Újra játsszák az “A kutya különös esete az éjszakában” című darabot a Jászaiban

A nagy sikerre való tekintettel az idei évadban ismét játsszák a Jászai Mari Színházban Mark Heddon egy autista kisfiúról szóló regényéből készült, az “A kutya különös esete az éjszakában” című színdarabot. A színház tájékoztatása az alábbiakban olvasható.

Kedves Nézőnk! Kedves Érdeklődő!

Örömmel tájékoztatom arról, hogy a tavalyi évadban nagy sikerrel játszott A kutya különös esete az éjszakában előadásunk ismét színpadra kerül. Az előadás felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt ajánlott.

„Azt gondolom, hogy a prímszámok olyanok, mint az élet. Nagyon logikusak, de sohasem lehet megfogalmazni szabályaikat, akkor sem, ha éjjel-nappal róluk gondolkozunk.”

A tizenöt éves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna.

Christopher egy napon élettelenül találja Wellingtont, a szomszédék kutyáját. Wellingtont vasvillával ölték meg. Ráadásul a rendőrség azt hiszi, Christopher tette. Christopher ezért úgy dönt, nyomozásba kezd: hiszen napvilágra kell kerülnie, ki a brutális tettes. A nyomozást egyszerre könnyíti és nehezíti, hogy Christopher különleges, zárt világban él, és az ő számára mást jelentenek a világból érkező jelek, másképpen értékeli őket, mint a kortársai, vagy akár a családja.

Csakhogy Christopher egyedül még az utcájukon túl sem járt soha. A szálak viszont messzire vezetnek. Ahhoz, hogy a dolgok végére járjon, Christophernek meg haladnia saját magát, túl kell lépnie addigi életén. Ami nem könnyű…

A Mark Haddon bestselleréből készült darabot a londoni Nemzeti Színház mutatta be először, az előadás rekordszámú, összesen 7 Olivier-díjat nyert el. Christopher izgalmas és megható története élmény lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.