Az elmúlt időszakban a sajtóban megjelent néhány olyan írás, amely a védőoltásokkal foglalkozott. Egyiket előző számunkban ismertettük is1. Időközben én is találkoztam olyan szülővel, aki egyértelműen a védőoltást hibáztatja gyermeke halmozott fogyatékosságáért. A Blikk július 6-án megjelent számában arról írt, hogy a védőoltásban meglévő higany lehet az autizmus okozója, mert a “kutatások szerint az autisták 99%-ánál a higany lebontásáért felelős fehérjecsalád sérült, vagy teljesen hiányzik.” (amúgy ez a fajta higanyvegyület – a neve thiomersal – kiürül a szervezetből, és nem okoz bajt.) Más kutatók ezt cáfolják, s azt mondják, az ok genetikus. Egy magyar édesanya, akit a Blikk újságírója megszólaltatott, szintén a védőoltásra vezeti vissza 11 éves kisfia autizmusát.
Mi nem tudunk állást foglalni a kérdésben, de az Európai Unió egészségügyi szervezete elrendelte: “hogy 2000 nyaráig vegyék ki a thiomersal nevű, tartósítószerként alkalmazott higanyvegyületet az oltóanyagokból.” Ugye erre mondják: nem zörög a haraszt…
A magunk szerény módján szeretnénk hozzájárulni a tisztánlátáshoz, és persze ahhoz is, hogy a magyar szakemberek ne elutasítsák, hanem megvizsgálják a fenti állítást. Mert lehet, hogy veleszületett, genetikai rendellenesség az autizmus, de az is lehet, hogy életünk során is “beszerezhetjük”. Gondoljanak csak az epilepsziára, ott is milyen széles a skála! Ezért arra kérjük Önöket: ha valakinek az a gyanúja, hogy gyermekének autizmusát a védőoltás okozhatta, írjon nekünk. Ha sok ilyen eset fordult elő, akkor összegyűjtjük a dokumentumokat, és eljuttatjuk a megfelelő fórumokhoz2.
czy
1Lásd: Eltérő vélemények a védőoltásról
2Lásd a jelentkezésekkel kapcsolatban az Esőember későbbi, 2005. – IX. évfolyam, 1. számát: Oltás: jelentkezőket várunk