A gyógyszereknek több mint ötven százalékát nem tesztelik a gyerekekkel kapcsolatosban. Az orvosok, a felnőtt dózist alapul véve, csökkentett adagokat írnak föl nekik. A Miniszterelnöki Hivatal európai uniós hírlevele arról ír, hogy kevés gyógyszergyártó készít kimondottan gyerekeknek szóló gyógyszert. Ennek oka: túl magasak a költségek, túl bonyolult a tesztelésük. E tekintetben változni fog az uniós gyakorlat, mert készülőben van az a jogszabály, amely elősegítené a gyerekeknek készülő medicinák kutatását, fejlesztését és engedélyezését. Az egészségügyi miniszterek támogatták a jogszabály-tervezetet, ami ezek után második olvasatra az Európa Parlament elé kerül. A törvény életbe lépése 2007-ben várható.
Az egészséges nemzedékért
68 szakértő 164 javaslatot juttat el az Európai Unió tagállamaihoz, intézményeihez, ugyanis a tagállamok decemberben döntenek a vegyi anyagok ellenőrzésével foglalkozó Reach program elfogadásáról. Az orvosokból és kutatókból álló csoport – melynek munkáját az UNESCO fogja össze – többek között rákkeltő és mérgező hatású vegyi anyagok forgalmazásának tilalmát kéri. “A növényvédő- és oldószerek, illetve más vegyi anyagok gyermekek millióinak okozhattak neurológiai zavarokat, erősítette meg a The Lancet című brit orvosi folyóirat e héten közölt egyik tanulmánya is.” (Forrás: MTI – Weborvos)
Kalifornai kutatás
Az autisták nem álmodoznak – állítja egy kaliforniai egyetem kutatócsoportja, amelynek tagjai az autisták agyműködését vizsgálta. Úgy találták, hogy míg a számítógépen végzett számolással kapcsolatos tesztfeladok közti szünetben a kontrollcsoport tagjainál megjelentek az álmodozásra jellemző agyi görbék, addig ezt az autistáknál nem tudták megfigyelni, agyuk ugyanis nem kapcsol ki a feladatvégzések közötti pihenőfázisban. Az álmodozást az agy elnyomja akkor, amikor megértést igénylő feladatot vagy más intellektuális tevékenységet kell végezni. A kutatók úgy vélik, ez talán az egyik magyarázata az autistáknál megfigyelhető szociális viselkedés zavarának.