Cseng a telefon, fölveszem. Nem ismerem a telefonálót, mégis tudok róla néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy van egy autista kisfia. Másodsorban azt, hogy dr. Tusor Erzsébethez vitte kezelésre, aki erről beszámolt a BEMER 3000 elnevezésű konferencián. Itt orvosok, egészségügyi szakemberek beszéltek arról, hogy ok milyen területen használják eredményesen a mágneses terápiát, ami az autista kisfiúnak, Áronnak is segített. Erről magam is hírt adtam az Esőemberben. A hívást ennek a cikknek köszönhetem.
Azt mondja az ismeretlen, hogy ő Jakab Ildikó, Áron édesanyja, és ha ráérek, elmehetnék velük Boncodföldére, ahová február 4-én leviszik a mágneságyat. Jön az adományozó, jön Tusor doktornő meg Nagy Emőke és egy fotós a Nők Lapjától, jön ő, és jöhetnék én is, ha akarok. Hát persze, hogy akarok.
Didergős, hideg a februári reggel, de szerencsére nem hull a hó. Két kocsival megyünk. Az egyik az adományozóé, Koltai Józsefé, aki egy gazdasági, projektfinanszírozási és műszaki szolgáltató bt. vezetője. Semmi köze az autistákhoz, sem más fogyatékoshoz, csak épp úgy gondolja, ha tud, akkor segít, és ezt nem először teszi. A doktornőt évek óta ismeri, legutóbb a bokasérülését gyógyította meg mágnesterápiával. Az, hogy most épp a boncodföldieknek, az valóban Tusor Ezsébet ötlete volt.
Míg a doktornőre várunk, aki a Pest közeli településről araszol a dugóban, addig megpróbálom szóra bírni Koltai Józsefet. Szűkszavú, amolyan “harapófogóval kell kihúzni” belőle típusnak látszik. (Csak amikor visszafelé jövünk Boncodföldérol, és már az ő kocsijában ülünk, akkor derül ki, hogy szellemes, jó társalgó.) A bt-je egy cégnek több munkát végezett, mint amire az előzetes felmérések szerint számítani lehetett. A plusz munka plusz bevétellel járt. Ekkor gondolt arra, hogy a váratlan pénzzel nem a bt. nyereségét fogja növelni. A Tusor Erzsébettől kapott tippet valóra váltva a boncodföldei autista otthon kapott egy BÉMER 3000 elnevezésű mágneságyat, amelynek piaci érteke 700 ezer forint körül van. Így elmondva olyan az egész, mint a mesében.
És ami a legszebb a történetben: az vette meg az ágyat, akinek a munkát végezték. Koltai Józsefék egy fillért sem láttak, holott a mágneságyért kifizetett összeg jelentős százalékát a cége leírhatta volna az adóalapból. Amikor erre rákérdezek, úgy néz rám, hogy szinte elszégyellem magam. “Nem ez volt a szempont” – mondja kurtán, s ezzel a maga részéről befejezte az ügyet. Késobb azt is megtudom (persze nem tőle), hogy tiltakozott az újságírók jövetele miatt. Aztán Tusor Erzsébet meggyőzte: kell a hírverés egy olyan országban, ahol még nem megszokott, hogy az, akinek fölöslege van, ad annak, akinek szüksége van rá.
Ér még egy meglepetés. A doktornő kocsiját egy karambol tönkre tette. Nem ő volt a hibás, de a totálkáros autóján ez nem segít. Ha pedig le kell jönni Boncodföldére, mert megígérte, és minden résztvevővel egyeztették a napot, akkor útnak kell indulni, akár bérelt kocsival is, még akkor is, ha télvíz idején téli gumik nélkül adják a nem éppen olcsón bérelhető járgányt. (Talán e gesztust értékelték az égiek azzal, hogy az út csontszáraz volt.)
Épp ezért a megengedett sebességnél kevesebbel megyünk még a sztrádán is. Közben legalább van idő beszélgetni, történeteket hallgatni a mágneságyról, meg arról, hogy miért is gondolt arra Tusor Erzsébet, hogy Boncodföldén jól jön egy mágneságy. A magyarázat kézenfekvő, ha Áronnak segített, hátha segít a többi autistának is.
Hogy miben segített neki, azt az Esőember 2003. júniusi számában leírtam: “A kisfiút – aki autizmusa mellett epilepsziás is – édesanyja neveli. A kezeléseket 2001. szeptember 10-én kezdték, akkor még etették a kisfiút, 27-én már egyedül evett. De már egy héttel a kezelések megkezdése után sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, a 6. kezelés után megszűnt az echolálása, a járműveken és más idegen helyeken is magabiztosabban mozgott. A másfél hónapos kezelés alatt szobatiszta lett, sajnos ez később megszűnt, de epilepsziás rohamai elmaradtak (egy ideig).
2002. februárjában ismét felkeresték a doktornőt. Az édesanya beszámolója szerint fia sokkal nyugodtabb lett, s amikor visszaesést látott, akkor jelentkeztek. Epilepsziás rohama a kezelés utáni 3-4 hónapig nem volt. De a roham jóval rövidebb és szelídebb lefolyású volt, mint az eddigiek. (Egyébként az epilepsziás rohamokat az anyai nagymama jelenléte váltotta ki nála.) Most öt kezelésen vettek részt, ami alatt rendbejött a kisfiú.
Időközben napközi otthonos iskolába került a gyermek, és még táborba is elment egy hétre. Epilepsziás rohama ott sem volt. Sőt, találkozott a nagymamával is, rohama szerencsére akkor sem volt.”
Ildikó azt mondja, azóta sem volt Áronnak epilepsziás rohama. Hosszas tusakodás után hozta el fiát a boncodföldei otthonba, de úgy gondolja jól döntött. Nemcsak Áron szeret itt lenni, hanem ő is. “Jó kisugárzása van a tájnak” – ez a doktornő és Ildikó közös megállapítása. Hogy ebben lehet valami, arra talán az a bizonyíték, hogy míg ott voltunk Ildikó makacs köhögése megszűnt, mihelyt elhagytuk a dimbes-dombos zalai tájat igencsak sűrűn hangzott fel a köhögése.
Boncodföldén már vártak minket. És most nem a finom ebédre gondolok, amivel megvendégeltek, hanem a lakókra. Tóthné Bogdán Erika otthonvezető mutatta be az otthont, melyet az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány tart fönn. A legfiatalabb lakójuk kilencéves, a legidősebb huszonkettő. A tankötelesek Zalaegerszegen, a gyógypedagógiai fejlesztő központban tanulnak (a város 10 kilométerre van, saját gépkocsijukkal szállítják a gyerekeket). Aki nem jár iskolába, az sem unatkozik, mert a napoknak tervezett rendje van. Úsznak, tornáznak, lovas terápiára járnak, lelküket a zeneterápiával (is) karban tartják, a kézműves terápia alatt pedig megtanulják a népi kismesterségeket: fonást, szövést, fakanálbábok készítését, festését.
Visszafelé eggyel kevesebben jöttünk: Tusor Erzsébet ottmaradt. Ő tanítja meg az otthon vezetőjét a mágneságy használatára. Mert ezt a szerkezetet laikusok is használhatják, akár otthon is. (Persze az orvos sokkal többet tud kihozni belőle. Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor egy amatőr és egy profi méri össze az autóvezetési tudását ugyanazzal az autóval.) Arról pedig, hogy a mágneságy használata milyen eredménnyel járt, talán már következő Esőemberben beszámolhatunk.
Ferenczy Ágnes