
“A design rejtőzködő árnyalatai – szolgáltatások létrehozása a fizikai akadálymentességen túl” címmel az AOSZ közreműködésével rendezett szakmai találkozót az Óbudai Egyetem és az AccessibleEU, ahol mérnökök és olyan döntéshozók is részt vettek, akik fontosnak gondolták a témákat.
Az előadásokat több mint 30 érdeklődő kísérte figyelemmel a helyszínen és körülbelül ugyanennyien nézték online. Dr. Laki Tamás köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatta az AccessibleEU projektet.
Ezután Kővári Edit, az AOSZ elnöke szülőként beszélt arról, hogy az autizmus milyen nehézségeket tud okozni a mindennapokban, hogy egy-egy szolgáltatás igénybevétele közben milyen akadályokat kell leküzdeni az autizmusban érintett családoknak. Azt, hogy az AOSZ DATA alkalmazás hogyan segít ezekben a helyzetekben, egy kisfilmen keresztül láthattuk, amit mindenki megnézhet az AOSZ YouTube csatornáján.
Az AUT-PONT Alapítvány által fenntartott AUT-KÖZ-PONT Fogyatékosok Nappali Intézménye 2007-ben nyílt meg. Ez az első autizmus szempontú tervezéssel épített nappali intézmény Magyarországon. Szántó Tamás, az alapítvány elnöke a tervezés és a működés során szerzett tapasztalatait osztotta meg, nagyon izgalmas dolgokról beszélt előadásában. Mire gondolunk először, ha az autizmus szempontú akadálymentesítésről hallunk? Természetesen a vizuális megsegítésre, amiről a legtöbb embernek az jut eszébe, hogy az írott szövegek mellett képek, piktogramok, folyamatábrák segítik autista társainkat a tájékozódásban, az önállóságban.

Az AUT-KÖZ-PONT Fogyatékosok Nappali Intézmény alaprajza
Az autizmus szempontú akadálymentesítés azonban ettől jóval többet jelent. Szántó Tamás szemléletes példákon keresztül mutatta ezt meg:
- a higiéniai helyiségek tervezésénél odafigyeltek arra, hogy az ellátottak mellett a személyi segítők is elférjenek a fizikai térben,
- a folyosók olyan szélesek, hogy megállás, megtorpanás nélkül tudjon közlekedni rajta ellenkező irányban két autista fiatal kísérővel együtt is,
- a parkolóhely kialakítása nemcsak biztonságos, de elég nagy ahhoz, hogy érkezéskor, távozáskor minden autónak jusson hely, ne az árokparton kelljen megállni az autista fiatalt szállító autókkal,
- feladatvégzés közben mindenkinek jut fizikai elválasztókkal határolt tér,
- a laminált kommunikációs és napirendi kártyáknak, valamint a feladatvégzéshez szükséges eszközöknek is megvan a kialakított helye.
Ezután Békési György építészmérnök beszélt az az autizmus szempontú tervezés tapasztalatairól, arról, miután megismerte az autizmussal járó kihívásokat, újra kellett gondolnia a tervezési szempontokat.
Dr. Jókai Erika rehabilitációs mérnök, a REKORE elnökségi tagja a műszaki előírások, szabványok követelményeiről, az oktatási kihívásokról és a kutatási területekről beszélt előadásában.
Az AOSZ 2022 óta kiemelten dolgozik azért, hogy városfejlesztési tervek között helyet kapjon olyan nappali ellátás létrehozása, melyben felkészülten fogadják az autista felnőtteket és gyerekeket.