A kormány 2010. január 13-én elfogadta az Országos Autizmus Stratégiából készült határozatot, melynek száma: 1038/2010 számú kormányhatározat az új Országos Fogyatékosügyi Programról. A Stratégia elfogadásáért az AOSZ két éve küzd. Örülhetünk: ilyen pontos feladatleírás még nem született hazánk történetében az autizmusról. És izgulhatunk: a Stratégiát (a határozatot) végrehatja-e majd a következő kormány?
Az öröm oka – az elfogadás tényén túl –, hogy ilyen terjedelemben és ilyen konkrétumokban még nem foglalkozott magyar jogszabály az autista emberekkel. Kétéves érdekvédelmi munkánk végre gyümölcsöt hozott. A lelkes és pozitív nemzetközi visszhangból látszik, hogy a kormányhatározat Európában is kivételes; úgy tudjuk, hazánkon kívül csak Nagy-Britanniában létezik hasonló szintű és tartalmú jogszabály az autista emberek ellátásának javításáról.
A határozatban – amelyet a 2. oldalon olvashatnak teljes egészében – szerepelnek a sokat hivatkozott Országos Autizmus Stratégia legfontosabb célkitűzései, intézkedései, 2010. végéig ütemezve azok megvalósítását, egyúttal kijelölve a felelős minisztériumokat is. A Stratégia 2008-ban készült sok-sok szakértő – köztük ismert autizmusszakértők, pl. dr. Balázs Anna, Őszi Patrícia, Stefanik Krisztina és civil vezetők, pl. dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika, Jakubinyi László, Schenk Erika – részvételével.
A Stratégia szövege ezután közel másfél évig vándorolt a közigazgatás útvesztőiben. Az AOSZ ez idő alatt több mint száz sajtómegjelenésben és három sajtótájékoztatón sürgette a Stratégia elfogadását. Az autista emberek ügyével szimpatizáló parlamenti képviselők szólaltak fel érdekünkben – példátlan konszenzussal: kormánypárti és ellenzéki képviselők is. Az AOSZ szövetségeseként az állampolgári jogok biztosa, dr. Szabó Máté és a nemzetközi autista ernyőszervezet, az Autism Europe is kiállt a Stratégia megvalósítása mellett. A hosszú lobbifolyamat végül januárban befejeződhetett: a 2010. január 13-diki kormányülésen a kormány elfogadta a Stratégia szövegéből készült határozatot.
Természetesen tudjuk, hogy a 2010. végi határidőig nem lehet a teljes Stratégiát végrehajtani, de hisszük: a 1038/2010-es kormányhatározat elfogadásával „megtört a jég” és tovább már nem lesz elodázható az autista emberek és családjaik érdekében leírt intézkedések végrehajtása. Ráadásul 2011-ben a teljes mostani kormányhatározatot (amely az új Országos Fogyatékosügyi Program intézkedési terve is egyben) meg kell újítani, így joggal reméljük: az Országos Autizmus Stratégiának a 2011-ben elfogadásra kerülő ütemtervnek is részévé kell válnia. Ezért az AOSZ küzdeni fog, és az új kormány felállása esetén megkezdi az erről szóló tárgyalásokat.
Tudjuk azt is, hogy a mellékelt határozat nem oldja meg egy csapásra a problémákat, nem lesz rögtön jobb az oktatás az iskolákban, nem lesz holnaptól jobb a felnőtt autista fiatalok egészségügyi és szociális ellátása stb. Még a nagyon gazdag országok sem tudnák ilyen gyorsan megoldani, hisz az autista gyerekek, felnőttek ellátásához nemcsak pénz, hanem szakértelem és intézmények is kellenek. Mindennek előteremtése időbe telik. Az azonban biztos, hogy a mellékelt határozatban leírtakat be kell tartania a kormánynak (bármelyik párt alakítja azt) és minisztériumainak, és ezt az AOSZ állandóan figyelemmel fogja kísérni. És az is biztos, hogy mindannyian erős hivatkozási alapot kaptunk érdekvédelmi munkánkhoz.
A munka java azonban csak most kezdődik: tárgyalni kell, kudarcot nem ismerve noszogatni a minisztériumokat, a jogszabályra hivatkozva sok-sok kormányzati munkát elindíttatni. Több évbe telik majd, amíg a leírt intézkedések beérnek, és a mindennapokban is érezhető lesz a változás.
A legtöbb változást kezdetét észre sem veszik az emberek. Mi tudjuk, mikor kezdődött: 2010. február 17-én, e nap óta jogunk van hivatkozni valamire. Ezt a hivatkozási alapot úgy hívják: 1038/2010-es kormányhatározat. Köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk elérni ezt.
Petri Gábor