A Kontakt Alapítvány tavaly nyitotta meg a festői szépségű Cserhát vidékén a Toldi Házat, amellyel kiemelt célunk segíteni a különleges gondozási igényű gyermeket nevelő családoknak azzal, hogy számukra fejlesztéssel egybekötött pihenést szervezünk rendkívül kedvező áron. 2016-ban a következő időpontokra jelentkezhetnek … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »Havi archívum: február 2016
Az alábbi változások megtekinthetőek az EMMI Ügyfélszolgálatának weboldalán is, amely ide kattintva elérhető: http://emmiugyfelszolgalat.gov.hu/ 1.) Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály feladatkörét érintően A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályos módosítása szerint az intézményi … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »Az én világom – Tapolca, a Tapolca és környéki autista gyermekekért Egyesület 2016. március 12-én 14 és 19 óra között figyelemfelhívó eseményt tart a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Az esemény programja: 13:30 – 14:00 Kék Lufis felvonulás a Tamási Áron Művelődési Központtól … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A Fővárosi Nagycirkusz kultúrmissziós tevékenysége keretében feladatának tekinti a cirkuszművészet értékeinek megőrzését és közkinccsé tételét. A nemzeti intézményben február 28-ig látható Fesztikon c. műsor keretein belül a XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál legsikeresebb produkcióival találkozhat a közönség. Az AOSZ munkatársai, … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »Nábrádiné Kiss Annamária, végzős gyógypedagógus hallgató az autizmus spektrum zavarok pedagógiája szakirányon, és szeretne segítséget kérni a szakdolgozatához. Szakdolgozatában az autizmussal élő gyermekeket/felnőtteket nevelő szülők megküzdési módjait valamint a vallásosság szerepét vizsgálja, és ehhez egy online kitöltendő kérdőívet használ. A kérdőív kitöltése … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A Vakok Állami Intézete Országos Módszertani Központja 30 órás szakmai személyiségfejlesztő foglalkozást indít “Fogyatékos személyek krízishelyzetben történő támogatása” címmel. A képzés azoknak a szociális területen dolgozó szakembereknek szól, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, munkájuk során gyakran találkoznak fogyatékos személyekkel, és szeretnék támogatni őket … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A Magyar Williams Szindróma Társaság által, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával és a norvégiai FRAMBU Ritka Betegségek Erőforrásközponttal együttműködésében megvalósított Fészekhagyó program zárókonferenciája ezen a héten szombaton lesz. Az eseményre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak. Kifejezett céljuk, hogy minél több … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »Hogyan tovább? Képzési felhívás autizmussal élő gyermeket nevelő szülők és családtagok részére A képzés szervezője az Autizmus Koordinációs Iroda (AKI) – Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. A képzés NSZFH által engedélyezett Autizmus-specifikus szülői kompetenciafejlesztés – autizmussal élő gyermekeket nevelő … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A helyi szolgáltatások bővítése, könnyebb hozzáférhetőségOrszágszerte könnyen elérhető, hatékony érdekvédelemSzemélyes kapcsolat és elérhetőség minden érintett család számára Megújul az Autisták Országos Szövetsége – a segítség házhoz jön! 2016 tavaszán megnyílnak a vidéken elérhető Aosz Info-Pontok! Az AOSZ és együttműködő tagszervezeteinek … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A FESZT (Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa) kérésére tesszük közzé az alábbi felhívást, mely egy felmérésre vonatkozik. Magyarul is kitölthető, így könnyen, gyorsan olvasható.Az a kérés, hogy a listákban szereplő mozgást, látást, hallást, kommunikációt, stb. segítő eszközök közül jelöljük be az általunk legfontosabbnak … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »