A homeopátiának több irányzata van. A fent ismertetett – mint hangsúlyoztuk – a klasszikus homeopátia. Egyre több szert törzskönyveznek Magyarországon is, így közülük már sok kapható a hazai patikákban.
Egy homeopata orvosnál tett első látogatás díja 4-7 ezer forint, a második (kb. egy hónap múlva) ennek a fele a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület ajánlása szerint. A továbbiakban csak panasz esetén szükséges felkeresni a homeopata orvost (esetleg félévenként), ui. az orvos az első vizit után dolgozza ki – sokszor akár több órás munkával – a megfelelő szer alkalmazását.
Dr. Kálmán Eszter előadása végén rendelkezésünkre bocsátotta a magyar homeopata orvosok listáját, hozzáfűzve, hogy a lista hónapról-hónapra bővül, mert sok orvos, aki eljön egyszer az előadásaikra és megismeri a módszer lényegét, csatlakozik egyesületükhöz. (Kérésre a címlistát elküldjük.) Ez bíztató a jövőre nézve, hisz nagy lemaradást kell pótolni. Mintegy 15 évi praxis után válik valaki tapasztalt homeopata orvossá.
Infomációk: Magyarországon homeopátiával foglalkozó orvosok iránt érdeklődhetnek a Magyar Homeopata Orvosi Egyesületnél a (1) 225-3897-es telefonszámon: hétfőn 14-18 és szerdán 9-13 óra között.
Honlap:
www.homeopata.hu