A TESCO Global-Zrt. 2016 tavaszán hirdette meg elsőként Magyarországon az „Ön választ, mi segítünk” programot. A tavalyi több száz közösségi projekt a helyi közösségek, civil kezdeményezések megerősítését célozza, a társadalmi felelősségvállalás jegyében.
A 2017-es esztendőben az Autisták Országos Szövetségének öt tagszervezete is bejutott a TESCO helyi közösségeket erősítő programjának második körébe, így a helyi kezdeményezések, a lokális problémákra koncentrált módon tudnak az autizmussal kapcsolatos érdekvédelemben eredményt elérni.
A helyi TESCO áruházakban történő vásárlást követően ezeket a tagszervezeteket támogathatja a pályázaton a továbbjutásban:
Gyöngyös
Apró Lépések Egyesület
Galya 50/20/10/2 Jótékonysági Teljesítménytúra az autizmussal élőkért
A projektről bővebben: “Túrázzunk egy jó célért! Egyesületünk autista gyermekeket nevelő családokból és szakértőkből áll. Teljesítménytúránkkal az egészséges életmódot, a természet megismerését és megszerettetését szeretnénk népszerűsíteni, valamint növelni akarjuk az autisták társadalmi elfogadottságát. Túránk bevételéből a gyöngyösi és környékbeli autista gyerekeknek szeretnénk fejlesztőközpontot kialakítani. Kérjük, szavazatával támogassa a jótékonysági teljesítménytúra megvalósulását!”
Kecskemét
Autista Gyermekekért Egyesület
Fejlesztő- és játszóudvar kialakítása
A projektről bővebben: “Az Autista Gyermekekért Egyesület a kecskeméti Autizmus Centrum udvarát szeretné megszépíteni. Szavazzon ránk, mert a gyerekek számára olyan esztétikus környezetet szeretnénk kialakítani, amely hozzájárul fejlesztésükhöz, nevelésükhöz, és alkalmas a felhőtlen játékra. Ennek érdekében fűszer- és zöldségeskertet, virágos udvart tervezünk kialakítani, felújítanánk a meglévő fahintát, valamint új, sportolásra, fejlesztésre és játékra egyaránt alkalmas kültéri játszóeszközt telepítenénk.”
Siófok
Autisták Rehabilitációjáért, Oktatásáért és Neveléséért Egyesület
Autista az osztálytársad? – értsd meg őt és fogadd el!
A projektről bővebben: “Tudta, hogy ma minden századik ember autista? Egyesületünk célja, hogy segítse a helyi közösségben az autista gyermekek, tanulók és fiatalok integrációját önkéntesek és a helyi középiskolák tanulóinak bevonásával. Hisszük, hogy ha az autizmus nem bélyeg, nem tabu többé, akkor a kirekesztés mértéke csökken, és autista embertársaink munkalehetősége, boldogulása is könnyebbé válik a helyi közösségben. Szavazzon ránk, hogy közösen tehessünk az elfogadásért!”
Jászberény
“MACI” ALAPÍTVÁNY: “MACI” ALAPÍTVÁNY
Kerékpárral az egészségért
A projektről bővebben: “A térség fejlesztő óvodája vagyunk, ahol sérült gyerekekkel is foglalkozunk. Szavazzanak ránk, mert nincs számunkra lehetetlen! Szeretnénk az óvodának kerékpárokat vásárolni, hiszen a szabad levegőn végzett mozgás környezetkímélő és egészségmegtartó, emellett összetartja, erősíti a családközösségeket. Az óvodai kerékpárokat használva a gyerekek mozgáskultúrájuk fejlődése mellett elsajátíthatják a biztonságos közlekedés szabályait, amely feltétele a későbbi felelős közlekedésnek.”
Miskolc
Miskolci Autista Alapítvány
A Miskolci Autista Alapítvány terápiás mintakertjének felújítása és kibővítése
A projektről bővebben: “Projektünk célja a Miskolci Autista Alapítvány területén lévő terápiás kert felújítása. A kert faunája, megművelése és különféle fejlesztő foglalkozásaink mind jótékonyan, nyugtatóan hatnak a fogyatékossággal élők hangulatára. Szavazzon ránk, hogy egy olyan autistabarát helyet alakíthassunk ki, ahol a szülők nyugodt környezetben találkozhatnak gyermekeikkel, és lehetőségük van szülőtársaikkal is beszélgetni, tapasztalatot cserélni!”
A támogatás módjáról, a helyi áruházakban és a TESCO “Ön választ, mi segítünk” projekt oldalán tájékozódhat.