1/2019. (XII.11.)

Közbeszerzési eljárás tárgya: „EFOP-1.1.5-17-2017-00007 projekt megvalósításához kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek, illetve kommunikációs eszközök szállítása”

A 2019. 12. 10-én tartott bíráló bizottsági ülésen készült „BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÍRÁSBELI SZAKVÉLEMÉNYE, DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI ÉS DÖNTÉSI JEGYZŐKÖNYV” címmel előterjesztett dokumentumban tett bíráló bizottsági döntési javaslattal az Elnökség egyetért és az alábbi határozatot hozza.

1.       Az Elnökség megállapítja a jelen közbeszerzési eljárásban az alábbi ajánlattevők ajánlatának érvényességét.

A közbeszerzés 1. része vonatkozásában: 

  • Ajánlattevő neve: ETIAM Kft.
  • Székhelye: 6726 Szeged, Vellay Imre utca 39.

Ajánlattevő érvényes ajánlatot tett és egyben alkalmas a szerződés teljesítésére tekintettel arra, hogy az ajánlat – a Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerint az alkalmassági követelményekre vonatkozóan benyújtott igazolások és nyilatkozatok vizsgálata alapján – megfelel az ajánlattételi felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban valamint a jogszabályokban előírt feltételeknek, továbbá az ajánlattevő vonatkozásában kizáró ok nem áll fenn.

  •  Ajánlattevő neve: Smartsolution Hungary Kft.
  • Székhelye: 4600 Kisvárda, Mátyás király utca 109.

  • Ajánlattevő neve: Bázis Informatika Kft.
  • Székhelye: 7451 Kaposvár, Kankalin utca 13.

Ajánlattevő érvényes ajánlatot nyújtott be, amely megfelel az ajánlattételi felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban előírt feltételeknek. Mivel az értékelési szempontok szerinti legjobb és második legjobb ár-érték arányú ajánlatot nem az ajánlattevő ajánlata tartalmazza, ezért – a Kbt. 69.§ (4) bekezdésére figyelemmel – nem került sor az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások vizsgálatára.

  • Ajánlattevő neve: WOSS Kft.
  • Székhelye: 1141 Budapest, Fogarasi út 98.

Ajánlattevő érvényes ajánlatot nyújtott be, amely megfelel az ajánlattételi felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban előírt feltételeknek. Mivel az értékelési szempontok szerinti legjobb és második legjobb ár-érték arányú ajánlatot nem az ajánlattevő ajánlata tartalmazza, ezért – a Kbt. 69.§ (4) bekezdésére figyelemmel – nem került sor az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások vizsgálatára.

A közbeszerzés 2. része vonatkozásában:

  • Ajánlattevő neve: Delta Systems Kft.
  • Székhelye: 1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.

Ajánlattevő érvényes ajánlatot nyújtott be, amely megfelel az ajánlattételi felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban előírt feltételeknek. Mivel az értékelési szempontok szerinti legjobb és második legjobb ár-érték arányú ajánlatot nem az ajánlattevő ajánlata tartalmazza, ezért – a Kbt. 69.§ (4) bekezdésére figyelemmel – nem került sor az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások vizsgálatára.

  • Ajánlattevő neve: IMG Solution Kft.
  • Székhelye: 1023 Budapest, Lajos utca 26.

2. Az Elnökség megállapítja a jelen közbeszerzési eljárásban az alábbi ajánlattevők ajánlatának érvénytelenségét:

A közbeszerzés 1. része vonatkozásában:

  • Ajánlattevő neve: Freedom-Tech Kft.
  • Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Mártírok útja 3/B

Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő által benyújtott ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

  • Ajánlattevő neve: IMG Informatika Kft.

  • Ajánlattevő neve: Alienline Kft.
  • Székhelye: 6722 Szeged, Tisza L. krt. 47.

  • Ajánlattevő neve: PROCOMP Kft.
  • Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Bozsoki út 3.

Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő által benyújtott ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumenumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

A közbeszerzés 2. része vonatkozásában:

Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő által benyújtott ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

  • Ajánlattevő neve: Alienline Kft.
  • Székhelye: 6722 Szeged, Tisza L. krt. 47.

Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő által benyújtott ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

  • Ajánlattevő neve: PROCOMP Kft.
  • Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Bozsoki út 3. 

Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő által benyújtott ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

3.   A jelen közbeszerzési eljárás

1. részét az Elnökség eredményesnek, és nyertes ajánlattevővé az ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre utca 39.) ajánlattevőt nyilvánítja, tekintettel arra, hogy ajánlattevő ajánlata tekinthető a legjobb ár/érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatnak.

A nyertes ajánlattevő visszalépése esetére a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevővé az Elnökség a Smartsolution Hungary Kft. (4600 Kisvárda, Mátyás király utca 109.)ajánlattevőt nyilvánítja, tekintettel arra, hogy ajánlattevő ajánlata tekinthető a második legjobb ár/érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatnak. 

2. részét az Elnökség eredményesnek és nyertes ajánlattevővé a Bázis Informatika Kft. (7451 Kaposvár, Kankalin utca 13.) ajánlattevőt nyilvánítja, tekintettel arra, hogy ajánlattevő ajánlata tekinthető a legjobb ár/érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatnak. 

A nyertes ajánlattevő visszalépése esetére a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevővé az Elnökség a Smartsolution Hungary Kft. (4600 Kisvárda, Mátyás király utca 109.)ajánlattevőt nyilvánítja, tekintettel arra, hogy ajánlattevő ajánlata tekinthető a második legjobb ár/érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatnak.

Az Elnökség indítványozza továbbá a közbeszerzési eljárásban érvényes ajánlatot tett, nyertes ajánlattevőnek minősített szervezetekkel, a közbeszerzési eljárás eredményeként történő szerződéskötést.