LEGYÉL TE IS SORSFORDÍTÓ

Egy 11 éves, autizmus spektrumzavarral élő kisfiú, Olivér édesanyja az autisztikus gyerekek közösségi beilleszkedésének, elfogadásának elősegítése érdekében egy társadalmi szemléletváltó projekt ötletétől jutott el a Sorsfordító című kisfilm előkészítéséig. Olivérnél már óvodás korában észrevették, hogy más mint a korosztályába tartozó … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

MOL Tehetségtámogató Program Művészet-tudomány pályázata 10-18 éves korúaknak

A pályázat fiatal művészek, tehetséges zenészek és ifjú kutatók fejlődését segíti. Számukra egy hangszer megvásárlása, az előadásokra, tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök biztosítása, vagy egy-egy verseny, kurzus útiköltségeinek támogatása jelenti általában a legnagyobb segítséget. Örömmel közreműködnek abban, hogy tehetségük … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

KÉTNAPOS INGYENES INTENZÍV INTERAKCIÓ WORKSHOP SZAKEMBEREKNEK az FSZK szervezésében

Időpontja: 2015. SZEPTEMBER 10-11. Az intenzív interakció (Intensive Interaction ©) módszerét súlyos tanulási nehézségekkel élő gyerekek és felnőttek iskolájának szakemberei dolgozták ki az 1980-as években, Dél-Angliában (Harperbury Hospital School, Herfordshire). A módszer fejlesztése és hatásvizsgálata, valamint publikációi főként az iskola két … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

Tájékoztató az étkezési térítési díjkedvezményekről 2015.09.01.

Tájékoztatjuk tagjainkat és az érintetteket, hogy 2015. szeptember 1-jétől változtak az étkezési térítési díjkedvezmény megállapítására vonatkozó jogszabályok. A módosítások a bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetést érintik. A jogszabály szerint az ingyenes gyermekétkeztetés igénybevételének lehetőségéről a szülőket a bölcsődének és az óvodának … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

A Vadaskert Alapítvány 2015. II. félévi tanfolyamai

Helyszín: VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért (1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.) Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Alapítvány által megrendezésre kerülő továbbképzéseket. Képzéseik célja, hogy hozzájáruljanak az egészségügyi, az oktatásügyi és a szociális területen dolgozó szakemberek tudásszintjének folyamatos bővítéséhez, … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

Klubfoglalkozások indulnak autista fiataloknak

Az Esőemberek Egyesület 15 éve működik Tatán, autista fiatalok lakóotthoni ellátásával és foglalkoztatásával foglalkozik. 2015 augusztustól klubfoglalkozást szerveznek autizmus spektrum zavarral érintett fiatalok számára. A foglalkozások során: megismerkedhetsz más, hasonló nehézségekkel küzdő fiatalokkal hétköznapi gondokban, nehézségekben segítséget, tanácsot kaphatsz egy … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

Ismét autizmusbarát kakaókoncert lesz Budapesten!

ISMÉT autizmusbarát Kakaókoncert a Budapesti Fesztiválzenekarral! A Budapesti Fesztiválzenekar – közösségi koncertsorozatának keretében – szeptember 26-án 16 órakor ingyenes Kakaókoncertet ad autizmussal élő gyerekeknek. A jól megszokott felépítésű hangversenyre szeretettel várják a kicsik testvéreit és szüleiket is. A koncert az alapítvány … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

“Kapósak az autizmushoz értő diplomások” – írja a hvg.hu

A hvg.hu újságírója, Gergely Zsófia cikke “„Messiásként várnak” – kapósak az autizmushoz értő diplomások” címmel jelent meg. “Már az iskolapadból leigazolták azokat a friss diplomásokat, akik Magyarországon először végeztek autizmus pedagógiája szakirányon. Nemcsak speciálisan képzettek, de lelkesek is, van, akit … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »

Cikk az autizmussal élők ellátási helyzetéről az abcug.hu tollából

Az Abcúg.hu újságírója, Prókai Eszter “A családokra tolja az állam az autisták ellátását” címmel készített interjút Szántó Tamással a békéscsabai AUT-PONT Alapítvány kuratóriumi elnökével, és Jakubinyi Lászlóval a miskolci Szimbiózis Alapítvány vezetőjével. “Nem az ő feladatuk lenne, sokszor mégis a rokonok kénytelenek … Folytatás

Olvassa el a teljes hírt »