Autizmus világnapi programkavalkád – pár napra újra kékbe öltözött az ország

Országszerte 30 településen, mintegy 63 esemény hívta fel a figyelmet idén a Autizmus Világnapjára április 2-án és a környező napokon.

A világnapi rendezvények sorátaz Autisták Országos Szövetségének rendezvénye nyitotta. Ezerarcú autizmus címmel, Komka Péter, az MTI/MTVA többszörös különdíjas fotóriporterének kiállítását sajtótájékoztató keretében március 31-én, pénteken az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában nyitotta meg Kővári Edit, az AOSZ elnöke, Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, valamint Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Esélyegyenlőségi- és Gyermekjogi Főosztályának vezetője. A kiállítás április 10-éig tekinthető meg az ombudsmani hivatal Korczak termében.

Április első hétvégéjén 13 településen világítottak ki jelentős épületeket az országban Budapesten kívül – ahol a Gellért-hegyen a Szabadság-szobor kapott kék világítást –  Győrben, Várpalotán, Tatán, Balatonföldváron, Székesfehérváron, Gyöngyösön, Egerben, Kecskeméten, Cegléden, Békéscsabán és Gyulán.

A családok és közösségek számára idén több mint 63 programot szerveztek az érdekvédelemben résztvevő civil szervezetek (családi nap, közös gitározás, előadások, flashmob), de sportrendezvények (futás, kerékpározás, közös torna) is szép számmal akadtak, Kecskeméten, Zalaegerszegen, Győrben, Szekszárdon és Salgótarjánban is.

Kulturális programokkal, koncertekkel, kiállításokkal és jótékonysági rendezvényekkel, közös, kék luftballonos  sétával, borvacsorával is támogatták idén az autista személyeket és családjaikat.

Több online kampány is indult az Autizmus Világnapja népszerűsítésére a közösségi oldalakon, sokan kék szelfikkel, kékbe öltözve és fotókkal demonstrálták szolidaritásukat.   2017-ben több napos rendezvények is színesítették a „Ragyogj kéken!” világnapi programsorozatot.

Az Autisták Országos Szövetségének fényképes összeállítását ezen a linken keresztül tekinthetik meg, az Autizmus Világnapjával kapcsolatos publicisztikákból és médiamegjelenésekből pedig EZEN a linken keresztül szemezgethetnek az érdeklődők.