2016. november 12-én, Kecskeméten az Autizmus Centrumban rendeznek szakmai napot a XI. Nemzetközi Autism-Europe Kongresszus résztvevőinek beszámolóiból.
Az Autisták Országos Szövetségének pályázati úton elnyerhető támogatásával sikerült hozzásegíteni több hazai szakember, érintett, szülő és aktivista kijutását a kongresszusra. A résztvevők vállalták, hogy megszerzett tudásukat átadják az érdeklődők számára, workshop formájában. Ennek köszönhetően az esemény végére születhet egy közös összegzés arról, hogy mi és hogyan hasznosítható ebből Magyarországon, és miként ültethető át az autisták nevelésének napi gyakorlatába.
A felkért előadók: Szeleczki István, Baukó Zsuzsanna, Furdan-Badonszky Csilla, Rigó Ilona.
A helyszín: a kecskeméti EGYMI Autizmus Centruma (6000, Kecskemét, Szalag u. 9.)
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni 2016. október 30-ig lehet az agye.kecskemet@agye.hu címre küldött e-mailben, vagy az Autista Gyermekekért Egyesület címére (6000, Kecskemét, Dobó krt. 10.) küldött levélben.
Az eseményre való érkeztetés reggel 9 órától kezdődik, az előadások 10 órakor kezdődnek.
A nap részletes programjáról bővebb felvilágosítást kaphat az, aki előzetesen regisztrál.