Tagszervezeti találkozó a Nagykanizsai AOSZ Info-Pont irodában

Az AOSZ Info-Pont nagykanizsai irodájában 2017. március 24-én regionális tagszervezeti találkozó került megrendezésre. Az AOSZ Info-Pont térségébe tartozó hat szervezet közül kettő képviseltette magát és egy újonnan alakult szombathelyi alapítvány képviselőjét is a vendégek között üdvözölhettük. A szervezeti képviselőkön kívül néhány helyi szülő is megjelent, így nagyon családiasra sikerült a rendezvény.

A kölcsönös bemutatkozások után Kővári Edit, az AOSZ elnöke bemutatta az elmúlt 4 év munkáját, eredményeit, illetve a 2017. évi terveket, melyek között szerepel egy-egy vidékre kihelyezett „Fogódzó” és „Felnőtt fogódzó” képzés, egy tagszervezetek pályázati tevékenységét segítő képzés és a tehetséges autista fiatalok számára megjelenési lehetőséget biztosító program. A résztvevők tájékoztatást kaptak az AOSZ szervezeti átalakulása utáni AOSZ kártya és Esőember újság igénylésekre vonatkozóan is.

A résztvevők mindegyike egyetértett, hogy vidéken is szükség lenne fogyatékos ügyben/autizmusban jártas jogászokra, pedagógusokra. Több szakember, illetve legalább az alapvető autizmus ismeretekkel rendelkező gondozó kellene a szociális szférában.

Győrfy Anikó, az Alapítvány az Autista Gyermekekért kuratóriumi tagja elmondta, hogy egyre több család keresi meg az AOSZ Info-Pont irodát és a közvetlen információs feladatok mellett a munkatársak – Arany Virág és Refle Gyöngyi – elkezdtek belefolyni a helyi érdekvédelembe, kapcsolatépítésbe is. A Nagykanizsai Tankerületi Központban tett bemutatkozó látogatás során Magyar Ferenc tankerület igazgató kész stratégiával állt elő az autisták integrációját illetően és a további együttműködés lehetőségéről biztosította az alapítvány képviselőit.

A találkozó eredményeként személyes kapcsolat alakult ki a Nyugat-Dunántúlon tevékenykedő szervezeti vezetők között, akik igényüket fejezték ki a további, együttműködéssel megvalósuló programok irányába.

A rendezvényen a helyi sajtó is érdeklődött az esemény iránt.

Médiamegjelenések:

Cikk a zaol.hu-n

Kanizsa TV hiradója

Kanizsa TV Napi Kanizsa

Kanizsa újság 

A következő tagszervezeti találkozó Székesfehérváron 2017. április 10-én lesz megtartva.