Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) 2009 márciusában pályázatot hirdetett a hazai turisztikai szolgáltatások felmérése céljából. Olyan adatbázist kívánnak létrehozni, amelyben bemutatják, hogy a turizmus terén szolgáltatást nyújtó vállalkozások és szervezetek (hotelek, szálláshelyek, vendéglátóhelyek stb.) milyen fogyatékossági csoportok számára teszik hozzáférhetővé szolgáltatásukat, tehát melyek a mozgássérültek, hallássérültek stb. által igénybe vehető, elérhető turisztikai szolgáltatások.
Ugyanakkor a pályázati kiírásból az autizmust sajnálatos módon kifelejtették, holott minden más fogyatékossági ágat felsoroltak, mint az adatbázis építésében kötelezően vizsgálandó célcsoportot. A hiányosságot Szántó Tamás, az AUT-PONT Alapítvány vezetője vette észre, és jelzésére reagálva az AOSZ március végén levélben fordult a pályázatkiíró ÖTM vezetőjéhez, Gyenesei Istvánminiszterhez.
Levelében az AOSZ azt kérte, hogy változtassák meg a pályázati kiírást úgy, hogy az adatbázist majdan megépítő szervezetnek írják elő: a turisztikai felmérésben arra is kérdezzenek rá, hogy az adott szolgáltatások elérhetők, használhatók-e autista emberek számára.
A levél nyomán napokon belül megindult az egyeztetés az AOSZ és az ÖTM között, amelynek eredményeképpen április elején a pályázati kiírás módosult és kiegészült az autizmussal mint olyan fogyatékossági csoporttal, amelynek szempontjait figyelembe kell venni az adatbázis építésekor. Az AOSZ egyúttal felajánlotta szakértői kapacitását is, hogy a benyújtott pályázatok értékelésekor az autizmussal kapcsolatos projektrészeket megfelelően tudják értékelni. A felajánlásra egyelőre nem érkezett megkeresés.