Tájékoztatás a magántanulói jogviszonyról

A múlt heti sajtóhírek nyomán sokak érdeklődését felkeltette a köznevelési törvény tervezett módosítása, azon belül is a magántanulói státusz változása. Szövetségünk hétfőn levelet írt prof. Dr. Kásler Miklós miniszternek, melyben sérelmezte, hogy nem történtek egyeztetések a fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezetekkel. Ennek eredményeként a mai napon
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár tájékoztatta az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsot a tervezett változtatásról.


A helyettes államtitkár arról tájékoztatott, hogy a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók esetében nem terveznek érdemi változtatást a szabályozásban. A módosítás elfogadását követően a továbbiakban is a Pedagógiai Szakszolgálatok szakértői bizottságának szakvéleményében megfogalmazott javaslat alapján állapítanák meg a jövőben az egyéni munkarendet (eddig magántanulói jogviszony).

A döntési jogkört az iskola igazgatójától a felmentést engedélyező szervhez rendelik, aki hatóságként jár el.
A szóbeli tájékoztatást a törvénymódosítás elfogadása követi.

Az AOSZ véleményezte a benyújtott törvénymódosítást, melyet megküldött több országgyűlési képviselőnek, többek között dr. Tapolczai Gergelynek.
Az AOSZ fontosnak tartja, hogy a Szakértői Bizottságok szakmai kompetenciája megmaradjon az egyéni munkarendet engedélyező szervvel szemben. Ezen felül kérte, hogy az eljárásrend kidolgozásába a köznevelésért felelős államtitkárság vonja be az érdekvédelmi szervezeteket.

Az Országos Fogyatékosságügyi Tanács ülésén és a megküldött írásbeli véleményben is határozottan felhívtuk a figyelmet arra, hogy az autista tanulók eredményes oktatás-nevelése érdekében a sajátos nevelési igényüknek megfelelő szakmai, személyi és tárgyi feltételrendszer jelentős mértékű fejlesztésre van szükség. Az AOSZ kezdeményezte, hogy a hamarosan elfogadásra kerülő intézkedések között szerepeljen ez a fejlesztés.

Bízunk abban, hogy valóban a mai egyeztetésen elhangzottak alapján valósul meg a további szabályok kialakítása.

Az autizmusban érintett családok támogatása alapvetően meghatározza az AOSZ érdekvédelmi munkájának eredményességét, szívesen vesszük észrevételeiteket, javaslataitokat a lobby@esoember.hu címen.