelő intézménybe.
A gyermek, tanuló érdekében a jegyző kötelezheti a szülőt, hogy gyermekével jelenjen meg szakértői vizsgálaton, illetve a szakértői vélemény alapján gyermekét a megfelelő nevelési-oktatási intézménybe írassa be [a továbbiakban a (3) bekezdés szerint kiválasztott, illetve a (4) bekezdés szerint a jegyző által kijelölt nevelési-oktatási intézmény: kijelölt nevelési-oktatási intézmény, kijelölt óvoda, kijelölt iskola].”
Azt viszont jó, ha tudják a szülők, hogy ezekre az intézkedésekre az államigazgatási eljárás keretében kerül sor azért, hogy lehetőségük legyen fellebbezésre – már ha nem értenek egyet a bizottság döntésével.
Kérdéseim persze még lennének, hiszen van még szemezgetni való a törvénybol. Például nem értem kristálytisztán, hogyan is fog felállni az utazó gyógypedagógusi hálózat, és hogyan lehet igénybe venni. De mást is kérdezhetnék kíváncsi laikusként, de inkább a szakma kérdéseit várom, annál is inkább, mert engem Szauder Erik (BGyF) meggyőzött arról, hogy a módosítás jó dolog gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt (l. előző számunkat). Most egy kicsit elbizonytalanodtam..
Az után, hogy Nagy Gyöngyi Máriával az Oktatási Minisztérium, vezető főtanácsosával beszéltem, jobban átlátom az oktatási törvényt. Ám ez azzal is járt, hogy a hiányok is jobban szembeötlőek. Mint például ez az igazán demokratikus passzus, aminek a megvalósítása sehogy sem működik a gyakorlatban.
Ferenczy Ágnes