Mintha Danone-reklám lennék. Senki nem látja, de érzem: a testem két részből áll. A választóvonal pontosan a gerincem ívét követi. A bal felem remekül érzi magát, semmim nem fáj. A jobb felemen sajog a vállam, a csípőcsontom. “Kettéválásom” Farkas Zoltán gyógy- és sportmasszőr alig kétperces munkájának következménye.
Persze nem ezért mentem el hozzá. A két perc csak ráadása volt annak a beszélgetésnek, amelyet a gyógymasszírozásról és ezen belül a craniosacral terápiáról folytattunk. Farkas Zoltán 16 éve gyógy- és sportmasszőr, és most már egy egészségstúdió vezetője is: négy masszőr, két gyógytornász és egy kozmetikus dolgozik a belvárosi bérelt lakásban. Talpmasszázzsal és reflexológiával kezdte, s mivel ezeket az állami egészségügy anno nem ismerte el szakmának, ahhoz, hogy hivatalosan is dolgozhasson elvégezte a Sportkórház sport- és gyógymasszőri tanfolyamát. Nem bánta meg ezt a lépését, és hálás a sorsnak, hogy sokáig dolgozhatott a Gellért Fürdőben. Tanítványainak szokta mondani, hogy ilyen helyen a szakma minden esete kezük közé kerül, azaz megismerhetik a szakma tetejét és az alját, a könnyű és a nehéz eseteket. A betegek nagy tömege viszont nem teszi lehetővé az elmélyült, alapos munkát. Épp ezért váltott: nyolc éve vállalkozó.
Úgy véli, két-három területre kell igazán beleásnia magát az embernek, ha igazán jól akarja csinálni a dolgát. Valami újat szeretett volna tanulni, s itt jött képbe a craniosacra therapy vagy magyarosan a cranio szakrális terápia. A Vita Natural Alapítvány és a Founder Royster Institute közös tanfolyamán sajátította el ezt a technikát, tanárai gyógytornászok, gyógymasszőrök, szájsebészek voltak. Hihetetlenül sok dologra jó ez a terápia, és egyre több helyen elismerik. Ahhoz, hogy megértsem a lényegét, Zoltán valóságos orvosi kiselőadást tart. (Titokban örülök, hogy szokásommal ellentétben nem jegyzetelek, hanem magnóra veszem, amit mond.) Megpróbálom minél közérthetőbben továbbadni, amit tőle hallottam. Bár a betegeket, a gyógyulni vágyókat általában csak a gyógyítás ténye, kézzel fogható jele érdekli, ahhoz hogy megértsük a terápia lényegét néhány információra szükség lesz.
A koponya tágul és szűkűl
A cranio szakrális rendszert 1895 körül fedezte föl egy amerikai tudós, aki azt vizsgálta, hogy miért vannak varratok a koponyán, miért nem csontosodik úgy össze, mint például a csípőcsont, ahol varratot egy szálat sem látni. Rátámasztotta két könyökét az asztalra, két kezébe fogta a koponyáját, és figyelt. Körülbelűl tíz perc után rendkívűl finom rezdűléseket érzett: a koponya tágult és szűkült. (Bárki ellenőrizheti, csak először ki kell szűrni a szívverést, aztán a légzést, ha mindezt már felismerték, és nagyon figyelnek saját magukra, valóban érezhető a pulzálás.) A 19. századi fölfedezést a 20. századi gépek igazolták: amikor CT fölvételeken nem a réteget, hanem a periódust, az időt, változtatták, akkor nyomon követhető volt a változás. Ez a gerincvelő-folyadék (liquor) miatt van, amelynek képződése ütemes, a felszívódása pedig folyamatos. (Zoli szemléltető példával is szolgál: Képzeljek egy levegővel teli nejlonzacskót, amin van egy pici luk. Ha belefújok, akkor feszesebb lesz, ha épp nem megy bele levegő, akkor lelappad.) Hol folyik ez a gerincvelő folyadék? Komoly magyarázatot kapok arra nézvést, hogyan és hol történik a folyadék keletkezése (a 4. agykamrában) és folyása a gerincvelőbe (az agyvelőt és a gerincvelőt három dura borítja, ebből kettő dura között van egy hártya, amelyik a gerincvelő-folyadékot szállítja), majd visszafordulva ismét a koponyába, ahol ez az agy egy másik területén felszívódik. Mi ennek a jelentősége? Az, hogyha a koponya valami miatt nem tud tágulni (a dura valahol letapadt), és a folyadék nem tud áramlani, ott helyi fájdalmat, vagy valami érzészavart okoz. Ha szabaddá tesszük az áramlást, akkor a fájdalom vagy az érzészavar megszűnik.
Egyszer ezzel a terápiával kezelt egy beteget, aki epilepsziás volt. Zoltán legnagyobb döbbenetére (és gondolom a páciens örömére) a rohamok megszűntek. Két év után most volt először újból rohama, közben megszokott gyógyszerének szedését sem hagyta abba. Azt mondja, az epilepszia okairól keveset tudunk. A koponya mozgásának több jellemzője van, az epilepsziásoknál például hatalmas az amplitúdó. Hihetetlen, hogy mekkora tágulást végeznek csontok. “A varratok között rugalmas, elasztikus rostok vannak. A kezelés lényege, hogy nagyon finom húzásokat alkalmazunk, a koponyacsontokat nagyon finom és statikus mozgásokkal próbáljuk egymástól eltávolítani. Itt semmi drasztikus változás, beavatkozás nem történik, ezért adható olyan emberek kezébe, akiknek nincs orvosi diplomája, de érzik a koponya finom mozgását, és ezeket az apró helyreállító mozgásokat megtudják csinálni.”
A burokrepesztés ártalmai
Zoltán ezután kezdett kutakodni a szakirodalomban, és megtalálta John Upledger: Craniosacral Therapy című könyvét. Most fordítja magyarra, csak úgy magának és barátainak. Amit ő a keze munkájával, a masszírozás eredményeként tapasztalt, annak most tudományos magyarázatát találta meg a könyvben. Azt írja Upledger, hogy nagyon sok embernek azért lesznek problémái az életben, mert születésük során sérülnek. A koponya csontjai úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a zipzár fogai.
A megszületendő gyermeket burok, és a burokban magzatvíz veszi körül. Amikor a szülészorvos burkot repeszt, vagy amikor császárral születik egy gyerek, hirtelen megszűnik a külső folyadék nyomása (magzatvíz), és ezzel együtt megszűnik az az egyensúly, kiegyenlítődés is, ami a koponyán belül megvolt. A hirtelen változástól a koponyacsontok elmozdulhatnak. Ez az elmozdulás okozhat később hiperaktivitást, diszlexiát, diszkalkuliát. A szerző meggyőződése, ha a cranio szakrális terápiát megtanulnák a szülésznők, és az újszülötteken alkalmaznák, jóval kevesebb magatartászavaros gyerek lenne.
Az autistákról is ír John Upledger. Azt írja: nagyon jó hatásfokkal alkalmazható náluk a cranio szakrális terápia. Tapasztalata szerint a legtöbbjük burokrepesztéssel született, és azért rágják az öklüket, vagy valami mást, mert folyamatosan fáj a fejük, vagy valami feszülést éreznek. Ezt enyhítik a rágással, fájdalomcsillapításként, nyomják felfelé a szájpadlásukat, mert nyomást éreznek a fejükben. A kezelés során enyhülnek a tünetek. “Kemény munka autistával dolgozni – mondja Zoltán -, mert hetekig tart, amire egyáltalán magához engedi a kezelőt.”
Azokkal az autistákkal könnyebb, akik nem hiperaktívak, a többivel hetekig tart, amíg csak arra rábírja őket az ember, hogy két percig nyugodtan feküdjenek. “Upledger könyvében olvastam, ha sikerül az együttműködés, akkor egy idő után az autista oda teszi a kezelő kezét, ahol neki jó”. Az autizmus természetesen nem szűnik meg a kezelések során, de már az is nagy eredmény, hogy a hiperaktivitása csökken, hogy megszűnik a száj- vagy kézrágás. “Ha gyereket kezelünk ezzel a terápiával, és nagyjából panaszmentes, akkor is érdemes évente visszahozni, mert a kezelésekkel követni tudjuk a koponyacsontok növekedését, és mozgásukat növelni.”
Mi mindenre jó még a terápia
De nem csak erre jó, hanem a stroke (agyvérzés) utáni károsodások megszüntetésére (90%-ban hatásos); migrénre; fülzúgás eltüntetésére; motoros szemhibákra; különféle mozgásszervi betegségekre; és néha olyanokra is, amin maga a kezelő is meglepődik. Volt Zolinak egy cukorbeteg kliense. Két cranio szakrális kezelés után elmúlt a cukorbetegsége. “Nem akarok csodáról beszélni, de néha vannak ilyenek” – mondja tűnődve, mint aki maga is meglepődik, mi mindenre képes a keze.
Beszélünk még a derék- és fejfájásról meg a fogorvosokról, akik szintén alkalmazzák ezt a terápiát akkor, amikor valakinek foghiánya volt néhány évig, majd megcsináltatta a pótlást. Hiába volt a szép új híd, a páciens nem tudta megszokni. Az oka: a nyelvcsont és az azt tartó izmok az egyik oldalon valószínűleg ellazultak az egyoldalú rágástól, míg a másikon túl feszesek lettek. Ha megcsinálják a craniót, minden rendbe jön. Egy rossz hídtól, egy “bulldogharapástól” a derekán át a sarkáig, minden fájhat az embernek.
A stressz is okozhatja a fejfájást, az epilepsziás rohamot. Ha stressz ér bennünket önkénytelenül is összeszorítjuk fogunkat, amivel akadályozzuk a koponya természetes tágulását, szűkülését. A craniosacral terápia ezeken is segít.
Miközben Farkas Zoltán beszél, nézem a kezét. Azt hinné az ember, hogy egy masszőrnek nagy, lapátkeze van. Tévedés. Zolié kicsi, gondosan ápolt. Látszik, hogy vigyáz rá. Amikor rákérdezek, ezt megerősíti, még a focizáshoz is kesztyűt húz, nehéz dolgokat nem emel.
Lassan letelik a rám szánt idő. Azt mondja Farkas Zoltán, feküdjek föl a masszírozó asztalra. Szabadkozom. “Csak két perc” – mondja. Kinyújtózom az asztalon. Két lábam egymás mellett, vízszintesen. Zoli azt mondja, nézzek a lábamra. Ránézek: a két lábfejem nem áll párhuzamosan. A bal kifelé dől. Aztán megemeli sarkánál fogva a lábaimat, és megmutatja: a bal lábam két centivel rövidebb. Néhány mozdulat a vállam és gerincem körül – melegséget érzek, a gyomrom korogni kezd. (Azt mondja Zoltán, hogy ez a természetes reakció. Az egyórás kezelések során van, aki nevet, van, aki sír.) Majd a lábam, pontosabban a csípőcsontom következik. A helyrerántása fájt, de utána lebegően könnyűnek érzem az egyik oldalamat. Most már értem, hogy a nálunk rendezendő Atlétikai Világbajnokságra miért Zolit és munkatársait hívták dolgozni. Nekem ez a két perc is “csodát” tett: mintha a testem két részből állna. A választóvonal pontosan a gerincem ívét követi. A bal felem remekül érzi magát, semmim nem fáj. A jobb felemen sajog a vállam, a csípőcsontom. Nincs mese, ismét el kell jönnöm, hogy újból egynek érezzem magam.
Ferenczy Ágnes