Az Egyesült Királyság alsóházának elege van a homeopátiából. Tiltakozik, hogy az angol kormány állami támogatásban részesíti a homeopátiás gyógymódot.
Talán emlékeznek rá olvasóink, hogy vagy két éve hazánkban járt Tinus Smitsholland homeopata orvos. Nem kevesebbet ígért, mint az autizmus gyógyítását homeopátiás módszerekkel és még azt is mondta, hogy az általa kezelt autista személyek egy részénél az autizmus teljesen el is tűnt. Előadásokat tartott szülőknek és orvosoknak. Mindez azért jutott eszembe, mert e-mailt kaptamHonti Ferenc, magyar hazánkfiától, aki a brit Bathi Egyetem biokémiaszakos hallgatója. Csehszlovákiában született, négy évig Budapesten tanult. Levélváltásunk kezdetén (2008) harmadik éve élt Angliában. Az AOSZ tagja, figyeli az autizmussal kapcsolatos eseményeket, honlapunk Fórum rovatának is aktív tagja volt. Kocsis Alajos kérte meg, ha az autizmussal kapcsolatban érdekes cikket/cikkeket talál, ha ideje engedi, fordítsa le olvasóinknak, vagy tudósítson róla.
A február végén kapott levélből megtudtam, hogy időközben doktori ösztöndíjat nyert Oxfordba, és 2010 októberétől négy éven keresztül a megváltozott (értelmi) képességre és a társuló fejlődési zavarokra hajlamosító géneket, génváltozatokat kutatja.
„Itt Angliában nagy vihart kavart a közelmúltban, hogy létezik egy homeopátiás kórház, mely állami támogatásban részesül. Számos tudós és orvos méltatlankodásának adott hangot. Az itteni közvélemény jóval tudatosabbnak látszik a kétes dolgok megítélésében, jobban becsülik a tudományos megközelítést és tényeket. Jellemző példája ennek akár csak a Homeopathy szócikk az angol Wikipedián. Míg a magyar wikipediás változat nem győzi méltatni a módszert, addig az angol elfogulatlanul közli, hogy az eljárás lényegében összeegyeztethetetlen a természeti törvényekkel, annak semmi valóságalapja, hatékonyságát nem sikerült bizonyítani, áltudomány.
Az autizmussal kapcsolatban, az AOSZ itteni megfelelője, a National Autistic Society (NAS), számos vitatott módszert felsorol a „Megközelítések, terápiák és beavatkozások” (Approaches, therapies and interventions) címszó alatt, de a homeopátiát ott még csak meg sem említik.” – áll egyebek mellett az e-mailben.
A továbbiakban arra az eljárásra hívta föl a figyelmemet, amelynek során a brit alsóház (ott kétkamarás parlament van) technikával és tudománnyal foglalkozó bizottsága azt javasolta a kormánynak: ne adjon állami támogatást a homeopátiának és a homeopátiás szereket ne törzskönyvezzék gyógyszereként. Véleményük szerint a homeopátia gyógyító hatása nem bizonyított. Amitől a beteg jobban érzi magát nem más, mint hogy hisz a gyógyszerben, és ettől lesz jobban. A homeopátia alapelve: a „hasonlót hasonlóval” kell gyógyítani nem bizonyított, mint ahogy az sem, hogy a homeopátiás szerek javítják a szervezet ellenálló képességét.
A homeopátiás szereket gyorsított eljárással törzskönyvezik, azaz nem kell olyan hosszú bizonyítási eljáráson átmenniük, mint a gyógyszergyárak termékeinek. Ez az eljárás nálunk is hasonló. Az angol OEP, a National Health Service támogatja a homopatiás gyógyítást, ráadásul még csak orvosnak sem kell lennie a homeopata gyógyítónak. (Nálunk nincs állami támogatása a homeopátiának, és csak orvosok gyógyíthatnak ezzel a módszerrel.)
A brit parlament weboldalán elolvasható a bizottság ajánlása, mi szerint meg kell szüntetni az állami támogatást, a homeopátiás szereken ne szerepeljen orvosi javallat bizonyíték nélkül, ne törzskönyvezzék ezeket a szereket gyógyszerként. Leszögezték, hogy a homeopátia nem hatásos, és az eredménytelenség bizonyítására elegendő a meglévő tudományos ismeretanyag.
Az, hogy miért hatásos és mégis gyógyító bizonyos esetekben a homeopata gyógyszer, az a bizottság tagjai szerint a placebohatással magyarázható.
*
A Kossuth rádió Közelről című műsora szintén foglalkozott a homeopátiával az angol fejlemények nyomán. A nyugalmazott főgyógyszerész, a műsor szakértője azt mondta: ő nem becsülné le a placebohatást, ezért megtartaná a homeopátiás szereket a forgalomban, és azt fontosnak tartja, hogy a homeopátiás szerek nem ártanak, még nagy dózisban sem. Ezt az is bizonyítja, hogy a homeopátia ellen tüntető angolok nagy mennyiségben vettek be olyan homeopátiás gyógyszereket, amelyek nagy hígításban arzént tartalmaztak, és emmi bajuk nem esett.
A magyar szkeptikusok sem szeretik a homeopátiával foglalkozókat, és azok gyógyszereit. Internetes oldalukon részletesen ismertetik az angol alsóházi bizottság eljárását:http://szkeptikus.blog.hu/2010/02/24/a_homeopatia_visszaminositese. (Homeopátiával foglalkozó cikkükre szintén Honti Ferenc hívta föl a figyelmemet.)
Hogy melyik terápia, melyik gyógyszer hatásos, azt mi a szerkesztőségben nem tudjuk eldönteni. Mert akinek valami bejön, arra esküszik, függetlenül attól, hogy mitől jött meg a javulás, akinek meg nem sikerült, az attól kezdve esküdt ellensége lesz annak a módszernek, terápiának vagy gyógyszernek. De nem árt, ha szkeptikusok vagyunk, és nem veszünk be akármit, sem szó szerint, sem átvitt értelemben.
Honti Ferenc – Ferenczy Ágnes