Bemutatkozott a MASZK projekt

Az Autisták Országos Szövetségének 2017. február 25-ei közgyűlésén mutatta be V. Molnár Márta az ELTE adjunktusa, az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport (MASZK) legújabb kutatását – erről az Esőember márciusi számában részletesen is beszámoltunk az érdeklődőknek.
 
MASZK – jól-lét kutatás az autizmusban érintett családokért
 
A MASZK kutatásának alapvető indíttatását intenzív szülői érdeklődés adta egy hasonló, ám kisebb felmérés apropóján.
Az autizmussal kapcsolatban még mindig korlátozottan állnak rendelkezésre olyan módszerek, amelyek az érintett személyeket, családjaikat és oktatási környezetüket támogatnák és segítenék a befogadást, az integrációt. A MASZK reprezentatív kutatásának célja, hogy ezen a területen hosszútávú javulást érjen el, mégpedig egy három lépcsős átfogó vizsgálat keretében, az autizmusban érintett családok életmódjára, megküzdési stratégiáira és jól-létére vonatkozóan.
 

A MASZK kutatásának szakaszai:

  • Nagymintás, reprezentatív életminőség és pszichológiai jól-lét vizsgálat autizmussal élő gyermekek, felnőttek és családtagjaik körében – az kutatásban részt vehet bármely család, amelynek családtagja, gyermeke érintett az autizmusban.
  • Úgynevezett kvalitatív vizsgálat a bevont családok egy almintáján, a kvantitatív eredmények által kijelölt részkérdések mentén – a második lépcső egy átfogóbb, személyes interjú, mélyinterjú a kiválasztott családokkal.
  • Ajánlások megfogalmazása az életminőséget és pszichológiai jól-létet befolyásoló ellátási formákra, módszertanokra.
  • Tanári módszertani útmutató és aktivitásgyűjtemény kidolgozása autizmussal élő alsó tagozatos gyermekek iskolai integrációjának támogatására.
  • A módszertan hatásvizsgálata kontrollcsoportos elrendezésben.

A MASZK projektről részletesen beszámolunk az Esőember márciusi számában.