Biróné Balog Vilma

Közép-Magyarország - Budapest

vilma.balog@gmail.com

Biróné Balog Vilma vagyok, lányom és fiam neveltem „egyedül” – szüleim hathatós segítségével. Ma már felnőtt mindkét gyermekem, igen, a fiam is, akit felnőttként diagnosztizáltak autizmus spektrumzavarral.

Emlékszem, milyen nehéz volt számomra a többi gyerekhez képest „más” gyermek nevelése, és a nem-sorstárs szülőktől, vagy szakemberektől kapott együttérző tanács, és váll-lapogatós bátorítgatás.

Ma már hozzáértőbbek a szakembereink, mint 30 évvel ezelőtt, de úgy gondolom, jó, ha van egy szülő (mondjuk én), akit fel lehet hívni, lehet kérdezni olyan dolgokban is, amellyel esetleg egy orvost, pszichológust nem akarnánk terhelni.

Azért választottam a mentorszülőséget, hogy azok a családok, akik ugyanebben a cipőben járnak, segítőre találjanak bennem a legújabb információk átadásában, a meghallgatásban és a közös hallgatásban is.

 

« vissza a mentorszülőkhöz