Minél korábban diagnosztizálják a kisgyermekeknél az autizmust, annál könnyebben segíthetnek az orvosok az érintetteken. Rebecca Landernek és a John Hopkins Egyetem Kennedy Krieger Institut munkatársainak nemrégiben sikerült az autizmust már 14 hónapos korban megállapítani egy olyan kísérleti csoportban, amelyben minden második kisgyermek egy rizikócsoporthoz tartozott. A tanulmány az Archives of General Psychiatry c. szaklapban jelent meg 2007-ben.
A tudósok egy több mint százas létszámú, magas autizmuskockázatot mutató csoportban és egy hasonló létszámú, alacsony rizikójú kontrollcsoportban figyelték meg, hogyan fejlődnek a kisgyerekek 14 és 36 hónapos koruk között. Lander és kollégái – a kiválasztott diagnosztikus eljárások segítségével – a kockázatos csoportban sok kisgyermeknél már 14 hónapos korban fel tudták állítani a helyes diagnózist: autizmus, míg az érintett csoport másik felénél ez csak később volt lehetséges.
A korán autizmussal diagnosztizált kisgyermekek már az első teszt során szokatlanul viselkedtek: ha pl. a szülők egy plüss játékállatkára pillantottak, akkor az egészséges gyermekek először a szülők pillantását követve néztek a játékra, amíg a korai autizmusdiagnózissal kiszűrt gyermekek azonnal a játékállatkára bámultak, és a szülők pillantásának irányát figyelmen kívül hagyták.
Számos 14 hónapos autista kisgyermek a mozgás területén is másként viselkedett, mint egészséges kortársaik. Amíg az egészséges utódok felvettek egy játékvillát, és színlelték vele az evést, az autisztikus gyermekek felvették a villát és azonnal el is ejtették. Emellett a sérült gyermekeknél már korán megmutatkozott a lényegesen szegényesebb kifejezőkészség, mint egészséges kortársaiknál – kevesebb szót, hangot és gesztust használtak a másokkal való kommunikációkor.
Gary Goldstein, a Kennedy Krieger Institut vezetője szerint a legfontosabb, hogy “az eddigi kutatások arra engednek következtetni, hogy az egészen kicsi gyermekeknél a kezelés sokkal sikeresebb és hatásosabb”. Az első eredmények birtokában további kutatások szükségesek, hogy a korai gyermekkori autizmus kritériumait megállapíthassák – írják a szerzők.
(Forrás: Autismus – 78/10. 07 szám. Az osztrák ernyőszervezet, az Autistenhilfe folyóirata. Bővebben: www.medical-tribune.de)
Fordította: K. A.