Ti elmondtátok, mi képviseljük! – “Semmit rólunk, nélkülünk!”

Az elmúlt időszakban az ország több pontján is lehetőségük volt a tagszerevezeteknek arra, hogy jelezzék, milyen területeket érintsen az AOSZ, amikor Országos Fogyatékosságügyi Program (OFP) Középtávú Intézkedési Tervében javaslatokat fogalmaz meg az autizmussal kapcsolatos érdekvédelemben.

Az AOSZ törekvése, hogy a Semmit rólunk nélkülünk elve alapján magukkal az érintettekkel, az őket képviselő tagszervezeteivel közösen határozza meg az érdekvédelmi célokat.

Az elmúlt időszakban arra kértük autista társainkat, és a támogatásukban szerepet vállaló szervezeteket, személyeket, hogy ezen a weboldalon elérhető táblázatban jelenítsék meg észrevételeiket, javaslataikat. A javaslatokat tartalmazó táblázatot 2018. augusztus 20-ig küldhették meg a lobby@esoember.hu címre.

Az AOSZ összegyűjtötte és rendszerezte a beérkező információkat, amit 2018 őszén megküld a felelős államtitkárság számára annak érdekében, hogy a valós szükségleteken alapuló kezdeményezések bekerüljenek a következő 3 éves ciklus fejlesztéseit meghatározó következő Középtávú Intézkedési Tervbe.

Az Országos Fogyatékosságügyi Program (OFP) 2015 – 2025 évekre szól. Az OFP-hez Magyarország Kormánya határozat formájában 3 évenként Középtávú Intézkedési Tervet (KIT) fogad el, mely biztosítja az OFP-ben foglalt célok elérését. A Középtávú Intézkedési Tervek határozzák meg a Magyarország Kormánya számára a konkrét teendőket, feladatokat, azok megvalósításának határidejét, az ahhoz szükséges forrásokat és a megvalósításért felelős szaktárcákat.

A következő aloldal rendszerezve tartalmazza  az intézkedések sokféleségét.

Számítunk támogató közreműködésükre!

Az OFP javaslatok és az előzmények ide kattintva bővebben olvashatóak és letölthetőek.