Igényelhető kor: - 99 éves kor között

[218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet
a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról]

Jogosult

Parkolási igazolványra az jogosult
a) aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. § a) pont ac) alpontja értelmében közlekedőképességében súlyosan akadályozott,
b) aki a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésének értelmében látási fogyatékosnak; (3) bekezdésének értelmében értelmi fogyatékosnak; (4) bekezdésének értelmében autistának; illetve (5) bekezdésének értelmében mozgásszervi fogyatékosnak minősül,

c) akit a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet alapján 2001. július 1-jét megelőzően vaknak minősítettek, vagy

d) aki a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú melléklete szerint vaknak vagy gyengénlátónak (K.1.), mozgásszervi fogyatékosnak (L.1-5.), értelmi fogyatékosnak (M.1-2.) vagy autistának (N.1.) minősül
és ezt az Kr. 1. számú mellékletben meghatározott szakvélemények vagy szakhatósági állásfoglalások valamelyikével igazolja.

Igénylés

Az igazolvány kiadására, meghosszabbítására, visszavonására, cseréjére, pótlására, nyilvántartására irányuló eljárásban első fokon a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal), a kormányablak, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: KEK KH) jár el.

Az igazolvány kiadására irányuló eljárás kérelemre indul. A kérelemnek a Kr. 2. számú mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia. A kérelemhez mellékelni kell az 1. számú mellékletben meghatározott szakvéleményt vagy szakhatósági állásfoglalást. Ha az ügyfél nem személyesen vagy nem a fent írt hatóságnál nyújtja be kérelmét, egy darab igazolványképet is mellékelnie kell a kérelméhez.

Az igazolvány kiadására irányuló eljárás ügyintézési határideje – ide nem értve az esetlegesen szükséges szakértői vagy szakhatósági állásfoglalás kialakításának idejét – 15 nap.

Az igazolvány kiadására irányuló kérelem a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél is előterjeszthető, aki azt megvizsgálja, és az ügyfelet szükség esetén hiánypótlásra szólítja fel. Ezt követően a kérelmet haladéktalanul megküldi a jogosult lakóhelye szerint illetékes járási hivatalnak.

A személyesen eljáró ügyfél a kérelem előterjesztésekor a kérelmet saját kezűleg írja alá. Az ügyfélnek a kérelmet akkor is saját kezűleg kell aláírnia, ha helyette meghatalmazottja jár el. Az ügyfél írásképtelensége esetén a kérelmen ezt a tényt – az aláírás céljára szolgáló rovatban – a járási hivatal „írásképtelen” bejegyzéssel tünteti fel.

nyomtatvány:

1. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez
2. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez

Jogszabályhely:
218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet

 

Jogszabályi részletek