Néhány hónapon belül a második fórumot rendezi a fogyatékosok foglalkoztatásáról a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Az elsőn, amelyet a vakok Ajtósi Dürer sori iskolájában rendeztek, Budapesten tavaly decemberben, bemutattak két kiadványt, amely a maguk nemében egyedülállóak. Egyedülállóak, mert nemcsak a szakembereknek szólnak, hanem az érintetteknek is. A szövegek Braille-írással is olvashatók, valamint közérthető módon – rövid, egyszerű mondatokkal – az értelmi fogyatékos embereknek is megfogalmazták azt, amelyekről a könyvek szólnak. A második fórumon, melynek címe Semmit rólunk nélkülünk volt, négy nagy fogyatékos szervezet képviselője is elmondta, hogy mit tart rossznak a foglalkoztatásban, és milyen megoldást szeretnének. Az alábbiakban Faragó Ferencnek, az AÉE elnökének hozzászólását közöljük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha lehetne három kívánságom, akkor az egyik az lenne, hogy most itt, Önök előtt, helyettem egy autista személy álljon és mondaná el, hogy mi az ő legnagyobb problémája a szakképzés, foglakoztatás és egyáltalán a munkába állásával kapcsolatban. De az autista nem tudja elmondani olyan formában, hogy mi is jól értsük őt. Nem tudja jól elmondani, mert kommunikációs nehézségei vannak, nem tudja jól elmondani, mert szociális kapcsolataiban rengeteg a bizonytalanság, és nem tudja jól elmondani, mert más srófra jár az agya – olyan gondolkodási struktúrákkal bír, amit nem nagyon értenénk. Nagyon durva megközelítéssel, de talán meg is ragadtuk az autista személyiség három fő jellemző sajátosságát.
Egy azonban bizonyos: sajátos formában közölné, megpróbálná tudtunkra adni, hogy valamilyen munkavégzésre ő is képes – és szeretne is dolgozni. És mi is azt szeretnénk, hogy az autista ember – felnőtt és fiatal – élhessen ama alapvető jogával, hogy képességeihez igazított munkát végezhessen. Bizonyos számunkra, hogy a hagyományos munkaügyi ellátások, módszerek és eszközök alkalmazásával az autista emberek reintegrációja hatékonyan és eredményesen nem biztosítható.
Alternatív foglalkoztatásra van tehát szükség. Lassan körvonalazódni látszanak ezen foglalkoztatás sajátosságai, amely
- figyelembe veszi az autizmusspektrum széles voltát (a fura, kicsit bogaras, bizonyos képességével a környezetét elkápráztató személytől az esetleg önkiszolgálási problémákkal küszködőig);
- amely nem degradálja le képességeit, munkavégzési alkalmasságát olyan szintre, mely szinten már semmiféle emberi sikerélmény nem létezik;
- amely figyelembe veszi a monotóniatűrést bizonyos területeken, míg másokon a frusztráció alacsony szintjével is számol. Megtalálja és épít a személyiség rejtettebb kreatív struktúráira;
- amely szem előtt tartja az autista személy tér- idő állandóság és biztonság meglétének fontosságát, és olyan munkahelyi környezetet és munkaidő struktúrát tud teremteni, amelyben az autista dolgozó jól eligazodik, biztonságban érzi magát. Mert fontos számára a világ dolgainak és történéseinek előre megjósolhatósága;
- amely a munkahelyi vezetőket, szakembereket úgy választja meg, és olyan szinten képzi ki, hogy a munkanap bármelyik időintervallumában tudja kezelni az autista személy problémáit és azok előtt nem értetlenül és pánikreakciót sugallva áll;
- amely biztonságot sugároz a szülő felé is, aki átérezheti: itt jó helyen van a gyermeke.
Az alternatív foglalkoztatás elvárásai és sajátosságai természetesen még hosszasan sorolhatók – és majd sorolni kell más fórumokon is.
Pillanatnyilag úgy látszik – ezt nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják -, hogy elsősorban nekünk nem az ipar és nem a szolgáltatás területén van keresnivalónk, hanem a mezőgazdasági munkavégzés lehet az első alternatíva, ami elindíthatja azt a folyamatot, ami megpróbál megfelelni a “teremtsünk egyenlő esélyeket mindenki számára a munkaerőpiacon” – ma még egy kicsit illúziónak tűnő európai uniós célkitűzésnek.
Nemzetközi tapasztalatokról beszéltem: kollégáim jártak Írországban, ahol farmgazdasági rendszerek keretén belül végeznek munkát autista fiatalok, felnőttek – a tapasztalatok nagyon jók.. De magyarhonban nem farmot akarunk, hanem majorságot! Nos, ilyen majorságok létrehozásán, működtetésén fáradozik a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány. Munkájukért előre is köszönet és tisztelet, hiszen ez a majorsági közösségi rendszer egyedülálló kezdeményezés.
Az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete – amely talán szinkronban van a magyarországi fogyatékkal élők foglalkoztatásának státuszával: nincs nagy múltunk, a jelenünk igyekvő, a jövőnk bizakodó – tehát mi támogatunk és szorgalmazunk minden munkahelyteremtő kezdeményezést. Úgy gondoljuk, hogy az autista ember – mint minden ember – úgy érzi magát kiegyensúlyozottnak, hasznosnak, elfoglaltnak-elfogadottnak, ha munkát végezhet. Még a börtönben is az a legnagyobb büntetés, ha valaki nem vehet részt a foglalkozáson, munkavégzésben.
Az autizmus szerencsére nem népes populációt érint – 2-3 ezrelék a becsült adat -, de ez egy érintett családra vonatkoztatva száz százalék. Bizony a szülői házra nagy teher hárul: a napi gondok mellett az megválaszolhatatlan kérdés: “Mi lesz a gyermekemmel, ha én már nem leszek?”
Egyesületi, érdekvédelmi szinten nagyon sok tennivalónk van: a két legégetőbb, a két szélsőpont: a korai fejlesztés és a foglalkoztatás. Ez utóbbi érdekében szólhattunk most, és mindig hasznos szólni olyan jóakaratú emberek körében, kik erejüket, tehetségüket, idejüket áldozzák a fogyatékkal élők ügyéért.
A kívánságokkal kezdtem, a háromból marad még kettő: a második az lenne, hogy valósuljon meg Magyarországon olyan foglakoztatási rendszer, amely az autistát “úgy, ahogy van”, tehát feltétel nélkül elfogadja, munkával bízza meg, a munka termékét megbecsüli, értékeli – értékesíti. S nem ítél meg senkit azért, mert pusztán nem képes megfelelően használni a nyelvet, a metanyelvet, gondja van szociális kapcsolataiban, és más aspektusból látja és értékeli a világot.
A harmadik kívánságom szerényen csupán ennyi: szeretném még én ezt megérni!
Végezetül gratulálunk a minisztérium remek kiadványához, amely a fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatos információkat gyűjti egybe. E kiadvány címe Egyenlő esélyekkel a foglalkoztatásban, amelynek bevezetőjéből idézek egy kínai mesét. Azzal az előfeltevéssel, hogy a meséknek sokszor nagyobb az igazságtartalmuk, mint sok, önmagát reálisnak vélő publicisztikai írásnak. Tehát a mese így szól:
“Két nagy cserépedénye volt egy öreg kínai vízhordozónak, amelyek a nyakában hordott bot két végén lógtak. Az egyik edény oldalán valamikor keletkezett egy repedés, míg a másik tökéletes volt, mindig teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú ösvény végén viszont a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Így ment ez hosszú ideig, a vízhordozó minden nap csak másfél edény vizet szállított a házba. Büszke volt teljesítményére módfelett a tökéletes edény, míg a szegény törött cserép egyre csak szégyellte a tökéletlenségét, nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tud teljesíteni, mint a társa. Sok keserűség után, egy napon a törött cserép megszólította a vízhordozót a pataknál: Szégyellem magam, mert a víz elszivárog belőlem az úton hazafelé – mondta. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: Észrevetted, hogy az ösvényen csak a te oldaladon teremnek virágok, s a másik cserép oldalán nem? Azért van ez, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg haladtunk hazafelé. Mindig leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyöruség nem ragyogná be a házamat.”
Köszönöm a türelmüket!
Faragó Ferenc