“Nők kékben” fotókiállítás a Madách téren

Az Autisták Országos Szövetsége a Családbarát Ország 2015 program keretében „Nők kékben” címmel indított országos kampányt. Programunk célja, hogy „jó példák” bemutatásával erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, társadalmi elfogadottságát és aktív társadalmi szerepvállalását.

A programba jelentkezők közül kiválasztott résztvevőkről készült fotókból április 2-án, az Autizmus Világnapja alkalmából, „Nők kékben” címmel nyílik fotókiállítás Budapesten, az AOSZ országos „Ragyogj kéken!” kampányának részeként. A kiállítás a későbbiekben az ország több pontján is megtekinthető lesz.

Pályázati felhívásunkra 24 pályázat érkezett be, melyek közül ötöt választott ki a szakmai zsűri. A fotókiállítás és az abból készülő vándorkiállítás a program során négy autista gyermeket nevelő édesanya és egy autizmussal élő fiatal lány életét mutatja be.

A benyújtott pályázatok a szülőszövetségünk számára olyan értékkel bírnak, hogy az AOSZ vezetősége a meghirdetetteken túl egy további felajánlással élt: április 2-án Budapesten, a Madách téren, a kiállítás megnyitó előtt minden pályázó számára felajánlja a lehetőséget, hogy az édesanyák gyermekeikkel egy nagy közös fotózáson vegyenek részt! Továbbá minden pályázó ajándékul megkapja Fred R. Volkmar – Lisa A. Wiesner: Az autizmus kézikönyve c . művét.

Társadalmi szemléletformáló programunk célja, hogy az autizmussal élő gyermekeket nevelő nők, családok helyzete láthatóvá, elismertté váljon Magyarországon, valamint hogy felhívjuk a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, melyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak az értékteremtéshez és a társadalmi sokszínűséghez.

Nyerteseink:

Kuna Valéria
Szalainé Forgács Klaudia
Tóthné Bus Krisztina
Benkő Mónika
Lövei Petra

emmi_color-cmyk   CSINI_logo   családbarát ország logo

 

„NŐK KÉKBEN” CSP-CSBO-15-B-22808 kódszámú pályázat, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával a Családbarát Ország 2015 program keretében valósul meg.

 

program és meghívó

 

 NCTA_tamogato_es_lebonyolito_logosor