Tartalmas Pihenés tábor az Abigél Egyesületnél

Az Abigél Közhasznú Egyesület 2022. június 27. és július 1. között szervezte meg nyári táborát, ahol 8 autizmusban érintett személy vett részt. Életkorukat tekintve 9 – 38 évesek.

A kánikula nem fogott ki a kis csapaton. Minden nap színes programok vártak a táborozókra, amin örömmel vettek részt. A tábor ideje alatt nagyon jól érezték magukat a fiatalok, és a szülők megelégedésére sok olyan új dolgot kipróbáltak, amik nem részei a hétköznapoknak.

Olvassátok el beszámolójukat:

„Nagyon sokat kirándultunk a Salgóbánya környéki erdőben. Szabolcs életében először indult útnak hátizsákkal. Benne volt a teája, amire tudta, hogy a hőségben szüksége lesz. És ebben az évben is a táborban volt hajlandó legelőször rövidnadrágot venni és trikó nélkül lenni!

Lili csak rövid távon tud biztonságosan közlekedni, de a kirándulások ideje alatt érdekes programok várták őt is: sokat labdáztunk, zenét hallgattunk, meséltünk neki és jókat sétáltunk. Imádja a vicces dolgokat, nagyokat nevettünk, így gyorsan telt az idő.

Az erdei kisvonatozást mindenki nagyon élvezte, de leginkább Lali örült ennek. Az ő érdeklődési körét a vonatok és a rovarok jellemzik leginkább. Az erdőben a bogarakról, darazsakról tartott kiselőadást, a vonaton pedig a mozdonyok és szerelvények típusairól.

Gyöngyösről a kisbusszal Sástóra utaztunk ebédelni és egy kis kirándulásra.

Sástón található az egyik legszebb panorámát nyújtó mátrai kilátó, ahová mi is elsétáltunk ebéd után. Abban biztosak voltunk, hogy Luca fölmegy a toronyba, de örömünkre Esztike is ment utána. Fölfelé minden rendben volt, de a lefelé jövet már kissé nehézkesebbre sikerült!

A pénteki napon menetrend szerinti vonattal utaztunk Bátonyterenyére, a Kastély parkjába. A hatalmas fák alatt, a fűben reggeliztünk, mert mindenki éhes volt és még az elején nem találtunk padot. Nem gondoltuk volna, hogy Szabolcs és Esztike leül a félig kiszáradt fűbe, de az éhség nagyobb úr volt annál, hogy tiltakozzanak.  

Két nap étteremben ebédeltünk, ahol mindenki nagyon türelmesen várta, hogy felszolgálják az ebédet. Ezért aztán jutalomként fagyiztunk a cukrászdában. 

Mindenki jól érezte magát egész héten, de talán a vizes játékok álltak az első helyen: vízibomba, vízipisztoly, taposó medence… ezeket mindenki nagyon élvezte.

Az AOSZ Facebook oldalára feltöltött fotók elmesélik az együtt töltött időt. Kicsiknek és nagyoknak, autizmussal élőknek és kísérőiknek vidáman, tartalmasan teltek a napjaik.

Nagyon szépen köszönjük a kísérők odaadó munkáját!”