
Ahogy arról már márciusban beszámoltunk, több módon is bekapcsolódtunk az Ukrajnából menekülő, autizmusban érintett családok megsegítésébe.
Az elmúlt időszakban az ország 14 pontján működő AOSZ Info-Pont irodákban dolgozó kollégáink felvették a kapcsolatot a régiójukhoz tartozó Kormányhivatalokkal, hogy felajánljuk segítségünket arra az esetre, ha autizmusban érintett családok kerülnek a látóterükbe. A Kormányhivatalok mindegyike örömmel fogadta az együttműködés lehetőségét.
Alábbi témákban ajánlottunk segítséget:
- információ nyújtása a menekülő, vagy menekülni készülő tájékozódó családok számára magyar, ukrán és angol nyelven,
- tájékoztató anyagok a velük találkozó szervezetek, hatóságok szállásadók számára,
- 14 irodánk és a Megyei Kormányhivatalok vezetőinek együttműködésével autizmusban érintett családok csoportos, az irodáink működési területéhez közel eső elszállásolására törekszünk, így kollégáink a napi támogatást autizmus szempontból segíteni tudják, hozzájuk kapcsolódó önkéntes, autizmushoz értő szakemberekkel pedig az idő eltöltésében tudjuk segíteni az autizmusban érintett gyermekeket és felnőtteket, mindent megteszünk a kihívást jelentő viselkedés megelőzéséért (speciális játékcsomag és vizuális támogatásokból álló alapcsomag, valamint a szállásadó felkészítése az, ami már jelenleg is elérhető az irodáinkban, de szakembereink szükség esetén további segítséget is tudnak nyújtani)
- igény esetén segítjük a továbbutazást az Autism-Europe adatbázisán és kapcsolatrendszerén keresztül.
Az ország 14 városában működő AOSZ Info-Pont irodánkat ellátjuk az autista személyek állapotát, érdeklődési körét figyelembe vevő, szabadidő eltöltésére alkalmas feladatlapokkal, játékokkal, valamint május elejétől havi 10 órában szakmai segítséget is tudunk nyújtani a családok számára, szakirányos gyógypedagógusok segítségével.
Önkénteseinkkel elkezdtünk dolgozni egy weboldalon, amely segítséget nyújt a családoknak és a segíteni szándékozóknak egyaránt, melyen több szakmai ajánlás is található az autizmusban érintett családokkal való együttműködés segítése érdekében.
Köszönetet szeretnénk mondani mindazon önkénteseinknek, akik ebben segítségünkre voltak:
- Mohay Dorottyának és Furdan-Badonszky Csillának, a Kecskeméti Autizmus Centrum gyógypedagógusainak – akik a szakmai részben nyújtottak nagy segítséget
- Körözsi Barbarának – aki az ukrajnai autizmus ellátással kapcsolatban szolgált hasznos információkkal
- Knausz Annának, Liviu Burlacunak és Szücs Zoltánnak, akik az angol és ukrán nyelvre fordításban segítettek
- Botz Attilának, aki létrehozta és feltöltötte tartalommal.
Arra kérünk mindenkit, hogy minél több helyen ossza meg az oldal elérhetőségét, hogy minden érintett számára elérhető legyen!