Kéner Edit

Zala megye

keneredit@gmail.com

+36 30 465 9903

Kéner Edit vagyok Zalaegerszegen élek. Egyetlen fiam Dávid 2000-ben született. Két és fél évesen már tudtam, hogy ő más, mint a többiek. Asperger szindrómával diagnosztizálták.

A Zalai Autistákat Segítő Egyesület alapító tagja és alelnöke vagyok.

Azért jelentkeztem mentorszülőnek, hogy azokkal a családokkal, akik autizmussal érintetek, megoszthassam tapasztalataimat, segítsem őket és a legújabb információk átadhassam.
Három évesen kértem az Autizmus Alapítványnál Dávid vizsgálatát, de sem a háziorvos sem a gyermek pszichiáter nem gondolta, hogy autista így csak 2012-ben kaptuk meg a diagnózist addig semmilyen fejlesztést nem kaptunk.
Az óvodát végig szenvedtük. Többségi iskolába jár, pedagógiai asszisztenst nem kapott így teljesen magára maradt. 7. osztályig még viszonylag jól működött, de már nem bírta tovább. Túl sok volt az elvárás és az osztálytársak is elkezdtek kamaszodni, ezért magán tanuló lett. Itthon velem tanul és csak 1-2 órára jár be az iskolába.
Én is elkezdtem keresni a segítséget és az információkat így kerültem kapcsolatba érintet szülőkkel, akik nagyon sokat segítettek sokszor már elég volt az is, hogy értik miről beszélek. Össze fogtunk és szülőcsoportot szerveztünk, 15 érintett szülő alapító taggal egyesületet alapítottunk. Szeretnénk össze fogni társainkat, együtt védeni gyermekeink érdekeit, minden napi életminőségüket javítani kisgyermek kortól felnőtt korig.

 

« vissza a mentorszülőkhöz