Mint arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Telekom Nyrt. a fogyatékkal élők támogatása céljából nemrégen bevezette a “Hello, holnap!” nevű díjcsomagját, amelyből érdekes módon kihagyták az autizmussal élő személyeket. A díjcsomag célja, hogy a fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezeteinek érintett tagjai … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »Havi archívum: november 2014
Az Autisták Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt 2014. november 29-én szombaton 10.00 órától megrendezésre kerülő
„Ismerjük meg egymást, ismerjük meg értékeinket!” című Autizmus napi rendezvényére.
Olvassa el a teljes hírt »Kedves Tagjaink! Bizonyára értesültetek arról, hogy a múlt hét folyamán olyan sajtóhírek jelentek meg, miszerint a Kormány a 2015-ös költségvetésben előirányozta az alapítványi fenntartású iskolák, oktatási intézmények támogatásának csökkentését. A hírt az AOSZ is megdöbbenéssel fogadta, hiszen számos autizmus-specifikus oktatást … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »2014. november 14-én, pénteken, Miskolcon, a Baráthegyi Majorságban ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját a Szimbiózis Alapítvány. Az esemény reggel 9 órakor indul, és egészen késő délutánig tart majd. A programok: 9:00 Hagyományos Márton-napi csoportos vetélkedő a fiataloknak12:00 Ebéd13:30 … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »Az Autisták Országos Szövetségének kedvezménypartner-családja a napokban újabb taggal bővült! Az Új Liget Kalandpark Kft.-vel kötött megállapodás alapján az AOSZ-kártyával rendelkező autizmussal élő személy, valamint a vele érkező egy fő felnőtt kísérő 15%-os kedvezménnyel veheti igénybe a kalandpark szolgáltatásait,. melyek között … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. Képzési Felhívást tett közzé „Autizmus-specifikus felnőtt életet támogató képzés (képzők képzése)” című, az NCSSZI által minősített szakmai tanfolyam a TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001 azonosító számú „Nyolc Pont – Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja, … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyáli Tankerülete keres autizmus spektrumzavarral küzdő tanulók ellátására óraadói megbízással gyógypedagógust. A munkavégzés helye a Gyáli Ady Endre Általános Iskola (2360 Gyál, Ady Endre u. 20.) Jelentkezésüket az imre.feltizi-veress@klik.gov.hu e-mail címre, vagy a 06 29 795 … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A képzés időpontja: 2014. november 14 (9.00-17.00 óráig) -15 (9.00-15.00 óráig) A képzés helyszíne: 1. nap: Pannon Kincstár Tanoda, 1056 Budapest, Váci utca 47.2. nap: AOSZ iroda, 1053 Budapest, Fejér György u. 10. 1/3. A RÉSZVÉTELI DÍJ:AOSZ tagság esetén 2.000- … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatja a lakosságot, hogy az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszere a túlterheltségéből adódó technikai okok miatt nem üzemel. Senki nem esik el a pályázati lehetőségtől A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatja a lakosságot, hogy az Otthon Melege Program … Folytatás
Olvassa el a teljes hírt »