Az ENSZ 62/139-es határozata szerint április 2. az Autizmus Világnapja. Ezen a napon az ENSZ minden tagállamában felhívják a figyelmet az autizmusra, amely tízmilliókat érint a Földön.
Az Autizmus Világnapján kékbe borul az ország. De nem csak tagszervezeteink szerveznek eseményeket, mi is készülünk erre a napra.
Ragyogj kéken!
Hagyományainkhoz híven idén is kékre világítunk egy ikonikus építményt. Ezúttal a felújított Lánchíd kap kék megvilágítást április 2-án. A Széchenyi Lánchíd Magyarország egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte.
Kéken ragyog még április 2-án este a Müpa is. A Müpa (Művészetek Palotája) Budapest legfiatalabb, a 21. század eleji igényeknek maradéktalanul megfelelő, többfunkciós kulturális létesítménye.
Ismét köszöntik az Autizmus Világnapját a BKV járatain
Az AOSZ és a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a BKK és a BKV együttműködésének köszönhetően immár második évben mondják be a BKV járművein az Autizmus Világnapját köszöntő gondolatokat.
Április 2-án a Budapesten közlekedő járműveken lesznek hallhatóak a következő gondolatok:
Kedves Utasaink! Közel 100 ezer autista társunkkal élünk együtt Magyarországon. Számukra nehéz a társadalom láthatatlan szabályainak értelmezése, a zajos, sokszor kiszámíthatatlan és információkkal teli világhoz való alkalmazkodás, abban való együttműködés. Tájékozódjon az autizmusról az Autisták Országos Szövetségének weboldalán, az aosz.hu -n! A tudás segíti az együttműködést. Április másodika az Autizmus Világnapja.
Játékos bekísérés az MTK meccsén
Az Autizmus Világnapja alkalmából meglepetéssel készült az MTK Budapest. Autista társaink nem csak a páholyból nézhetik a március 30-i meccset, hanem közvetlen közelről is részesei lehetnek a mérkőzésnek: az autista gyermekek, felnőttek, szurkolók bekísérhetik a játékosokat a pályára a mérkőzés előtt. Az MTK Budapest ehhez mezt is biztosít számukra, amit emlékül hazavihetnek. Mindenki, aki a határidő leteltéig jelentkezett, lehetőséget kap a pályára lépni játékos bekísérőként.
A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia bejárására is várja az autista szurkolókat az MTK Budapest
Nagyszerű program a futballrajongóknak a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia bejárása is. Magyarország egyik legmodernebb futballakadémiáján a klub akadémistái lesznek az idegenvezetők, akikkel az érdeklődő családok bejárhatják az épületeket és a pályákat, miközben a túravezetők bemutatják a létesítményt, műhelytitkokat és érdekességeket mesélnek.