# Időpont Tartalma Hatálya Arány
1/2018. (XI.19.) 2018. Nov. 19.

Az elnökség a meghirdetett napirendi pontokat a kiegészítésekkel együtt elfogadja.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

2/2018. (XI.19.) 2018. Nov. 19.

Az elnökség megválasztja Radnai Kingát jegyzőkönyvvezetőnek.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

3/2018. (XI.19.) 2018. Nov. 19.

Az elnökség a napirendi pont részletes megvitatása után az alábbi határozatot hozta:
Az elnök a közbeszerzési eljárást lebonyolító közbeszerzési szakértőnek a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés módosíthatóságára vonatkozó állásfoglalása és a nyertes ajánlattevő szándékainak pontos megismerése után, valamint ebben a körben történő egyeztetést követően, közbeszerzési, jogi, pénzügyi és szakmai érvekre kitérve készítsen előterjesztést az elnökség számára a döntéshez.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

4/2018. (XI.19.) 2018. Nov. 19.

Az elnökség a napirendi pont részletes megvitatása után az alábbi határozatot hozta:
Az új projektvezető – aki az ELTE-vel közösen kerül kiválasztásra – vezetésével szakértői team vizsgálja felül a projektet a biztonságos lebonyolítás érdekében, és tegyen javaslatot a feltárt problémák megoldására. A felülvizsgálat elvégzésének határideje az új projektvezető munkába állását követő 30. nap.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

5/2018. (XI.19.) 2018. Nov. 19.

Az elnökség a napirendi pont részletes megvitatása az alábbi határozatot hozta:  Az elnök a 12/2018 (II.17) számú közgyűlési határozatban vállalt előrehaladási beszámolási kötelezettségének ezt követően maradéktalanul tegyen eleget.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018 (IX.12.) 2018. Sep. 12.

Az AOSZ elnöksége a 2018. augusztus 17-én AOSZ Info-Pont és Szolgáltatási pont létrehozására irányuló felhívására az észak-nyugat magyarországi régióban az alábbi jelentkezőt választja:
Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány, Mindszentpuszta

5 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

2/2018 (IX.12.) 2018. Sep. 12.

Az AOSZ elnöksége a 2018. augusztus 17-én AOSZ Info-Pont és Szolgáltatási pont létrehozására irányuló felhívására az dél-kelet magyarországi régióban az alábbi jelentkezőt választja:
PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány

5 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

3/2018 (IX.12.) 2018. Sep. 12.

Az AOSZ elnöksége a 2018. augusztus 17-én AOSZ Info-Pont és Szolgáltatási pont létrehozására irányuló felhívására az dél-kelet magyarországi régióban az alábbi jelentkezőt választja:
Autista Gyermekekért Egyesület, Kecskemét

5 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

4/2018 (IX.12.) 2018. Sep. 12.

Az AOSZ elnöksége a 2018. augusztus 17-én AOSZ Info-Pont és Szolgáltatási pont létrehozására irányuló felhívására az az észak-kelet magyarországi régióban az alábbi jelentkező választja:
Új ÉFOÉSZ Tarnai Ottó Egyesület, Nyíregyháza

5 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018 (VIII.14.) 2018. Aug. 14.

Az elnökség 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett a meghirdetett napirendi pontokat elfogadja.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

2/2018. (VIII.14.) 2018. Aug. 14.

Az elnökség 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett megválasztja Horhi Anettet jegyzőkönyvvezetőnek.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

3/2018. (VIII.14.) 2018. Aug. 14.

Az elnökség a napirendi pont részletes megvitatása után 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett meghozott határozatával az alábbi határozatot hozta:
A 2018. 08. 14.-én tartott Bíráló Bizottsági ülés Döntés az eljárás eredményéről címmel előterjesztett dokumentumban tett Bíráló Bizottsági javaslattal egyetért.
A Bíráló Bizottsági döntési javaslatban foglalt indokok alapján, azzal egyezően:
I.
A "Szoftverrendszer: mobil alkalmazás és a vele szorosan együttműködő webes kezelőfelület és szerver-alapú szolgáltatás az EFOP-1.1.7-17-2017-00007 projekt keretében” kiírt közbeszerzési eljárás lefolytatásának eredményeként a beérkezett ajánlatok közül
(1) a Symmetria Magyarország Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1.) vezető tag által képviselt közös ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja,
(2) a Tigra Kft. (1145 Budapest, Törökőr u. 2.) vezető tag által képviselt közös ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja,
(3) a Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház utca 39.) vezető tag által képviselt közös ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja,
(4) a T-Systems Magyarország Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 56.) vezető tag által képviselt közös ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja,
(5) a Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.), EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.), KIRULY Kft. (4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.) közös ajánlattevő ajánlatát érvényesnek nyilvánítja.
II.
A "Szoftverrendszer: mobil alkalmazás és a vele szorosan együttműködő webes kezelőfelület és szerver-alapú szolgáltatás az EFOP-1.1.7-17-2017-00007 projekt keretében” kiírt közbeszerzési eljárást eredményesnek nyilvánítja.
III.
A "Szoftverrendszer: mobil alkalmazás és a vele szorosan együttműködő webes kezelőfelület és szerver-alapú szolgáltatás az EFOP-1.1.7-17-2017-00007 projekt keretében” kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseként a Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.), EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.), KIRULY Kft. (4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.) közös ajánlattevőt hirdeti ki.

Az Elnökség felhatalmazza az Elnököt, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően a "Szoftverrendszer: mobil alkalmazás és a vele szorosan együttműködő webes kezelőfelület és szerver-alapú szolgáltatás az EFOP-1.1.7-17-2017-00007 projekt keretében” kiírt közbeszerzési eljárás kihirdetett nyertesével a közbeszerzési eljárás tárgyára vonatkozó szerződést megkösse.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018. (VII.11.) 2018. Jul. 11.

Az AOSZ elnöksége megerősíti, hogy a DATA projekt etikai bizottságának elnöke dr. Maléth Anett legyen.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

2/2018 (VII.11) 2018. Jul. 11.

Az AOSZ elnöksége a DATA etikai bizottsági tagjának Egle Botondot választja.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018. (VI.12.) 2018. Jun. 12.

Szoftverrendszer: mobil alkalmazás és a vele szorosan együttműködő webes kezelőfelület és szerver-alapú szolgáltatás az "EFOP-1.1.1-17-2017-00007 projekt keretében" tárgyú közbeszerzés dokumentációját az elnökség elfogadja és hozzájárul a közbeszerzés elindításához.

5 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018. (V.30.) 2018. May. 30.

Az elnökség a Tartalmas Pihenés 2018 pályázat keretében az alábbi szervezeteket támogatja:
         1. Abigél Közhasznú Egyesület 80 000 ft összegben támogatja,
         2. Alapítvány az Autista Gyermekekért 80 000 ft összegben támogatja,
         3. Aura Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület 80 000 ft összegben támogatja,
         4. AutiSpektrum Egyesület a veszprém megyei autista gyermekekért 120 000 ft összegben,
         5. Értékek Háza Alapítvány 120 000 ft összegben,
         6. "Flóra" Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány 120 000 ft összegben,
         7. Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány 120 000 ft összegben,
         8. Nógrádi Autizmus Alapítvány 120 000 ft összegben,
         9. Összefogás Berettyószentmártonért Egyesület 120 000 ft összegben,
        10. Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány120 000 ft összegben,
        11. Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület 120 000 ft összegben támogatja.

3 igen, 0 nem, 1 tartózkodott

1/2018. (IV.26.) 2018. Apr. 26.

Az elnökség Győrfy Anikót javasolja a jegyzőkönyv vezetésére.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

2/2018. (IV.26.) 2018. Apr. 26.

A napirendi pont megtárgyalása után az elnökség a DATA projekt beszámolóját elfogadta.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

3/2018. (IV.26.) 2018. Apr. 26.

Az elnökség az alábbi határozatot hozta:
A DATA projekt során beszerzésre kerülő és kiosztható mobil készülékek és tabletek a következő szempontok figyelembevételével és a következő feltételekkel adhatóak át. Az elnök ezek figyelembevételével tegye közzé a lehetőséget és készítse elő a használatbavételi szerződést:
- Az eszközök az AOSZ tulajdonát képezik, azt használatba adja 2023. december 31-ig.
- A beszerzésre és átadásra kerülő eszközök a tárgyi eszköz leltárba bevételezésre kerülnek.
- A használat során elveszett eszközt az átvevőnek pótolnia kell, vagy ki kell fizetni.
- SIM kártyát az AOSZ nem biztosít.
- Az átvevőnek minden évben nyilatkoznia kell arról, hogy az eszköz a birtokában van.
- A közbeszerzés kiírásánál a jótállásra ki kell térni.
- A közbeszerzés kiírásánál a rendeltetésszerű használaton kívül eredő meghibásodásra is ki kell térni.
- Szociális rászorultságot nem vizsgálja az AOSZ.
- A használatba vevőnek adatszolgáltatási kötelezettsége van.
- A használatba vevőnek a rendezvényekre való meghívást 50%-ban teljesítenie kell.
- A használatba vevőnek a képzéseken a részvétel kötelező.
- A használatba vevőnek a teszteléssel kapcsolatos feladatok teljesítése kötelező.
- A használatba vevőnek a meghibásodást jelentenie kell a tulajdonos (AOSZ) felé.
- A garanciális kérdésekről a közbeszerzés lebonyolítása után hoz döntést az elnökség.

- A használatba vevőnek az esetleges lopás tényét rendőrségi jegyzőkönyvvel kell igazolnia.
- Az elnök az konzorciumi partner teszteléssel kapcsolatos esetleges további elvárásait kérje be és vegye figyelembe.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

4/2018. (IV.26.) 2018. Apr. 26.

A közbeszerzési értékhatárt meg nem haladó beszerzések protokollját dolgozza ki a projekt vezetője és pénzügyi vezetője.
A közbeszerzési bizottság tagjainak az elnökség megválasztja Botz Attilát, dr. Hegedűs Lajost és Szilágyi Józsefet.
A közbeszerzési szabályzatban rögzített döntéshozó szervezet tagjai az AOSZ mindenkori elnöksége, mely határozattal hozza meg döntését.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

5/2018. (IV.26) 2018. Apr. 26.

A 12/2018 (II.17.) közgyűlési határozat értelmében az elnök a projekt időszak alatt minden év májusi közgyűlésén beszámol a projekt előrehaladásáról. Minden év novemberében írásos beszámolót küldd ki a mai elnökségi ülésre kiküldött, az ehhez a napirendhez készített előterjesztés struktúráját követve. Az előterjesztés kiküldés előtt 30 nappal megküldi a Felügyelő Bizottságnak megtekintésre és javaslattélre. A Felügyelő Bizottság a megküldéstől számított 10 napon belül visszajelez a beszámolóval kapcsolatban.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

6/2018. (IV.26.) 2018. Apr. 26.

Az elnökség Csonka Gábor alelnököt delegálja az AE közgyűlésébe

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

7/2018. (IV.26.) 2018. Apr. 26.

Elnökség az előterjesztett – éves rendes közgyűléssel összefüggő – előterjesztéseket: a közgyűlés helyét, idejét, napirendi pontjait és a kiküldendő dokumentumait (meghívó, szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint egyszerűsített éves beszámoló és közhasznúsági melléklet) elfogadta.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018. (II.10.) 2018. Feb. 10.

Az elnökség Szilágyi Józsefet delegálja az AUT2018 pályázat értékelő bizottságának ülésére.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott
(1 elnökségi tag nem szavazott.)

1/2018. (I.23.) 2018. Jan. 23.

Az elnökség elfogadta a 2018. február 17-én tartandó rendkívüli közgyűlés helyszínét, időpontját, napirendi pontjait tartalmazó meghívót.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

2/2018. (I.23.) 2018. Jan. 23.

Az AOSZ elnöksége elfogadta az előterjesztett részletes költségvetést és munkatervet az alábbi kiegészítésekkel:
A fennmaradó szabad összeget az autizmus világnap során médiakampány megvalósítására és a tagszervezet számára szervezett érdekvédelmi képzésre ütemezze be az elnök.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

3/2018. (I.23.) 2018. Jan. 23.

Az elnökség jóváhagyja a „Határozati javaslat a vezető tisztségviselőkkel kötendő szerződések megkötéséhez” című közgyűlési meghívó mellékletet.

3 igen, 0 nem, 0 tartózkodott

1/2018. (I.15.) 2018. Jan. 15.

Az elnökség szavazattal Soltész Veronikát delegálja a MONTÁZS projekt Érdekvédelmi Fórum munkájába.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott