A Szimbiózis Alapítvány a Földművelésügyi Minisztérium, a Hungarikum Bizottság és Miskolc Megyei Jogú Város támogatásával valósította meg az „Élő Kalendárium – Baráthegyi Kincsestár” programot, melynek keretében a Diósgyőri Játszóvárban és környezetében egy Interaktív Népi Kézműves Tárház került kialakításra.
A régi vidéki élet során használt tárgyak bemutatása mellet több komplex folyamatot lehet kipróbálni:
– a magtárból vékában vételezett búzát szőtt zsákban talyigán el lehet tolni a magtisztítóig, utána a malomban kézi erővel meg lehet őrölni, a százéves teknőben összegyúrni dagasztani, majd a kemencében a cipókat kisütni,
– de lehet kézi tekerős masinával odapörzsölni, vagy fél óra alatt saját kötelet verni, lábhajtású faesztergán fakupát készíteni, papírt meríteni, gyertyát önteni, vagy
– mézesbábos ütőfával huszárt, tükrös szívet, babát vagy országcímert sütni, a kecskéből fejt tejből sajtot készíteni és vajat köpülni, a bátrabbaknak kézi hajtású pörkölővel lángot vetni.
Az Átadó Ünnepség 2018. január 31-én lesz, 10:00-tól, a jó hangulatról az Agyagbanda gondoskodik.
Köszöntők:
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára
Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Részvételi szándékát, kérjük, jelezze a regisztracio@szimbiozis.net e-mail címen, január 30-ig.
További információ ide kattintva olvasható.