Aláírták szerződéseiket az AOSZ-szal az AOSZ Info-Pont irodák

Az AOSZ a 2017-es évre is megkötötte szerződését az AOSZ Info-Pont irodákat működtető vidéki szervezetekkel a szolgáltatások folyamatos ellátásának biztosítására.

A tavaly év végén megnyitott AOSZ Info-Pont irodák Nyugat-Magyarországon Nagykanizsán, Veszprémben és Székesfehérváron, a kelet-magyarországi régióban pedig Vésztőn, Szegeden és Salgótarjánban továbbra is várják segítségnyújtással és az AOSZ szolgáltatásaival az autizmusban érintett személyeket és családtagjaikat, valamint az érdeklődőket és szakembereket.

A szervezetek vezetőivel történt szerződéskötésre és az eddigi tapasztalatok értékelésére az AOSZ budapesti irodájában került sor.  Az AOSZ részéről Kővári Edit elnök ismertette az egységes arculat és szolgáltatáscsomag kialakítására vonatkozóan a működést szabályozó AOSZ Info-Pont Kézikönyvben történt változtatásokat, kitért az adminisztrációs kötelezettségek és az első negyedéves feladatok ismertetésére, valamint a regionális kapcsolati háló kialakításával kapcsolatos egységes elvárásokra.

A vidéken működő irodáknak az év első negyedében elsősorban a köznevelési területen, valamint az egészségügy területén kell törekedniük széles körű régiós kapcsolatok kiépítésére és erősítésére. Az AOSZ célkitűzése, hogy az oktatási területre vonatkozó, 2016-ban frissített Ajánlások az autizmus-specifikus alapszolgáltatások kialakításához a köznevelésben Működésük minimális és optimális szakmai feltételrendszere, valamint az egészségügyi területen a szintén megújult Egészségügyi Minisztérium által elfogadott egységes szakmai irányelv az Autizmusról/Autizmus spektrum zavarokról minél szélesebb körben elérhető legyen az érintett területeken.

Az eseményen Kővári Edit elnök részéről az is elhangzott, hogy a szolgáltatások folyamatos bővítése érdekében az AOSZ a vidéki irodák szakkönyvtárainak bővítését is tervezi, emellett folytatódnak a képzések az AOSZ Info-Pontok munkatársai részére, melyek folytatásaként később szupervíziókra is sor kerül.

Az AOSZ Info-Pontok januártól saját közösségi oldalukon nyújtanak folyamatos tájékoztatást eseményeikről, rendezvényeikről, nyitvatartásukról.

Az AOSZ Info-Pont irodák közösségi oldalai:

AOSZ Info-Pont iroda – Nagykanizsa

AOSZ Info-Pont iroda – Veszprém

AOSZ Info-Pont iroda – Székesfehérvár

AOSZ Info-Pont iroda – Vésztő

AOSZ Info-Pont iroda – Salgótarján

AOSZ Info-Pont iroda – Szeged