2022.01.12 16:00

Magyarországon ma már több mint százezer olyan család él, melynek egy -, néha több tagja is érintett autizmus spektrum zavar tüneteivel. Az érintettek és családjaik gyakran egyedül kóborolnak a rendszerekben, miközben léteznek összefogott és elérhető támogatások.

Az Autisták Országos Szövetsége vidéki iroda hálózat kiépítésével kezdte meg a szolgáltatások elérhetőségét javító tevékenységét.  Az AOSZ Info-Pont irodák célja, hogy csökkentsék a vidéki családok fokozott kiszolgáltatottságát, segítséget nyújtsanak a tudományosan bizonyított ismeretek, módszerek megszerzésében, a szakszerű segítségek elérhetőségében, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésben. Kiterjedtebb lehetőség nyílik a helyi igények, szükségletek feltárására, a területi egyenlőtlenségek ellensúlyozására, a jó gyakorlatok átadására, valamint az egységes és széleskörű érdekvédelmi tevékenység megvalósítására, amire egyre sürgetőbb igény jelentkezik ma már teljes társadalmi szinten.

A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, így az országosan működő tíz iroda mellett, az AOSZ négy újabb, vidéki AOSZ Info-Pont irodát hoz létre. Ezúttal Pécsen, Szekszárdon, Siófokon és Miskolcon. Az országos hálózat AOSZ Info-Pont irodáiban dolgozó munkatársak tehát a helyi környezetbe ágyazottan nyújtják az Autisták Országos Szövetségének szolgáltatásait. 2021-től kibővült a szolgáltatások köre egy sikeres magyar fejlesztés eredményeként létrejött, autista személyek mindennapi támogatását digitális formában nyújtó támogató rendszerrel. Az applikáció segíti az autizmusban érintett személyeket a egyénenként elérhető legnagyobb önállósághoz, érzelmi biztonsághoz, korszerű módon.

Az új AOSZ Info-Pont irodák hivatalos megnyitójára 2022. január 14-én kerül sor.

Bővebben itt tájékozódhatnak az AOSZ Info-Pont irodákkal kapcsolatban: http://aosz.hu/aoszinfopontok/, a DATA projekttel kapcsolatban: http://data.aosz.hu/

Az Autisták Országos Szövetségéről (www.aosz.hu)

Az Autisták Országos Szövetségét (AOSZ) szülők alapították 1988-ban Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az azóta eltelt több mint húsz éves működés során az AOSZ meghatározó szereplője lett az autista emberek és családjaik érdekvédelmének. Több, mint 90 tagszervezetet egybetömörítő országos ernyőszervezetté nőtte ki magát. Fő tevékenységei közé tartozik a szülősegítés, az országos közösség építése és támogatása, érdekvédelem, képzés, kutatás, valamint tájékoztató kiadványok és hírlevelek kiadása.

Adószám: 19025915-1-41

Facebook oldal: https://www.facebook.com/minden100

 

Sajtókapcsolat: Suhajda Ágnes

Mobil: + 36 20 575 1919

Email: komm@esoember.hu

Autisták Országos Szövetségéről további információ: www.aosz.hu