SAJTÓKÖZLEMÉNY – Az Autisták Országos Szövetsége közleménye a sajtónyilvánosságban megjelent álterápiáról és az evidencia alapú gyógymódok jelentőségéről
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az Autisták Országos Szövetsége közleménye a sajtónyilvánosságban megjelent álterápiáról és az evidencia alapú gyógymódok jelentőségéről
Megdöbbenéssel értesültünk az Index nevű hírportálon megjelent http://index.hu/tudomany/2016/09/27/magyar_kamugyogyitot_buktattak_le_angliaban/ és a BBC Inside Out című műsorában leleplezett, magyar vonatkozású, úgynevezett SPOT terápiáról.
Az Autisták Országos Szövetségének felelőssége és mindenkori törekvése, hogy széleskörű ismeretekre alapozva utat mutasson az érintettek és családjaik számára a korszerű ismeretekben, evidencia alapú terápiákban és az azokban való kiigazodásban.
Az Autisták Országos Szövetsége felhívja a figyelmet az „Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az autizmusról, az autizmus spektrum zavarairól” című szakmai dokumentumra, amely jelenlegi tudományos evidenciákon és nemzetközi szakmai konszenzuson alapuló autizmus ismereteket, jó gyakorlatot foglalja össze, összhangban a nemzetközi szakmai ajánlásokkal, publikációkkal, illetve a hivatkozott szakirodalom releváns részével. Ezen dokumentum biztosítja az autista személyek számára a szakszerű ellátást, minden ettől eltérő megközelítésről és terápiáról elmondható, hogy nem nyújt segítséget, vagy kifejezetten ártalmas!
Az autizmus oka, tünetei és terápiás megközelítései ma már nem ismeretlenek, jelentős szakirodalom, szabályozó dokumentumok állnak hazánkban rendelkezésre, az autista személy nem lehet kísérleti alanya semmilyen ismeretlen, vagy bizonyítatlan terápiának!
Felhívjuk a figyelmet a média felelősségére az ellenőrizetlen terápiák publikálásával kapcsolatban! Az autizmus témájában, szakmai véleményezésre az Autisták Országos Szövetsége készséggel áll a média képviselőinek rendelkezésére.
Budapest, 2016. szeptember 27.
Kővári Edit
elnök
______________________________________________________________________________
Az Autisták Országos Szövetségéről (www.aosz.hu)
Az Egészségügyi Minisztérium Szakmai Irányelvei Az autizmusról/autizmus spektrum zavarairól https://kollegium.aeek.hu/conf/upload/oldiranyelvek/PSZICH_Az%20autizmusr%C3%B3l-autizmus%20spektrum%20zavarair%C3%B3l_mod0_v0.pdf
Az autizmusról: Gyakorlati útmutató az autizmus spektrum zavarral élő gyerekek és serdülők felméréséhez és kezeléséhez
Sajtókapcsolat:
Hanákné Szabó Tünde
Mobil: + 36 20 575 1919
Email: komm@esoember.hu